Megállt a szíve az üzbég bokszedzőnek, az ellenfél orvosi stábja mentette meg az életét
Versenyzője aranyérmét ünnepelte éppen.
Versenyzője aranyérmét ünnepelte éppen.
Gulyás Michelle csoportja harmadik, Guzi Blanka csoportja negyedik helyén jutott a vasárnapi fináléba.
Az ötméteres párbajt 4:1-re megnyerve 15-12-re győztek a magyarok az olasz csapat ellen.
Cătălina Axente egy dobás után érkezett rosszul, hordágyon kellett elvinni a küzdőtérről.
Varga Ádám óriásit hajrázott, a cseh versenyzőt azonban már nem tudta megelőzi.
A győztes az új-zélandi címvédő, Lisa Carrington lett, Gazsó Alida Dóra hatodikként ért célba.
A fiatal sportoló megszerezte a tekvondo történetének első magyar olimpiai érmét, rögtön aranyat.
Végig szoros volt a mérkőzés, végül egy góllal vereséget szenvedtünk Horvátországgal szemben.
„A foci mindenkié!” – fogalmaz a Kozármisleny FC új kampányában.
Parádés mérkőzésen, az utolsó másodpercben tudott fordítani az elődöntőben.
Női kajak kettes 500-on a Csipes-Gazsó és a Pupp-Fojt páros szerzett érmeket, férfiban a Nádas-Tótka lehet nagyon büszke.
Hatalmasat úszott két magyar sportoló is, közéjük csak a német Oliver Klemet furakodott be.
Neccesnek indult, sima menet lett a vége.