Kopasz Bálint a párizsi olimpiáig Győrben marad
Szerződést hosszabbított klubjával az olimpiai bajnok kajakos.
Szerződést hosszabbított klubjával az olimpiai bajnok kajakos.
A javaslat szerint a 2028-as olimpián már nem lenne lovas szám. A magyar szövetség máshogy gondolja.
„Remélem, meghalsz, és elégsz a pokolban, te hülye ribanc.”
Több korábbi tanítványa szerint is lelki terrort alkalmazott és fizikailag is bántalmazta az úszókat.
Ezután dől el, versenyezhet-e román színekben a Magyarországon két évre eltiltott versenyző.
Három helyett csak két meccset kell zárt kapuk mögött játszania a magyar válogatottnak.
Az edző önként felfüggesztette alelnöki tevékenységét.
"Ha húsz dekát híztunk, közölte, menjünk haza röfögni" - mondta Reményi Diána a Blikknek.
Az ultrafutó ezúttal 83 kilométeres távon győzött.