Játszótér: Gyerekek a versenysportban

Élet a rajtkövön

Interaktív

Az egyesületben sportoló gyerek, ha huzamosabb ideig elkötelezetten csinálja, előbb-utóbb versenyezni is fog. Mindez sokat igényel a családtól is – energiában, szervezésben, pénzben. De sokat is ad. Edzők és szülők tapasztalatai alapján néztünk utána annak, hogyan érdemes sportágat és egyesületet választani a gyereknek.

„Ez egy kemény világ” – szögezi le rögtön Várhegyi Ferenc, a dorogi Új-Hullám Sport Egyesület 2020 végén leköszönt vezetője. Ennél az egyesületnél úszásra és vízilabdára van lehetőség, a gyerekek pedig akkor kerülnek a látókörükbe, amikor a szülők úszásoktatásra viszik őket. Nem lehet vízilabdával kezdeni, előbb az egyesületi úszás jön, ahhoz a belépő, a nulladik pont pedig az úszótanfolyam. De az edzők sokszor már ekkor azt figyelik, kiben rejlik tehetség a későbbi versenyszerű úszáshoz. Itt jön az első próbatétel, ugyanis a szülőt meg kell győzni arról, hogy érdemes a gyereket rendszeres edzésekre hozni. Ez ugyanis számos teherrel és szervezéssel jár, vagy esetleg a gyereknek már így is túl sok szakköre, iskolán kívüli tevékenysége van. Hogy mindez mennyi edzéssel és versenyzéssel jár, az sportág- és egyesületfüggő, éppen ezért a családoknak nagyon körültekintően kell megválasztaniuk azt a sportolási formát, amelyet időben, szervezésben és anyagilag egyaránt vállalni tudnak. Persze a legfontosabb a gyermek belső motivációja – anélkül ugyanis színtiszta gyötrelemmé válhat az egész.

Az úszóedzéseket (a megfelelő úszástudás elsajátítása után) 6–8 éves korban érdemes elkezdeni, 8 éves kor körül pedig át lehet terelni a gyereket vízilabdára – bár vannak egyesületek, ahol ez hamarabb megtörténik. „A kötelező iskolai úszásoktatásból – mondja Várhegyi Ferenc – nagyon nehéz átcsábítani a tehetséges kicsiket. De tartottunk toborzónapokat is, meghirdettünk egy egy hónapos ingyenes turnust, amikor ki lehetett próbálni az úszást és a vízilabdát is.”

„Általában a szülő hozza be a gyereket azzal az egyszerű szándékkal, hogy az ne otthon üljön és gépezzen. S a szülők számára kifejezetten vonzó, hogy az edzéseket tavasztól őszig a szabad levegőn tartjuk” – ezt már Tölgyesiné Rácz Zsuzsanna, a Budapesti Honvéd kajak-kenu szakosztályának utánpótlás­edzője mondja. De szükséges a toborzás is, rendszeresen járnak az egyesülettől a sportiskolákba, s visznek medencét és kajakot is, így a gyerekek ki tudják próbálni az alapvető mozdulatokat. Kajakozni 9 éves kortól lehet, a belépő a vízi jártassági vizsga, vagyis igazolás arról, hogy a gyermek képes egyszerre leúszni kétszáz métert. A kajakozásnál nagyon fontos a vízbiztonság, hiszen a nagyobb gyerekek már a Dunán edzenek. „Az egyesület együttműködik úszóedzővel is, aki segít felhozni őket a megfelelő szintre, ilyen hiányosság miatt nem szoktunk senkit elküldeni” – magyarázza Rácz Zsuzsanna.

Szilvia szüleinél is meghatározó motiváció volt, amikor észrevették, hogy lányuk állandóan a számítógép előtt görnyed, hogy a szabadidejét inkább mozgással töltse. „Láttam, hogy az iskolában van lehetőség vívásra, ám elég komolytalannak ítéltem meg azokat a foglalkozásokat, miközben maga a sportág nagyon szimpatikus volt számomra, hiszen olyasmit kerestem, ami nemcsak fizikailag, de pszichésen is fejleszti a gyereket” – idézi fel Szilvia édesanyja, aki találomra elkezdte tárcsázni azokat a fővárosi egyesületeket, ahol vívni is lehet. Aztán oda íratta be a gyerekét, ahol elsőre felvették a telefont.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Nézzen be hozzánk minden nap: hírszolgáltatásunk ingyenesen hozzáférhető. Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk