Újságíró
2007-óta ír a Magyar Narancsba, 2012-óta kéthetente jelennek meg rádiókritikái, egyébként költő, író, műfordító is.
Formában a nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár.
„Ha költő lennék, beleköpnék a levesedbe” – mondja a lírai én a kötet legelső versének (Viszony) vége felé, aztán gyorsan hozzáteszi: „Nem vagyok költő. / Futár vagyok. / Nyugi.”
A világ éppen legfontosabb – és egyben legborzalmasabb – eseményei most tőlünk alig néhány száz kilométerre zajlanak. Áttételesen pedig sokkal közelebb is: a határon, a pályaudvarokon, a befogadó családok konyhájában. Az ukrajnai háború mindenhol jelen van: a hírekben, beszélgetésekben, vitákban.
Őrült dolgok történnek a világban – azaz pontosítunk: itt a szomszédban, szinte a kertünk végében –, amire általában kétféle reakciót tudunk adni vérmérsékletünk és lélekállapotunk függvényében.
Több mint három évszázada létezik, volt, hogy kettévált, akárcsak az ország és a város, aztán újraegyesült. Hosszú történetében egyetlen külföldi igazgatója volt, Konrád György. Mi a titka, és egyáltalán, miről szól a Berlini Művészeti Akadémia?
A hazai irodalmárok ingerküszöbét nem érte el az 1992-es születésű kanadai-indiai költőnő magyarra fordított köteteinek megjelenése, holott önmagában az, hogy egy idegen nyelvű lírikusnak egymás után három könyve is napvilágot lát, a fehér hollónál is ritkább.
Mikkamakka, Szegény Dzsoni, Dömdödöm, Vacskamati: a végtelenségig lehetne sorolni Lázár Ervin feledhetetlen mesefiguráit. Közéjük tartozik a szelíd és okos Zsebenci Klopédia is, aki eposzi jelzője szerint még locska-fecske is.
„A kiskori élményeknek meghatározó szerepe van személyiségünk fejlődésében, a magán- és szakmai életünk alakulásában. Az UNICEF Magyarország sikeres és elismert művészek, tudósok, közéleti személyiségek emlékeinek bemutatásával, izgalmas és mély beszélgetésekkel helyezi fókuszba ennek a megismételhetetlen és felbecsülhetetlenül fontos időszaknak a tétjét.”
