Magyar Narancs: Költőnek vagy inkább filmrendezőnek tartod magadat? Egyáltalán léteznek ezek a skatulyák?
Szőcs Petra: Nem örülök nekik különösebben, de ettől még léteznek. Mostanában ritkábban találkozni azzal, hogy valaki több pályán is játszani próbál, biztos azért, mert a szakma és a profista többség szemében ez komolytalannak tűnik. Pedig a költészet és a rendezés nyilvánvalón intenzív kölcsönhatásban álló területek. Derek Jarman, Pasolini vagy kedves magyar hősöm, Bálint István is bizonyította ezt. Az meg a másik, hogy egy rendező átlagosan négy-öt évente tud rendezni, és közben leginkább ír, „fejleszt”, piccsel. A legtöbb komoly rendező író is. De azért, ha idegenek kérdezik tőlem, hogy mi is vagyok, gyakrabban jövök a rendezőséggel.
MN: Egy költő gyakorlatilag bármilyen körülmények között lehet költő, egy filmes, ha nem jut filmhez, nem is nagyon tud rendezőként létezni.
SZP: Ez nem igaz. Ma már mindennap, folyamatosan lehet rendező az ember: telefonon készülnek remekművek. A gond inkább az, hogy ezeket a filmeket baromi nehéz láthatóvá tenni, és ezért inkább mindenki a kitaposott utat járja: ipari fórumokra jár, fejleszt, smúzol, olyan filmre készül, amilyenre figyelnek. A költészet ehhez képest örömutazás. Nem kell várni, hülyékkel tárgyalni, szinopszisokat írni, korán kelni. Írni később kezdtem, mint rendezni, és kifejezetten üdítő volt.
MN: Mondod ezt úgy, hogy majdnem egy évtized eltelt az első köteted, a 2013-as Kétvízköz megjelenése óta.
SZP: Megjelent egy kétnyelvű kötetem a Solitude-nál 2017-ben, a Dán púder, de azóta is eltelt pár év. A nagyfilmem forgatása közben nem írtam verseket. Aztán változott a helyzet, és az utóbbi három évben ismét a vers került előtérbe. Az új kötetem nagy része a lányom születése után íródott.
MN: Akkor az eddig említett szerepek mellé a kisgyerekes anyáét is felvehetjük. Alkotás és gyereknevelés megfér együtt?
SZP: Próbálom nem szerepnek felfogni az anyaságot, bár Matildával sokat színészkedünk. Remekül lehet mellette írni, sőt, ha lenne képem hozzá, lelopnám, amit mond. Ma keresztény bányászokról talált ki egy történetet, akik egyre több bányászt hívnak a lakásba.
MN: A szülés, a kisgyerekes nő tapasztalatai nem közvetlenül jelennek meg a versekben, sőt, nem is igen jelennek meg.
SZP: Lehet, hogy az anyaság inkább a kreatív gyakorlatot változtatta meg, nem a tematikát. Hiszen már a terhesség alatt is annyira más lettem. Egyszer csak kedvelni kezdtem Karády Katalint és a fehér tornacipőket. Ez csak annyit jelentett, hogy már nem éreztem a határaimat. Persze sosem írnék Karádyról vagy a tornacipőkről. De megváltozott a horrorhoz való viszonyom is, anyaként jobban érdekel.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
