Kerül-e még víz a kiszáradt debreceni Vekeri-tóba?

Tudomány

Az idei nyár a kiszáradó tavakról és folyókról szól, Debrecen is nemrégiben veszítette el kedvenc tavát. A Vekeri-tó kiszáradásáról kérdeztük, de egy sokkal komplexebb problémáig jutottunk Lukács Balázs Andrással, az ELKH Ökológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársával.

magyarnarancs.hu: Egyre-másra érkeznek a hírek itthonról és külföldről egyaránt a kiszáradt tavakról és folyókól. Olaszországban a Pó, nálunk a Hármas-Körös, a Zagyva vagy a Tisza vízállása riasztóan alacsony. Ugyanakkor az, hogy egy ismert és elég nagy tó, mint a debreceni Vekeri-tó kiszáradjon teljesen, még ebben a kontextusban is meglepő. A szakemberek mennyire voltak erre felkészülve?

Lukács Balázs András: A hírekbe úgy került be, hogy a második legnagyobb városunk legfontosabb pihenőtava teljesen kiszáradt. Ugyanakkor azt hozzá kell tenni, hogy a Vekeri mesterséges tó, úgynevezett körtöltéses tározó, ami eredetileg a Nyírség lápos, mocsaras területeiről levezetett vizek tárolására épült. Hasonló nagy tározóból rengeteg van a Nyírségben, ezek mind annak a vízelvezető rendszernek a részei, amelyek a buckaközi laposok vizének csatornákon át történt levezetését szolgálják. Debrecen környékén egy egész tározórendszer épült ki annak idején, az úgynevezett erdőspusztai tórendszer, aminek része a Vekeri-tó is. Mindezzel együtt tulajdonképpen fokmérője a vízhiányos időszak problémáinak az, hogy a tóból teljesen eltűnt a víz. Korábban is voltak alacsony vízállású időszakai, és előfordult, hogy szinte ki is száradt, de egészen mégsem, most pedig erre is sor került. A múltbeli aszályok után azért mindig esett annyi eső, hogy az a szántóföldekről a csatornákba lefolyva eljutott a Vekeri-tóig is. Ám az elmúlt évek már annyira csapadékhiányosak voltak, hogy ami esett, az rögtön vagy a talajban elszikkadt, vagy a csatornákig eljutott, és ott szikkadt el. A Vekerinek így nem maradt vízutánpótlása, és ez vezetett el a mostani teljes eltűnésig. Nagyon pontosan megmutatja térségi szinten a vízellátási gondokat, és ott már valóban súlyos, amit tapasztalunk.

magyarnarancs.hu: Ilyenkor rögtön az merül fel, hogy meg kellene menteni a tavat, és hogy vissza lehet-e fordítani még a folyamatot. Lehet, kell?

LBA: Itt ugyancsak külön választanám a Vekeri-tó kérdését önmagában, és az átfogóbb vízgazdálkodási problémát. A vizes élőhelyekkel kapcsolatban általában el lehet mondani, hogy szerencsére sokkal gyorsabban regenerálódnak, mint a szárazföldi élőhelyek. Ha újra víz kerülne a tóba, gyorsan helyreállna az ökoszisztéma, azzal együtt, hogy a halállományt újra kellene telepíteni, de az egyébként is telepített állomány volt. A kérdés inkább az, hogy fog-e még víz kerülni bele, és ha igen, honnan és milyen módon.

A kisz?radt Vekeri-t?

 
 
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt 

magyarnarancs.hu: Ha történeti szempontból nézzük, a Vekeri is az 1970-es években létesült, ahogy mondta, a nyírségi lápos, mocsaras területekről levezetett vízből. Volt eredendően plusz funkciója, teszem azt, öntöztek belőle, vagy pusztán a tározás volt a lényeg?

LBA: A mezőgazdasági funkciója lényegében maga a tározás volt, hogy az a víz, amit levezettek, itt legyen, és ne ott, ahol gazdálkodni akartak a földeken. Egyébként meg a pihenőtó funkció volt még szem előtt a létrehozása idején. A Vekeri például úgy lett kialakítva, hogy az egyik részén evezős versenyeket lehessen majd tartani, akár nemzetközi szinten is. Az más kérdés, hogy erre lényegében aztán soha nem került sor. Más tárolókat Debrecen közelében, például a Fancsika 1-et és a Fancsika 2-őt elsősorban horgászati célra jelöltek ki. Az erdőspusztai tórendszer úgynevezett jóléti tározókból áll, ez magyarázza, hogy ugyan önmagában a kiszáradásuk nem tragédia, a környékben élők számára mégis jelentős veszteség.

magyarnarancs.hu: A maga idejében tehát a víz levezetése volt elsősorban a megoldandó feladat.

LBA: A 60-as, 70-es évek fordulója kifejezetten csapadékban gazdag időszak volt, és rengeteget szenvedtek itt a belvizekkel. Homokos terület, ha nincs vízutánpótlás, akkor a meglévő vizek gyorsan el tudnak tűnni, ha viszont van elég eső, gyorsan felszínre is bukkannak. Abban az időszakban, amiről beszélünk, előfordult, hogy a belvíz falvakat öntött el, a talajvíz nagyon magasra jött, a házak vizesedtek, mindez sok problémát okozott. Ennek megoldására elég mélyre ásták a csatornák medreit, úgy állították be a terület vízszintjét, és az akkor kialakított rendszer az, ami ma is létezik.

Mellesleg kifejezetten előrelátó hozzáállás volt akkor, hogy nem akarták kivezetni ezeket a vizeket az országból, nem vitték bele őket a Tiszába, hanem ilyen, a Vekerihez hasonló tározókba töltve tulajdonképpen a területen belül tartották a vízkészletet.

Az egész régiót nézve inkább az a baj, hogy nem mindenhol épült ki olyan tározóhálózat, mint a Debrecen melletti erdőspusztai tórendszer.

magyarnarancs.hu: Csakhogy ennek a tórendszernek is már jó néhány tározója eltűnt. A Vekeri kiszáradásának hírére sokan felkapták a fejüket, de előtte már más környékbeli tavak is kiszáradtak. Van ugyanakkor egy tervezet arra, hogy ezeket visszatöltsék, ez lenne a sok debreceni által régóta vágyott, és legalább olyan régóta húzódó CIVAQUA-projekt.

LBA: A terv az, hogy a Keleti-főcsatornából fognak vizet átemelni, amit aztán végigvezetnek a Nagyerdőn, hogy a talajvízszintet is meg lehessen emelni, mert félő, hogy kiszáradhatnak a tölgyesek. Ezt a vizet végül csatornákon juttatnák el az erdőspusztai tavakhoz, és így végső soron a Tisza vizével lehetne újratölteni a Vekerit is.

magyarnarancs.hu: Csak hát erre már évtizedek óta van terv, és nem nagyon történt a gyakorlatban semmi.

LBA: Lényegében már az erdőspusztai tárolók kiépítésekor felmerült, hogy ha nem lesz olyan csapadékos az időjárás, mint azokban az években, akkor gond lehet a vízutánpótlással a tározókban. A 80-as évek második felétől ez egyre erősebb kérdéssé vált, a 90-es években pedig már akadt olyan tározó, amit teljesen benőtt a nádas vagy ki is száradt. A radikális romlás a 2000-es évektől látszódik, ahogy csökkent a talajvízszint, és a nagyerdei tölgyesek kiszáradása is fenyegető lehetőségként jelent meg. A CIVAQUA tervezete már ettől az időtől kezdve kialakult, csak hát sem forrás nem volt rá, sem annyira húsbavágónak nem tűnt még a probléma, hogy valódi lépések kövessék a tervezést. Most már azt látni, mintha társadalmi és politikai szinten is átlépett volna egy ingerküszöböt az ügy.

 
Forrás: civaquadebrecen.hu 

magyarnarancs.hu: A Keleti-főcsatorna mint vízforrás mennyire lehet hosszútávú megoldás?

LBA: Mivel a Tisza tiszalöki duzzasztásának köszönhetően a vízszint még ilyen aszályos időkben is viszonylag magasan tartható a csatornában, elvileg kiszámítható vízforrás lehet a környék számára. Illetve a kiskörei duzzasztó meg a kunsági területre tud vízutánpótlást biztosítani a Tisza-tavon keresztül. Ám ha most megnézzük, Tiszalök fölött és Kisköre alatt nagyon alacsony a vízállás, és kérdés, hogy ha még tovább csökken a Tisza vízállása, duzzasztók ide vagy oda, marad-e majd elég víz a csatornák feltöltésére.

magyarnarancs.hu: A CIVAQUA-tervben szerepelnek egész látványos elemek, mint mondjuk a jet-ski pálya a Fancsikai-tározón. Ennek mennyi a realitása?

LBA: Ha azt vesszük, hogy a tározó épp ki van száradva, illetve ha a klímaváltozás körülményeit figyelembe vesszük, nem hinném, hogy a jet-ski pálya kiépítésének bárhol is különösebb prioritása lehetne. Ha abbéli fenntartásainkat félre is tesszük, hogy a Keleti-főcsatorna meddig és mennyiben lesz képes ilyen célokra elegendő vízutánpótlást biztosítani a Tiszából, még mindig nagyon komoly kérdés, hogy érdemes-e ezt így csinálni. A program lényegi célja a Tócó-patak, a Nagyerdő és az Erdőspuszták erdeinek a revitalizációja lenne, ugyanakkor azt is látjuk, hogy talajvízbe végül is bármennyi víz el tud csorogni, és semmi nem garantálja, hogy hamarosan olyan csapadékos időszak következik, amikor magától megemelkedik majd a talajvíz szintje. Azt folyamatosan pótolni tehát önmagában nagy vállalás, nem hogy még mellette a jóléti tározók jet-ski pályáit is ellátni ugyanabból a forrásból.

magyarnarancs.hu: Az átemelést hogyan kell elképzelni?

LBA: Az interneten közzétett tervek szerint Balmazújvárosnál épülne egy szivattyúrendszer, ami a Keleti-főcsatorna vizét emelné át az újonnan kiépülő csatornába. De anélkül, hogy a tervezet jó szándékait kétségbe vonnám, az is nagyon komoly kérdés, hogy mennyire fenntartható egy olyan rendszer, amelynek az üzemeltetéséhez nagy üzemanyagfogyasztású szivattyúkra van szükség. Ez ugyanis megint csak elég fonák megoldása lenne a helyzetnek.

magyarnarancs.hu: Mire gondol pontosan?

LBA: Arra, hogy a CIVAQUA tulajdonképpen arra nem nyújt alternatívát, csak felszíni kezelést tulajdonképpen, ami igazából a probléma itt. Tudniillik, hogy túltoltuk a táj átalakítását az elmúlt évtizedekben, és most ennek isszuk, azaz épp hogy nem isszuk a levét. Egyfelől van ugyanis a csatornarendszer, ami arra épült, hogy a mezőgazdasági igényeket kielégítse, ezek az igények pedig akkoriban főként a vízlevezetésről szóltak. Csak hát most, amikor nincs elég csapadék, ez a rendszer még azt a keveset is levezeti, ami esik, a CIVAQUA meg ennek a pótlására pumpálná vissza gépi úton a Tisza vizét.

Úgy gondolom, hogy ma az elsődleges feladat, amit meg kellene oldani az lenne, hogy az a kevés csapadék, ami lehullik, ne tűnjön el, ne folyjon ki az országból, maradjon ott helyben, ahol szükség lehet rá.

Ehhez több tározóra, átgondoltabb vízgazdálkodásra, és akár arra is szükség lehet, hogy csökkentsék a csatornarendszer fenékmélységét.

 
Lukács Balázs András

magyarnarancs.hu: Vagyis töltsék föl a meglévő csatornákat, tegyék sekélyebbé őket?

LBA: Az biztos, hogy az a mélység, amit még egy csapadékosabb érában ástak ki, ma kontraproduktívan hat, és viszonylag olcsó és gyorsan kivitelezhető megoldás lenne a csatornák fenékmélységének csökkentése. Jelenleg átlagban három méter mély a csatornák mederszintje, ami azt jelenti, hogy a felszíntől lefelé három méterig minden vizet elvisznek. Ezt érdemes lenne átgondolni. Amikor ez a rendszer épült, a cél az volt, hogy a lápos területeket lecsapolják, és biztosítsák az intenzív földműveléshez szükséges talajviszonyokat, ez meg is történt, az egykori élő vizek helyén ma termőföldek vannak. A szakemberek egy része, hidrológusok, vízgazdálkodással foglalkozó mérnökök, biológusok azt is felvetik ma már, hogy érdemes lenne, természetesen valamilyen kompenzáció mellett, ezeknek az egykori vizeknek bizonyos területet visszaadni, hogy az egész rendszer közelebb juthasson az önfenntartáshoz. Arról is vannak tudományos ismeretek,  hogy ott, ahol belvíz van, általában jobb a termésátlag is, természetesen a víz alatt lévő területről le kell mondani, de körülötte jobb eredményt lehet elérni. Csakhogy ahol a gazdaság, jelen esetben a mezőgazdaság rövid távú céljai dominálnak, ott a rövid távú megoldásokat fogják előnyben részesíteni.

magyarnarancs.hu: De hát nem az lenne épp a gazdáknak is az érdeke, hogy ne száradjanak ki a földjeik?

LBA: Egyrészt persze igen, másrészt, amíg ilyen mértékű aszálykár-kompenzáció van, mint most, addig a gazdáknak nem lesz érdeke, hogy hosszú távú megoldásokon kezdjenek gondolkodni. Épp ellenkezőleg, ez a hozzáállás inkább arra ösztönzi a gazdákat ma, hogy kezdjenek kutakat fúrni, és ha már a belvizet levezették, csapolják meg a talajvizet is, sőt, arra is vannak már tervek, hogy még mélyebbre fúrhassanak, és a rétegvizet is öntözésre tudják használni. Az agrárminisztérium úgynevezett Alföldi Öntözési Programja is arról szól nagyrészt, hogy a kútlétesítések engedélyeztetését abszolút kikönnyítették, lényegében bárki fúrhat a földjén öntözési céllal, ez pedig aligha ösztönzi a felszíni vizek átgondolt felhasználását.

Tehát most úgy néz ki a helyzet, hogy levezettünk minden vizet a területről, aztán azt a csatornát, ahol nemrég a belvizet vezettük le, a következő pillanatban a Tisza átpumpált vizéből meg mélyre fúrt kutakból vett vízből töltjük vissza, hogy a korábban kiszárított területet öntözni lehessen.

Ráadásul az öntözött víz legnagyobb része rögtön elpárolog a felszínen. Ez alighanem erősen pazarló hozzáállás, ami kevéssé veszi figyelembe a fenntarthatóságot vagy a terület adottságait, illetve a klímaváltozás körülményeit. Az érintett területeken először is meg kellene tartani a vizeket, aztán behozni újabb forrásokat, amennyiben szükség van rájuk. A gazdálkodókat először is ösztönözni kellene a víz helyben történő megtartására, a szántóföldek közötti vizes élőhelyek létesítésére és a még létezők fokozott védelmére. Jelenleg ezekre, mint öntözővíz fenik a fogukat. De vannak rém egyszerű lehetőségek is a párolgási veszteség minimalizálására, például az árnyékolás. Hova lettek parcellákat elválasztó fasorok? Nemcsak árnyékot adtak, de a szélhatást is csökkentették. Vagy miért kell azonnal mindent felszántani? A vízháztartás mérlege takarónövényekkel, illetve mulcsolással is javítható. Tovább megyek, a biotikuspumpa elmélet szerint az eltüntetett természetes élőhelyek, főleg az erdők hiánya jelentősen hozzájárul a táji léptékben tapasztalható csapadékhiányhoz. 

magyarnarancs.hu: Az öntözési lehetőségek nyilván a mezőgazdaságon keresztül a teljes társadalom számára nagyon fontosak lehetnek.

LBA: Gondoljunk bele: térségi szinten, hosszú idő óta a szántóföldi gazdálkodás igényeihez igazítjuk a talajvízszintet. A mostani évben mindenki látja és érzi, eljuthatunk odáig, hogy ez már a gyepeket és erdőket teszi tönkre, de idén már magukat a szántóföldi gazdálkodókat is. Kinek az érdeke fontosabb? Az állattartóké, erdőgazdálkodóké vagy a kukoricatermesztőké? Nehéz ügy! Vagy öntözni fogjuk az erdőket is? Agyrém… A természetről, annak állapotáról, ami az egész rendszernek a lázmérője pedig még nem is beszéltünk. Ha a csapadékhiány lesz az alapállapot, akkor át kellene gondolni ezen belül is sok dolgot. Mondjuk, hogy megéri-e, egyáltalán lehetséges-e nagy vízigényű növényeket termeszteni továbbra is, mint a kukorica vagy a napraforgó például. Ha az öntözés drágulni fog, drágulni fog a belőlük előállított élelmiszerek ára is. Ez eljuthat egy olyan pontig is akár, ahonnan már nem lesz rentábilis az adott növények termesztése.

magyarnarancs.hu: A Vekeri-tó kiszáradása tehát ennek a komplex kérdéskörnek egy apró, de feltűnő momentuma. Mégis ide jutunk vissza: mi lesz vele, milyen forgatókönyvek képzelhetők el?

LBA: Itt sok minden felmerül elméleti opcióként, az is valószínű, hogy lesz csapadékosabb idő ismét, amikor majd újra szükség lehet egy efféle tározóra, miközben az is látszik, hogy a CIVAQUA-ra is szükség van, mert igen nagy a baj. Ha pedig a levezető rendszer átalakítása kerülne napirendre, a Vekeri-tónak abban is szerepe lenne minden bizonnyal. Innen nézve nem reménytelen a dolog, de ha hozzátesszük, hogy egyelőre se csapadék, se CIVAQUA, se csatornarendszer-átalakítás nincs, akkor mégis elég nehéz bizakodni. A katasztrófaturisták most kijárnak a Vekerihez, az újságok megírják, hogy meghalt a tó, de ha ennyiben marad a történet, az egy sokkal mélyebb problémára fog rávilágítani az alföldi vizekkel kapcsolatban.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Neked ajánljuk