Interjú

„A legszebb éveink lehettek volna”

Gerevich András költő

Könyv

Nyolc év után jelentkezett új verseskötettel. A Légzésgyakorlatok a megbékélésről és az egzisztenciális szorongásról is szól. Az új munkák mellett a költészet mai szerepéről is beszélgettünk, s arról, hogy milyen meleg alkotóként létezni Magyarországon.

Magyar Narancs: Költőként és műfordítóként ismerünk, de civilben forgatókönyvírást tanítasz külföldi diákoknak. Sokáig éltél külföldön, filmes tanulmányaidat angol egyetemen végezted, az itthoni filmes közegnek viszont nem vagy aktív résztvevője. Miért nem?

Gerevich András: Egy amerikai Fulbright ösztöndíj után, az ott írt angol nyelvű novellákkal felvételiztem annak idején a London melletti National Film and Television Schoolba, amely az egyik vezető filmes intézménye Angliának, és ott végeztem el a forgatókönyv­írói mesterképzést. Rengeteg elismert filmes tartott master classt vagy rövidebb work­shopot, olyan rendezők, mint Jim Jarmusch, Paweł Pawlikowski vagy Abbasz Kiarosztami. Jóban lettem Terrence Daviesszel, akinek már korábban is nagyon szerettem a filmjeit. Egy ideig dolgoztam is különböző projektekben, de aztán elég depressziós lettem, nem találtam a helyemet, és Londonban a megélhetés is nagy kihívásnak bizonyult, így végül hazaköltöztem. Ám a magyar filmes szakmához valódi kapcsolódásom nemigen volt. Nagyobb lélegzetvételű munkákat nem is tudtam vállalni egy ideig, így aztán nem sikerült integrálódni. Viszont ugyanebben az időszakban intenzíven foglalkoztam a versírással, nyilván azért, mert az kevésbé közegigényes műfaj. A habitusomnak, főleg akkoriban egyértelműen a líra felelt meg a leginkább, illetve a versfordítás, amibe szintén nagy lendülettel vetettem bele magam.

MN: Közben voltál a József Attila Kör, a JAK elnöke, illetve a Kalligram című folyóirat versszerkesztője is.

GA: Az irodalmi közegben inkább otthon voltam, már kamaszkoromban eljártam a Sárvári-körbe, és olyan költőkkel lettem jóban, mint Kemény István vagy Térey János. Az első kötetemet pedig a JAK adta ki, mielőtt elmentem Amerikába és Angliába tanulni. De mindig voltak filmtervek, amelyeken dolgoztam, meg drámák is, de úgy alakult, hogy kötetben a lírai írásaim jelentek meg. Most egy színdarabon dolgozom.

MN: A filmmel való legszorosabb viszonyod tehát a tanítás.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.