Interjú

„A legszebb éveink lehettek volna”

Gerevich András költő

Könyv

Nyolc év után jelentkezett új verseskötettel. A Légzésgyakorlatok a megbékélésről és az egzisztenciális szorongásról is szól. Az új munkák mellett a költészet mai szerepéről is beszélgettünk, s arról, hogy milyen meleg alkotóként létezni Magyarországon.

Magyar Narancs: Költőként és műfordítóként ismerünk, de civilben forgatókönyvírást tanítasz külföldi diákoknak. Sokáig éltél külföldön, filmes tanulmányaidat angol egyetemen végezted, az itthoni filmes közegnek viszont nem vagy aktív résztvevője. Miért nem?

Gerevich András: Egy amerikai Fulbright ösztöndíj után, az ott írt angol nyelvű novellákkal felvételiztem annak idején a London melletti National Film and Television Schoolba, amely az egyik vezető filmes intézménye Angliának, és ott végeztem el a forgatókönyv­írói mesterképzést. Rengeteg elismert filmes tartott master classt vagy rövidebb work­shopot, olyan rendezők, mint Jim Jarmusch, Paweł Pawlikowski vagy Abbasz Kiarosztami. Jóban lettem Terrence Daviesszel, akinek már korábban is nagyon szerettem a filmjeit. Egy ideig dolgoztam is különböző projektekben, de aztán elég depressziós lettem, nem találtam a helyemet, és Londonban a megélhetés is nagy kihívásnak bizonyult, így végül hazaköltöztem. Ám a magyar filmes szakmához valódi kapcsolódásom nemigen volt. Nagyobb lélegzetvételű munkákat nem is tudtam vállalni egy ideig, így aztán nem sikerült integrálódni. Viszont ugyanebben az időszakban intenzíven foglalkoztam a versírással, nyilván azért, mert az kevésbé közegigényes műfaj. A habitusomnak, főleg akkoriban egyértelműen a líra felelt meg a leginkább, illetve a versfordítás, amibe szintén nagy lendülettel vetettem bele magam.

MN: Közben voltál a József Attila Kör, a JAK elnöke, illetve a Kalligram című folyóirat versszerkesztője is.

GA: Az irodalmi közegben inkább otthon voltam, már kamaszkoromban eljártam a Sárvári-körbe, és olyan költőkkel lettem jóban, mint Kemény István vagy Térey János. Az első kötetemet pedig a JAK adta ki, mielőtt elmentem Amerikába és Angliába tanulni. De mindig voltak filmtervek, amelyeken dolgoztam, meg drámák is, de úgy alakult, hogy kötetben a lírai írásaim jelentek meg. Most egy színdarabon dolgozom.

MN: A filmmel való legszorosabb viszonyod tehát a tanítás.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.