Interjú

„A legszebb éveink lehettek volna”

Gerevich András költő

Könyv

Nyolc év után jelentkezett új verseskötettel. A Légzésgyakorlatok a megbékélésről és az egzisztenciális szorongásról is szól. Az új munkák mellett a költészet mai szerepéről is beszélgettünk, s arról, hogy milyen meleg alkotóként létezni Magyarországon.

Magyar Narancs: Költőként és műfordítóként ismerünk, de civilben forgatókönyvírást tanítasz külföldi diákoknak. Sokáig éltél külföldön, filmes tanulmányaidat angol egyetemen végezted, az itthoni filmes közegnek viszont nem vagy aktív résztvevője. Miért nem?

Gerevich András: Egy amerikai Fulbright ösztöndíj után, az ott írt angol nyelvű novellákkal felvételiztem annak idején a London melletti National Film and Television Schoolba, amely az egyik vezető filmes intézménye Angliának, és ott végeztem el a forgatókönyv­írói mesterképzést. Rengeteg elismert filmes tartott master classt vagy rövidebb work­shopot, olyan rendezők, mint Jim Jarmusch, Paweł Pawlikowski vagy Abbasz Kiarosztami. Jóban lettem Terrence Daviesszel, akinek már korábban is nagyon szerettem a filmjeit. Egy ideig dolgoztam is különböző projektekben, de aztán elég depressziós lettem, nem találtam a helyemet, és Londonban a megélhetés is nagy kihívásnak bizonyult, így végül hazaköltöztem. Ám a magyar filmes szakmához valódi kapcsolódásom nemigen volt. Nagyobb lélegzetvételű munkákat nem is tudtam vállalni egy ideig, így aztán nem sikerült integrálódni. Viszont ugyanebben az időszakban intenzíven foglalkoztam a versírással, nyilván azért, mert az kevésbé közegigényes műfaj. A habitusomnak, főleg akkoriban egyértelműen a líra felelt meg a leginkább, illetve a versfordítás, amibe szintén nagy lendülettel vetettem bele magam.

MN: Közben voltál a József Attila Kör, a JAK elnöke, illetve a Kalligram című folyóirat versszerkesztője is.

GA: Az irodalmi közegben inkább otthon voltam, már kamaszkoromban eljártam a Sárvári-körbe, és olyan költőkkel lettem jóban, mint Kemény István vagy Térey János. Az első kötetemet pedig a JAK adta ki, mielőtt elmentem Amerikába és Angliába tanulni. De mindig voltak filmtervek, amelyeken dolgoztam, meg drámák is, de úgy alakult, hogy kötetben a lírai írásaim jelentek meg. Most egy színdarabon dolgozom.

MN: A filmmel való legszorosabb viszonyod tehát a tanítás.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.