Interjú

„Lőnek, lőnek, lőnek”

Szenes Zoltán egyetemi tanár, nyugállományú vezérezredes az Ukrajna elleni orosz háború fejleményeiről

Külpol

Az orosz villámháború nem jött össze, a tavasszal elindított donbaszi offenzíva pedig kegyetlen felőrlő háborúba fordult. Meddig bírja Kijiv, és meddig utánpótlással Moszkva? Mikor fásul bele a Nyugat a háborúba? A nyári hadműveletekről és a nyugati technikáról is faggattuk interjúalanyunkat.

Magyar Narancs: Egy hónappal az orosz támadás megkezdése után arról beszélt lapunknak, hogy a moszkvai vezetés által remélt villámháború kudarcot vallott (lásd: „A lefejező csapás elmaradt”, Magyar Narancs, 2022. március 24.). Azóta a villámháborús stratégiát a felőrléses hadviselés váltotta fel. Az orosz műveletek most elsősorban a Donbaszra koncentrálnak, de lényegi áttörést ott sem sikerült elérni. Milyen most, a háború ötödik hónapjában a harci helyzet?

Szenes Zoltán: Gyökeresen más, mint márciusban volt. Az orosz mesterterv az volt, hogy ún. mély hadműveletek segítségével az invázió első szakaszában megcsinálják a rezsimváltást – ám ez sikertelennek bizonyult. Kiderült, hogy egyszerűen nincs az oroszoknak elég erejük ehhez, az ukránok pedig meglepetésre hősiesen és hatékonyan védekeztek a behatoló csapatok ellen. Ennek köszönhető, hogy március végére tulajdonképpen már ki is vonták a Kijiv előtt, illetve az ország északi részében összevont erőket. Ezzel az oroszok gyakorlatilag megszüntettek egy frontot a korábban megnyitott négyből.

MN: Stratégiai szempontból ez ukrán győzelemnek számít?

SZZ: A védekező ukránoknak is felszabadultak az ottani hadosztályaik, dandárjaik, s át tudták vinni azokat az északkeleti, illetve a keleti frontszakaszra, és pihentetni is tudták a katonákat. Az oroszok előtt világossá vált, hogy az ukrán hadvezetés ahol tudja, kerülni fogja a nyílt színi összecsapást, és a városokba szervezi az ellenállást. Nyílt területen az ukrán hadseregnek kevés esélye lett volna a sikerre, de a városi harcmodorban jelentős eredményeket tudtak elérni, illetve a második lépcsőt, a logisztikát támadva komoly veszteséget tudtak okozni a megszállóknak. Az tehát, hogy a háború első szakaszában az oroszok végül elvonultak Kijiv alól, és Harkivot sem tudták bevenni, ukrán győzelem. Indirekt győzelmek, de győzelmek.

MN: Ezek hatására kezdték el, ahogy ők maguk nevezték, a konfliktus második szakaszát az oroszok, ezúttal már kifejezetten a két keleti, szakadár köztársaságra koncentrálva.

SZZ: Két hónapig tartó súlyos harcok után sikerült elfoglalniuk Luhanszk megye teljes területét, amit végül július 4-én győzelemként ünnepeltek meg.

MN: Orosz nézőpontból el- vagy visszafoglalás ez?

SZZ: Miután 2014-ben kikiáltották a szakadár köztársaságokat, az ukrán hadsereg támadást indított az oroszok támogatását élvező helyi erők ellen, és a megyék jelentős részére be is vonultak. A két szakadár köztársaság azonban már a kikiáltáskor a teljes oblaszty területére tartott igényt, ezért beszélnek az oroszok a területek visszafoglalásáról. Az ukrán hadsereg még 2015 elején is tudott területeket visszaszerezni, de aztán a Minszk II. megállapodás tűzszünetet hozott. Azóta az ukránok mélyen lépcsőzött védelmi rendszert építettek ki, és a főerőiket oda csoportosították: a februári háború előtt mintegy 80–120 ezer fő állomásozott Kelet-Ukrajnában. Ezek az egységek az évek alatt komoly katonai tapasztalatokra tettek szert, mert a tűzszünet ellenére állandóak voltak az összecsapások. A Donbaszban tevékenykedett az ukrán szárazföldi hadsereg színe-java. Ennek megfelelően az orosz támadók csak lassan tudtak előrejutni, a vártnál hosszabb ideig tartott a félmegyényi luhanszki területet elfoglalni. Most következik Donyeck megye, ami várhatóan újabb két hónapot fog igénybe venni.

MN: A stratégiaváltás, a felőrlés tehát a jól beásott ukrán védelem áttörését szolgálja.

SZZ: Már Tacitusnál azt lehet olvasni: csinálj sivatagot, és hívjad békének – vagyis a hatalmas tüzérségi és rakétacsapásokkal mindent elpusztítanak maguk előtt, és úgy haladnak előre. Az oroszok stratégiát váltottak, a mozgékony, gyors előrenyomulások és térnyerések helyett áttértek a szisztematikus pusztításra, amelynek legfőbb eszköze a tüzérség lett. Ez egyébként is az oroszok egyik legerősebb fegyverneme, a „háború istene”, ahogy nevezik. Az ellenfél infrastruktúráját porig kell rombolni, és csak azután jönnek a támadó harckocsi- és gépesített egységek. Az ukránok védekezése ugyanakkor nagyon kitartó, és ráadásul a föld alá vitték a létesítményeiket, amelyeket így nehéz elpusztítani. Az utóbbi időszakban kapott nyugati, nagy hatótávolságú tüzérségi és rakétaerők pedig ezt a támadást gyengítő, kifullasztó harcászatot megerősítették. Ezért halad rendkívül lassan az orosz előrenyomulás.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.