Még nem nosztalgiabuli - a Pearl Jam Budapesten

Zene

Huszonhat év után tért vissza Budapestre a rocktörténet egyik legnagyobb hatású és legstabilabb csapata. Mindenki tudatában volt, hogy a negyed század sok idő, mégis magától értetődő módon szétszedték az arénát.

„Negyven év alattiakat ide be sem engednek” – mondta vidáman egy stabilan negyven feletti figura a sörcsap előtti sorban állva. A Pearl Jam tegnap esti koncertjén kétségtelenül az együttes fénykorát kamasz fejjel vagy fiatal felnőttként megélő generáció képviseltette magát a legnagyobb számban. Ugyanakkor a transzgenerációs élmény esélye is felmerült menet közben, amikor az énekes Eddie Vedder megszólította a közönségben kiszúrt egyik gyereket, és még egy tósztot is elmondott a nyolc éves rajongó tiszteletére. Egy több mint három évtizede működő banda esetében elkerülhetetlen a kísértés, hogy önmaguknak, és a velük együtt idősödő hallgatóknak is amolyan nosztalgikus időutazásra bazírozó haknikká alakítsák a kezdetben a falakat ledönteni akaró színpadi jelenlétet. Magyarul az idő és a siker természetes velejárója alighanem a színpadi elmacskásodás meg a zenei rutinra építő koncertteljesítmény egy bizonyos szintig. Az idő efféle eróziójának végül legfeljebb Vedder ugrástechnikájában láthattuk némi nyomát, a zenei és hangulatbeli minőségben, és főleg a dinamikában aligha.

 
Fotó: magyarnarancs.hu 

Miután a Soundgarden legendás frontembere, Chris Cornell 2017-ben öngyilkosságot követett el, Amerika-szerte kisebb mozgalom indult, hogy Eddie Veddert vegyék valamiféle őrizet alá, úgy is mint a grunge aranykorának utolsó élő vezéralakját. Erre persze aligha van szükség, legalábbis Vedder koncertbeli energiáját elnézve még nem a múzeumban van a helye szerencsére. A nagyjából kétórás műsor nem spórolt sem a zenekar, sem a közönség erejével (volt is egy-két rosszullét a küzdőtéren, de ezekre szépen reagált a tömeg illetve az orvosi stáb is), benne volt nagyjából minden, ami miatt a Pearl Jam az egyik legmegbízhatóbb koncertzenekarnak számít. Lendület, melankólia, harag, együttérzés, a közönség közel engedése, egyéni truvájok, közös éneklés és még némi társadalmi célú üzenet is.

 
Fotó: magyarnarancs.hu 

Persze a 2020-as évek nem a 90-es évek, tulajdonképpen két ellentétesebb évtizedet nehéz is lenne találni az elmúlt másfél századból talán. És ez a dalok kontextusán is kényszerűen alakít sok mindent visszamenőleg is. Mégis működtek a több évtizedes ritmusok és szövegek is rendre, és nem csak a nosztalgia miatt. A hosszú fürtös, szakadt ruhájú, tornacipős Vedder, aki egykor előszeretettel mászta meg a fesztiválszínpadok állványzatát is, ma éretten hátrafésült séróval és Rock and Roll Hall of Fame tagságival a zsebében lép a közönsége elé. De egy dolog úgy tűnik, nem nagyon változott: szeret zenélni, és szereti előadni a számaikat. És hát végül is ennyire egyszerű ez az egész valahol.

 
Fotó: magyarnarancs.hu 

A Pearl Jam huszonhat éve lépett fel utoljára Budapesten (2000-ben volt egy érdeklődés hiányában elmaradt koncertjük, pedig akkor sem számítottak már kis együttesnek), egy rakás embernek alighanem a tegnapi koncert ehhez a 96-os élményhez kapcsolódott most amolyan párdarabként. És nem csak az akkori és a mostani zenekarral való szembesülésre adott így lehetőséget a helyzet, de az akkori és a mai önmagukkal való találkozásra is alighanem. Huszonhat év egy fél élet. Vagy szerencsés esetben egyharmad. Ráadásul ezt az eredetileg 2020-ra időzített koncertet is többször halasztani kellett a koronavírus-járvány miatt. Sok minden ellene szólt tehát, de végül semmi nem zavarta meg a zenekar és a közönség összhangját.

 
Fotó: magyarnarancs.hu 

Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a gyakorlatilag kötelező slágerek közé be-beszúrta az együttes az újabb lemezek egy-egy dalát is. Volt, ami ebből jobban működött, mint mondjuk a Superblood Wolfmoon, és volt, ami kevésbé, mint például a Dance Of The Clairvoyants. De nem is ártott néha egy kis pihenő a bizonyos értelemben a pályaindító, 1991-es Ten című lemez ma már rocktörténeti klasszikusnak számító nagy dalaira épített koncertprogramban. Az Even Flow, a Black, a Why Go vagy az Alive talán azoknak is ismerős, akik az együttes pályáját, vagy egyáltalán a grunge-ot mint olyat nem kísérték figyelemmel. Az biztos, hogy a végül szépen megtelt sportaréna (ha minden igaz, ez körülbelül 12 ezer embert jelent) népe jól ismerte, várta, és el is várta ezeket a dalokat. Az pedig, ahogyan megkapták őket – Mike McCready pszichedéliáig kitolt gitárjátékával, Matt Cameron dobhártyába vágó pergőhangjaival, vagy Stone Gossard stabil ritmushátterével – minden volt, csak nem rutinmunka.

 
Fotó: magyarnarancs.hu 

Miután az Ukrajnának ajánlott és ukrán zászlókkal illusztrált Alive lehengerlő verzióban végigdübörgött, még akadt egy levezetőszám is (alighanem, hogy az ex-Red Hot Chili Peppers tag Josh Klinghoffer is a reflektorfénybe léphessen), a közönség pedig a teljesen kivilágított csarnokban búcsúzhatott el a kifejezetten emocionálisnak tűnő Veddertől és társaitól, illetve önmagától is. Kifelé menet mintha fiatal arcból is több bukkant volna elő, mint a koncert előtt. „Ha megint huszonhat évet kell várni, az unokámmal jövök el” – mondta ezúttal egy másik, stabilan negyven feletti figura a vécé előtti sorban állva. Az már lehet, hogy valóban nosztalgiabuli lesz, ez a tegnapi még egyáltalán nem az volt.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.

Bálványok és árnyékok

Egyszerre volt festő, díszlet- és jelmeztervező, költő és performer El Kazovszkij (1948–2008), a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek kimagasló figuratív képzőművésze, akinek a hátrahagyott életműve nem süllyedt el, a „Kazo-kultusz” ma is él.

Múzeum körúti Shaxpeare-mosó

Ez a Shakespeare-monográfia olyan 400 oldalas szakmunka, amelyet regényként is lehet olvasni. Izgalmas cselekmény, szex, horror, szerzői kikacsintások, szövegelemzés, színház- és társadalomtörténeti kontextus, igen részletes (és szintén olvasmányos) jegyzetapparátussal.

A falu bolondjai

Hadházy Ákos második videón is dokumentált parlamenti találkozása Orbán Viktorral pontosan úgy sikerült, mint az előző, mintha az a több mint két esztendő el sem illant volna, mintha még mindig 2023 júniusa lenne.

A mártír

„Ki ölte meg Charlie Kirköt?” – ezt énekelhetné valamelyik NER-kompatibilis polbeat együttes, ha volnának olyanok.

Akinek nem bűne…

Tatabányán a Bűn és bűnhődéssel kezdik az októbert, és ez a tematika határozza majd meg az egész évadukat, amelyben a súlyosabb műfajok mellett krimi és komédia is színpadra kerül.

A műfaj legnagyobbjaival

Tegye fel a kezét, akinek Bayreuth hallatán először nem Wagner jut eszébe. Nem csoda, hiszen 1876, Wagner Festspielhausának, a kizárólag Wagner-operák előadására épített operaháznak a megnyitása óta a két név elválaszthatatlanul összefonódott. De a városnak van egy másik elsőrangú fesztiválja is.

Furcsa kézfogás

A program az idén másodszor egészült ki a színiiskolák találkozójával. A Szemle Off keretében hét színiiskola nyolc előadása mutatkozott be szeptember 8. és 10. között a margitszigeti Kristály Színtérben.