Újságíró
2007-óta ír a Magyar Narancsba, 2012-óta kéthetente jelennek meg rádiókritikái, egyébként költő, író, műfordító is.
Az életmű alakulása idején úgy tűnt, hogy Kabai Lóránt (korábban k. kabai lórántként jegyezte munkáit) meglehetősen nagy energiákat összpontosít arra, hogy a versek mögötti ént szétírja, hogy az alanyiságot az alany erodálásával kérdőjelezze meg, redukálja, satírozza ki.
Teljesen érthető, hogy egy olyan nehezen magyarázható és felesleges, ideológiailag is kérdéses, múltba révedő gumicsont-intézkedést, amilyen két éve a megyék vármegyésítése volt, minden fronton reklámozni kell, hátha úgy tűnik, hogy volt értelme az egésznek.
A mindenkori Oscar-díj-átadó gáláknál csak az Oscar-díj-átadó gálákról írt elemzések nyomasztóbbak.
Tavaly arról írtunk, hogy a vajdasági magyar kulturális életet egy személyben irányító Lovas Ildikó teljhatalmat gyakorolva szerzők és könyvek betiltását kezdeményezte, idén tavasszal viszont azt látjuk, egyik pillanatról a másikra veszíti el befolyását. Mi történik, és kisülhet-e ebből valami jó?
A rádió néha olyan dolgokra is képes, amilyenekre racionális számítások szerint nem kellene képesnek lennie. Például milyen egy filmklub, amelynek csak a hangját halljuk? Elsőre elég bizarr ötletnek tűnik, és mégsem egészen az.
Miközben tudjuk, milyen nehézségekkel küzdenek mind a független, mind a kőszínházi társulatok, talán nem az a színházi szféra legnagyobb kérdése, hogy olvasnak-e még az emberek leírt drámaszövegeket.
A kormányhivatal bírságai már a reklámtörvénybe illesztett gyermekvédelmi bekezdésekre hivatkoznak – magyar szerző könyvét is érinti a büntetés.
Ennél abszurdabb és szerencsétlenebb szituációt nehezen lehetett volna elképzelni, erre tessék. A Kossuth rádión ugyanis épp Balog Zoltán mondta el a reggeli imát aznap, amikor egész mást kellett volna mondania.
