A rossz közérzet kultúrája

Pár hét híján tizenöt éve hangzott el Orbán hírhedt kötcsei beszéde, amely a készülő Fidesz-világ kulturális univerzumát vetítette előre. Honnan indult és hová jutott azóta az orbáni kultúrpolitika? Milyen víziók mozgatták és mozgatják a rendszer kulturális építkezését? Van-e egyáltalán építkezés és rendszer, és miért érzi majd’ mindenki rettenetesen magát benne? És maradt-e élet rajta kívül?

Aligha van annál jellemzőbb momentuma a mai kulturális viszonyoknak, mint hogy a közelmúltban kirobbant irodalmi vitában az elvileg független – többnyire fiatal – megszólalók kikérik maguknak, hogy egy független, magánfinanszírozásból működő ösztöndíj kiírásában feltételként szerepel a NER-től való függetlenség. A Péterfy író házaspár (Péterfy Gergely és Péterfy-Novák Éva) által meghirdetett „Utas és holdvilág” Alkotói Ösztöndíj Umbriában elnevezésű program évente két szerzőnek kínál olaszországi alkotói időszakot egy-egy hónapra, amibe a lakhatás költségei, az oda- és visszautazás, illetve ezer euró költőpénz is beletartozik. A kiválasztott szerzőnek ugyanakkor a szokásos feltételek (például rendelkezik legalább egy, nem magánkiadásban megjelent szépirodalmi művel) mellett annak az elvárásnak is meg kell felelnie, hogy „nem részesül és nem részesült a Magyar Művészeti Akadémia vagy bármilyen, a NER-hez köthető szervezet, vagy (2018 decemberét követően) a Petőfi Irodalmi Múzeum ösztöndíjából”. A rendhagyó kiírást a Litera.hu-n kritizáló fiatal megszólalók ez utóbbit érzik részben kirekesztőnek, részben a jelenlegi magyarországi viszonyok között tulajdonképpen teljesíthetetlennek.

Négy éve a Demeter Szilárd-féle Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) által kiírt Térey-ösztöndíj kavart hasonló vitákat – azzal a nem jelentéktelen különbséggel, hogy Péterfyék ösztöndíja rendszeren kívüli magánkezdeményezés, míg a PIM ösztöndíját az állam odautalt milliárdjaira tudták hirtelen felhúzni. A tét mindenesetre akkor is az volt, mint most: lehet-e egyáltalán függetlennek lenni a 2010 óta működő politikai rendszertől? Erre a kérdésre azért is nehéz egyértelmű választ adni, mert maga a rendszer, illetve annak kulturális mozgástere nem átlátható. Amit a NER 2010 óta kulturális területen fel-, illetve leépített, az inkább tűnik személyes ambíciók, hagymázas víziók, revansista törekvések és olykor épeszű értékmentési kísérletek szétszálazhatatlan szövedékének, semmint átgondolt kulturális stratégiának – és éppen ezért nehéz vele szembeszállni vagy tőle függetlenedni.

Első kör: szép, nemes és választékos

Orbán Viktor 2009. szeptember 9-én, Kötcsén nagy beszédben vázolta fel készülődő kormányának kulturális programját. A szöveg, amelynek írott változata a jobboldal akkori fontos, mára elfelejtett fórumában, az Élet és Irodalom ellenlapjának szánt Nagyításban Megőrizni a létezés magyar minőségét címmel jelent meg, már akkor egyfajta Heuréka-pillanat volt a magát „konzervatívnak” valló szellemi közeg számára. S valóban: a szónok mindent előrevetített mindabból, ami felé az államilag fenntartott magyar kulturális élet elindult a Nemzeti Együttműködés Rendszerében. (Orbán nyolc évvel később, a korszakváltónak szánt 2018-as tusványosi beszédében újdonságként még egyszer előadta ezt.)