Miért lett Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter?

Zsákban futás a pálya mellett

Belpol

Csák János helyét vette át az európai parlamenti és önkormányzati választás másnapján. Nem a lehengerlő víziók embere, inkább igyekvő háttérmunkás. Kérdés, hogy ez mennyi ideig lesz elég az életben maradáshoz.

„Nem posztot, hanem feladatot kaptam” – nyilatkozta június eleji kinevezése után az új miniszter. S valóban, ha valami kiviláglik Hankó eddigi működéséből, az épp a technokrata, háttéremberi megközelítés. Elődje, Csák János máshogy volt ezzel, imádta a nagy szavakat, a távlatos – bár nem épp letisztult – víziókat. Rövid miniszterségét több botrány is beárnyékolta, a Nemzeti Múzeumot vezető L. Simon László látszólag szélsőjobbról jövő elgáncsolásától kezdve a Zeneakadémia kancellárja körüli feszültségeken és – egyelőre – sikertelen modellváltási kísérletein át a színházi szférában eluralkodó fejetlenségig, s legutóbb a már tervezetként is jelentős felháborodást keltő kulturális törvényig. Az sem sokat segített Csákon, hogy nem sikerült megoldania a felsőoktatás legégetőbb gondját, a kekvásított egyetemek kizárását a nemzetközi Erasmus+ és a Horizont programokból.

Mit beszél?

Az, hogy Hankó Balázs sokkal inkább afféle megoldóembernek tűnik, jelzi, hogy a tárca belső súlypontja a kulturális hegemónia megteremtése felől áthelyeződött a felsőoktatási rendcsinálás irányába. A kulturális térben már így is elég sok látnok működik Demeter Szilárdtól Vidnyánszky Attilán át a hozzájuk képest realistább, de véletlenül sem rendszerkritikus Káel Csabáig vagy Baán Lászlóig.

Hankó első megnyilatkozásaiban sietett leszögezni, hogy mindenben igyekszik az elődje által megkezdett munkát folytatni, de feltűnően többet beszélt a felsőoktatási kérdésekről, mintsem a magyar kultúra forró témáiról. Ez utóbbiakat eddig egyáltalán nem érintette, helyette valóban a csáki retorikát vitte tovább a kötelező klisék variálásával. „Hagyományaink és kultúránk identitásunk, létezésünk leg­elemibb alkotója, így misszió a nemzeti identitás megőrzése, és a magyar kulturális élet értékközvetítő szerepének erősítése” – nyilatkozta a Magyar Művészeti Akadémia grémiuma előtt. Mit jelent ez? Hát, nem sokat. Vagy az a mondás, hogy a kultúránk az, „amely egyben tesz minket magyarrá, tart meg minket magyarnak, köt bennünket eredetünkhöz, hagyományainkhoz, és biztosít alapot Európa kulturális gyökereihez”? Esetleg az, hogy „feladatom és szándékom, hogy egyszerre lehessen a népi kultúrát vagy az anyanyelv ápolását mindennapjaink részeként megtartani, és a magas kultúra alkotásait is megvédeni”?

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.