Miért lett Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter?

Zsákban futás a pálya mellett

Belpol

Csák János helyét vette át az európai parlamenti és önkormányzati választás másnapján. Nem a lehengerlő víziók embere, inkább igyekvő háttérmunkás. Kérdés, hogy ez mennyi ideig lesz elég az életben maradáshoz.

„Nem posztot, hanem feladatot kaptam” – nyilatkozta június eleji kinevezése után az új miniszter. S valóban, ha valami kiviláglik Hankó eddigi működéséből, az épp a technokrata, háttéremberi megközelítés. Elődje, Csák János máshogy volt ezzel, imádta a nagy szavakat, a távlatos – bár nem épp letisztult – víziókat. Rövid miniszterségét több botrány is beárnyékolta, a Nemzeti Múzeumot vezető L. Simon László látszólag szélsőjobbról jövő elgáncsolásától kezdve a Zeneakadémia kancellárja körüli feszültségeken és – egyelőre – sikertelen modellváltási kísérletein át a színházi szférában eluralkodó fejetlenségig, s legutóbb a már tervezetként is jelentős felháborodást keltő kulturális törvényig. Az sem sokat segített Csákon, hogy nem sikerült megoldania a felsőoktatás legégetőbb gondját, a kekvásított egyetemek kizárását a nemzetközi Erasmus+ és a Horizont programokból.

Mit beszél?

Az, hogy Hankó Balázs sokkal inkább afféle megoldóembernek tűnik, jelzi, hogy a tárca belső súlypontja a kulturális hegemónia megteremtése felől áthelyeződött a felsőoktatási rendcsinálás irányába. A kulturális térben már így is elég sok látnok működik Demeter Szilárdtól Vidnyánszky Attilán át a hozzájuk képest realistább, de véletlenül sem rendszerkritikus Káel Csabáig vagy Baán Lászlóig.

Hankó első megnyilatkozásaiban sietett leszögezni, hogy mindenben igyekszik az elődje által megkezdett munkát folytatni, de feltűnően többet beszélt a felsőoktatási kérdésekről, mintsem a magyar kultúra forró témáiról. Ez utóbbiakat eddig egyáltalán nem érintette, helyette valóban a csáki retorikát vitte tovább a kötelező klisék variálásával. „Hagyományaink és kultúránk identitásunk, létezésünk leg­elemibb alkotója, így misszió a nemzeti identitás megőrzése, és a magyar kulturális élet értékközvetítő szerepének erősítése” – nyilatkozta a Magyar Művészeti Akadémia grémiuma előtt. Mit jelent ez? Hát, nem sokat. Vagy az a mondás, hogy a kultúránk az, „amely egyben tesz minket magyarrá, tart meg minket magyarnak, köt bennünket eredetünkhöz, hagyományainkhoz, és biztosít alapot Európa kulturális gyökereihez”? Esetleg az, hogy „feladatom és szándékom, hogy egyszerre lehessen a népi kultúrát vagy az anyanyelv ápolását mindennapjaink részeként megtartani, és a magas kultúra alkotásait is megvédeni”?

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.