Egy Narancs-interjú abszurd következményei: Hetényi Zsuzsa professor emeritaként nem kellett az ELTE-nek

Háborús viszonyok

Belpol

Az orosz agressziót elítélő interjút adott a Narancsnak tavaly Hetényi Zsuzsa professzor, aki mögött több mint negyvenévnyi sikeres oktatói-kutatói karrier van. Nem sokkal később egyetemi intézete visszavonta pro­fessor emerita jelölését – az orosz szakos hallgatók kezdeményezésére. Azóta több vizsgálat lefutott, mindenki mossa kezeit, holott már az egyetem is elismeri, ennek nem lett volna szabad így megtörténnie.

Aki az elmúlt évtizedekben foglalkozott Magyarországon orosz irodalommal, részt vett a nemzetközi ruszista tudományos életben, annak nem lehet ismeretlen Hetényi Zsuzsa neve. A kiváló irodalomtörténész és fordító bizonyos értelemben az orosz irodalom hazai arca volt sokáig, egyebek mellett Bulgakov Kutyaszívének, Iszaak Babel számos elbeszélésének fordítója, Nabokov legalaposabb hazai értelmezője, aki külföldön is magasra taksált monográfiát írt az orosz-amerikai zseniről. 1983-tól az ELTE orosz tanszékének oktatója, az újabb orosz–magyar fordítógenerációk mentora, az orosz-zsidó irodalom akadémiai kutatója, az Orosz irodalom és kultúra Kelet és Nyugat vonzásában doktori program egyik alapítója, későbbi vezetője is volt. Publikációinak, egyetemi előadásainak, konferencia-részvételeinek számbavétele szinte lehetetlen.

A sors szomorú iróniája, hogy épp karrierje végén változott meg alapvetően – és könnyen lehet, hogy igencsak tartósan – az Oroszországhoz, illetve az orosz kultúrához fűződő nemzetközi viszony. 2014, de különösen 2022. február 24-e után gyökeresen átalakult az a kontextus, amelyben Oroszország 21. századi történelmi szerepe, mozgástere, ambíciói, illetve a kultúra mint soft power újraértelmezendővé vált. Nagyrészt erről, azaz mindennek személyes tapasztalatáról szólt Hetényi Nyugati, Keleti című, tavaly megjelent esszégyűjteménye. Az Ogyesszától Odesszáig, 1973–2023 alcímmel ellátott műben számos fejezet taglalja a fiatalkori, szovjetunióbeli emlékeket, ugyanakkor hosszan olvashatunk arról is, hogyan vett részt, hogyan igyekezett segíteni az ukrajnai menekülteknek tolmácsként személyesen is a 2022-es orosz invázió utáni hetekben, hónapokban. Felkavaró és bátor szövegek voltak ezek, amelyekben az egész életét az orosz kultúra kutatásával töltő tudós számolt be kétségbeesésről, káoszról, kitartásról és segíteni akarásról – az orosz agresszor elől menekülő rémült emberek gyűrűjében.

E könyv apropóján interjúztunk vele tavaly ősszel (lásd: „Már jó ideje megtört”, Magyar Narancs, 2023. szeptember 6.), de legrémesebb álmunkban sem gondoltuk volna, hogy beszélgetésünknek csakhamar a professzor asszony karrierjére is visszafordíthatatlan hatása lesz. Az interjúban Hetényi Zsuzsa például arról beszélt, hogy „kulturális értelemben ma Oroszország a teljes tudathasadás állapotában van. Miért vagy otthon, ha ott maradtál, vagy miért mentél el, ha emigráltál? Ki az áruló, aki megy, vagy aki marad? Miért írsz ide vagy oda, és miért nem emide vagy amoda. (…) A mostani helyzetben az, hogy a putyini rendszer Puskinnal és másokkal, az egész nagy orosz kultúrával takarózik, nem szabad, hogy oda vezessen, hogy feladjuk a saját Puskinunkat vagy Dosztojevszkijünket”. Mindezzel együtt is érthető, ha az orosz kultúra tanítása a háború árnyékában hirtelen egészen mást kezd jelenteni, mint bármikor korábban: „A háború kezdete óta tanítani is nagyon nehéz. Odaállok a hallgatók elé, és a szemükbe nézve azt kérdezem magamtól, hogy mit fognak kezdeni ezzel a tudással, amit kapnak. Ha propagálni fogja, azért nem tanítom szívesen, ha meg elvégzi, kinyílik a szeme, más pályára kényszerül, és hiába telt el három vagy öt éve, akkor meg azért.”

Ki az, aki mindezt nem érti, nem érzi át a bucsai mészárlás után, vagy Kijev és a többi ukrán város civil infrastruktúrájának és lakosságának évek óta tartó rakétázása közben? Nos, úgy tűnik, vannak néhányan.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.