Aki az elmúlt évtizedekben foglalkozott Magyarországon orosz irodalommal, részt vett a nemzetközi ruszista tudományos életben, annak nem lehet ismeretlen Hetényi Zsuzsa neve. A kiváló irodalomtörténész és fordító bizonyos értelemben az orosz irodalom hazai arca volt sokáig, egyebek mellett Bulgakov Kutyaszívének, Iszaak Babel számos elbeszélésének fordítója, Nabokov legalaposabb hazai értelmezője, aki külföldön is magasra taksált monográfiát írt az orosz-amerikai zseniről. 1983-tól az ELTE orosz tanszékének oktatója, az újabb orosz–magyar fordítógenerációk mentora, az orosz-zsidó irodalom akadémiai kutatója, az Orosz irodalom és kultúra Kelet és Nyugat vonzásában doktori program egyik alapítója, későbbi vezetője is volt. Publikációinak, egyetemi előadásainak, konferencia-részvételeinek számbavétele szinte lehetetlen.
A sors szomorú iróniája, hogy épp karrierje végén változott meg alapvetően – és könnyen lehet, hogy igencsak tartósan – az Oroszországhoz, illetve az orosz kultúrához fűződő nemzetközi viszony. 2014, de különösen 2022. február 24-e után gyökeresen átalakult az a kontextus, amelyben Oroszország 21. századi történelmi szerepe, mozgástere, ambíciói, illetve a kultúra mint soft power újraértelmezendővé vált. Nagyrészt erről, azaz mindennek személyes tapasztalatáról szólt Hetényi Nyugati, Keleti című, tavaly megjelent esszégyűjteménye. Az Ogyesszától Odesszáig, 1973–2023 alcímmel ellátott műben számos fejezet taglalja a fiatalkori, szovjetunióbeli emlékeket, ugyanakkor hosszan olvashatunk arról is, hogyan vett részt, hogyan igyekezett segíteni az ukrajnai menekülteknek tolmácsként személyesen is a 2022-es orosz invázió utáni hetekben, hónapokban. Felkavaró és bátor szövegek voltak ezek, amelyekben az egész életét az orosz kultúra kutatásával töltő tudós számolt be kétségbeesésről, káoszról, kitartásról és segíteni akarásról – az orosz agresszor elől menekülő rémült emberek gyűrűjében.
E könyv apropóján interjúztunk vele tavaly ősszel (lásd: „Már jó ideje megtört”, Magyar Narancs, 2023. szeptember 6.), de legrémesebb álmunkban sem gondoltuk volna, hogy beszélgetésünknek csakhamar a professzor asszony karrierjére is visszafordíthatatlan hatása lesz. Az interjúban Hetényi Zsuzsa például arról beszélt, hogy „kulturális értelemben ma Oroszország a teljes tudathasadás állapotában van. Miért vagy otthon, ha ott maradtál, vagy miért mentél el, ha emigráltál? Ki az áruló, aki megy, vagy aki marad? Miért írsz ide vagy oda, és miért nem emide vagy amoda. (…) A mostani helyzetben az, hogy a putyini rendszer Puskinnal és másokkal, az egész nagy orosz kultúrával takarózik, nem szabad, hogy oda vezessen, hogy feladjuk a saját Puskinunkat vagy Dosztojevszkijünket”. Mindezzel együtt is érthető, ha az orosz kultúra tanítása a háború árnyékában hirtelen egészen mást kezd jelenteni, mint bármikor korábban: „A háború kezdete óta tanítani is nagyon nehéz. Odaállok a hallgatók elé, és a szemükbe nézve azt kérdezem magamtól, hogy mit fognak kezdeni ezzel a tudással, amit kapnak. Ha propagálni fogja, azért nem tanítom szívesen, ha meg elvégzi, kinyílik a szeme, más pályára kényszerül, és hiába telt el három vagy öt éve, akkor meg azért.”
Ki az, aki mindezt nem érti, nem érzi át a bucsai mészárlás után, vagy Kijev és a többi ukrán város civil infrastruktúrájának és lakosságának évek óta tartó rakétázása közben? Nos, úgy tűnik, vannak néhányan.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
