Könyv

Giccskísérletek

Mircea Cărtărescu: ne kiáltsd sohasem segítség

Kritika

Meglepően hangzik, de ez a könyvtárgyként is visszafogott szürke és karcsú verseskötet bizony egy botránykönyv.

Más kérdés, hogy a botrányosságából érzékelünk, érzékelhetünk-e bármit is fordításban, az eredeti irodalmi beágyazottságának ismerete nélkül (vagy arról épp csak felszínesen megtudva néhány alapinformá­ciót)? Magyarországról a kortárs román irodalomnak egy elképesztően szűk szelete látszik csupán, pedig vannak remek fordítók, csak mintha a hazai közönség nem igazán érezne rá a szomszédos irodalom értékeire. Néhány éve ugyan Filip Florian vagy a színházban is felbukkanó Dan Lungu elérte a magyar irodalmi közeg ingerküszöbét, és olykor sporadikusan felbukkan egy-egy fiatalabb szerző is, de átfogó képünk ennyiből nem alakulhat ki a román irodalom aktuális állapotáról. Mircea Cărtă­rescu az egyedüli talán, akit lassan, több évtizeddel az első megjelent fordításai után, már szélesebb közönség is be tud azonosítani. Tavaly magyarul is megjelent óriásregénye, a Szolenoid érdeklődő fogadtatásra talált (kritikánkat lásd: Koponyalabirintus, Magyar Narancs, 2024. április 17.), de még mindig elsősorban az úgynevezett szakmai olvasók részéről, noha Cărtărescu világirodalmi rangú író, a régóta áhított román Nobel-díj legesélyesebb várományosa, a kortárs román irodalom legismertebb exportszerzője. Az eredetileg 2015-ben megjelent Szolenoid ezeket az állításokat magyarul is nagyrészt alá tudta támasztani.

Hiányos ismereteink tükrében nem tehetünk mást, mint elhisszük, amit a fordító Visky András az utószóban ír, hogy a karcsú kötet 2020-as megjelenése idején „valódi kataklizmát okozott az irodalmi életben” (mármint a románban). Olyanokat írtak róla, hogy „szánalmas”, „gyermekded”, „steril” könyv, a „Cărtărescu-vers hajótörése”, ami az egyszerűség helyett a „leegyszerűsítésekig” jut el, egy „kiégett tehetség” műve, amely „a fenségesből a nevetségesbe” zuhan. Ugyanakkor több kiadást is megélt már, az olvasók nagy tömegét mozgatta meg, beszéd- és vitatéma volt sokáig, ami meglepő egy verseskötet esetében.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.