Könyv

Giccskísérletek

Mircea Cărtărescu: ne kiáltsd sohasem segítség

Kritika

Meglepően hangzik, de ez a könyvtárgyként is visszafogott szürke és karcsú verseskötet bizony egy botránykönyv.

Más kérdés, hogy a botrányosságából érzékelünk, érzékelhetünk-e bármit is fordításban, az eredeti irodalmi beágyazottságának ismerete nélkül (vagy arról épp csak felszínesen megtudva néhány alapinformá­ciót)? Magyarországról a kortárs román irodalomnak egy elképesztően szűk szelete látszik csupán, pedig vannak remek fordítók, csak mintha a hazai közönség nem igazán érezne rá a szomszédos irodalom értékeire. Néhány éve ugyan Filip Florian vagy a színházban is felbukkanó Dan Lungu elérte a magyar irodalmi közeg ingerküszöbét, és olykor sporadikusan felbukkan egy-egy fiatalabb szerző is, de átfogó képünk ennyiből nem alakulhat ki a román irodalom aktuális állapotáról. Mircea Cărtă­rescu az egyedüli talán, akit lassan, több évtizeddel az első megjelent fordításai után, már szélesebb közönség is be tud azonosítani. Tavaly magyarul is megjelent óriásregénye, a Szolenoid érdeklődő fogadtatásra talált (kritikánkat lásd: Koponyalabirintus, Magyar Narancs, 2024. április 17.), de még mindig elsősorban az úgynevezett szakmai olvasók részéről, noha Cărtărescu világirodalmi rangú író, a régóta áhított román Nobel-díj legesélyesebb várományosa, a kortárs román irodalom legismertebb exportszerzője. Az eredetileg 2015-ben megjelent Szolenoid ezeket az állításokat magyarul is nagyrészt alá tudta támasztani.

Hiányos ismereteink tükrében nem tehetünk mást, mint elhisszük, amit a fordító Visky András az utószóban ír, hogy a karcsú kötet 2020-as megjelenése idején „valódi kataklizmát okozott az irodalmi életben” (mármint a románban). Olyanokat írtak róla, hogy „szánalmas”, „gyermekded”, „steril” könyv, a „Cărtărescu-vers hajótörése”, ami az egyszerűség helyett a „leegyszerűsítésekig” jut el, egy „kiégett tehetség” műve, amely „a fenségesből a nevetségesbe” zuhan. Ugyanakkor több kiadást is megélt már, az olvasók nagy tömegét mozgatta meg, beszéd- és vitatéma volt sokáig, ami meglepő egy verseskötet esetében.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.