Rádió

Lehet más az olimpia

Ötkarikás esték a Klubrádióban

Kritika

Azon túl, hogy szép eredmények és megható pillanatok sorjáznak a szemünk előtt, afféle hülyeségmágnesként is jól funkcionál a párizsi olimpia. A megnyitóra, amely amúgy csak egy játékos mókázás volt, gyorsan ráharaptak a kultúrharc önkéntesei Donald Trumptól a Vatikánon át a Megafon véleményzsoldosaiig. De hát, ha nincs humorérzék, akkor nincs és kész, ezen nem nagyon lehet segíteni.

Aztán jött a Milák-ügy. Pontosabban nem jött, mert az már régóta itt volt, de most a medencéhez közeledve a régi marhaságokat újra fel lehetett melegíteni. És amikor azt gondoltuk, vége, jött az algériai bokszolónő esete. Ez már Rétvári Bencének is sok volt, tollat ragadva odáig ment, hogy – ha jól értjük irományát, és aligha lehet másképp érteni – egyenesen woke-sággal vádolta meg az algériai bokszszövetséget, azt állítva, hogy liberális gender trükk volt a sportoló kijuttatása az olimpiára. Imane Helifet márpedig egy meglehetősen szigorú muszlim ország hivatalos szövetsége nevezte. A Kossuth rádióban mindeközben rendre úrhölgynek titulálták a versenyzőt – azóta is kacag a vakbelünk.

Szóval van itt minden, mint a búcsúban, közben azt is nehéz elviselni, ahogy ezúttal is eluralkodik az aranyfétis. Mintha bármiféle helyezés, sőt, maga a kijutás nem lenne önmagában is iszonyú nagy eredmény. Orbán Viktor kedvenc napilapja Milák és a kardcsapat ezüstje után azzal a címlappal jelent meg, hogy még mindig nincs meg az első arany. Pofánk leszakadna, ha már le nem szakadt volna rég.

Ebben a kegyetlen véleménysivatagban kifejezetten oázisszerű jelenségnek tűnik a Klub­rádió időszaki magazinműsora, az Olimpiai Klub. A hetente egyszer, péntek esténként jelentkező, nyolcrészesre tervezett sorozat nem annyira a párizsi események elemzéséről szól, bár azok is szerepet kapnak benne természetesen, inkább általánosabb értelemben az olimpiai eszme feltárásáról. Nincsen benne közvetítés, esélylatolgatás, versenyértékelés, helyette lassú tempójú olimpiai témájú interjúk töltik ki az adásidő szűk egy óráját. Ahogy a beharangozóban elhangzik, az „ötkarikás nyárestékre” időzített műsorban a szokásostól eltérő szemléletmódban igyekeznek megközelíteni a témát. „Mi nem aranyban mérjük feltétlenül a szép pillanatokat, tiszta játékot, koncentrált jelenlétet” – állítja az egyik szerkesztő-műsorvezető, Warholik Zoltán, miután „olimpiai szép estét” kívánva köszönti a hallgatókat. És valóban, bevezetőjében kiemeli az elmúlt napok helyezettjeit, nem csak az érmeseket és pontszerzőket. Milák ezüstjét (akkor még nem volt meg az arany) Warholik óriási sikerként prezentálja. Itt nem hangzik el sem az, hogy „lecsúszott az aranyról”, sem az, hogy „ki tudja, ha nem úgy készül, ahogy, sikerül-e nyernie”. Más csatornákon ezek és a hasonlóan agyzsibbasztó megjegyzések pörögtek napokig.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.