Rádió

Lehet más az olimpia

Ötkarikás esték a Klubrádióban

Kritika

Azon túl, hogy szép eredmények és megható pillanatok sorjáznak a szemünk előtt, afféle hülyeségmágnesként is jól funkcionál a párizsi olimpia. A megnyitóra, amely amúgy csak egy játékos mókázás volt, gyorsan ráharaptak a kultúrharc önkéntesei Donald Trumptól a Vatikánon át a Megafon véleményzsoldosaiig. De hát, ha nincs humorérzék, akkor nincs és kész, ezen nem nagyon lehet segíteni.

Aztán jött a Milák-ügy. Pontosabban nem jött, mert az már régóta itt volt, de most a medencéhez közeledve a régi marhaságokat újra fel lehetett melegíteni. És amikor azt gondoltuk, vége, jött az algériai bokszolónő esete. Ez már Rétvári Bencének is sok volt, tollat ragadva odáig ment, hogy – ha jól értjük irományát, és aligha lehet másképp érteni – egyenesen woke-sággal vádolta meg az algériai bokszszövetséget, azt állítva, hogy liberális gender trükk volt a sportoló kijuttatása az olimpiára. Imane Helifet márpedig egy meglehetősen szigorú muszlim ország hivatalos szövetsége nevezte. A Kossuth rádióban mindeközben rendre úrhölgynek titulálták a versenyzőt – azóta is kacag a vakbelünk.

Szóval van itt minden, mint a búcsúban, közben azt is nehéz elviselni, ahogy ezúttal is eluralkodik az aranyfétis. Mintha bármiféle helyezés, sőt, maga a kijutás nem lenne önmagában is iszonyú nagy eredmény. Orbán Viktor kedvenc napilapja Milák és a kardcsapat ezüstje után azzal a címlappal jelent meg, hogy még mindig nincs meg az első arany. Pofánk leszakadna, ha már le nem szakadt volna rég.

Ebben a kegyetlen véleménysivatagban kifejezetten oázisszerű jelenségnek tűnik a Klub­rádió időszaki magazinműsora, az Olimpiai Klub. A hetente egyszer, péntek esténként jelentkező, nyolcrészesre tervezett sorozat nem annyira a párizsi események elemzéséről szól, bár azok is szerepet kapnak benne természetesen, inkább általánosabb értelemben az olimpiai eszme feltárásáról. Nincsen benne közvetítés, esélylatolgatás, versenyértékelés, helyette lassú tempójú olimpiai témájú interjúk töltik ki az adásidő szűk egy óráját. Ahogy a beharangozóban elhangzik, az „ötkarikás nyárestékre” időzített műsorban a szokásostól eltérő szemléletmódban igyekeznek megközelíteni a témát. „Mi nem aranyban mérjük feltétlenül a szép pillanatokat, tiszta játékot, koncentrált jelenlétet” – állítja az egyik szerkesztő-műsorvezető, Warholik Zoltán, miután „olimpiai szép estét” kívánva köszönti a hallgatókat. És valóban, bevezetőjében kiemeli az elmúlt napok helyezettjeit, nem csak az érmeseket és pontszerzőket. Milák ezüstjét (akkor még nem volt meg az arany) Warholik óriási sikerként prezentálja. Itt nem hangzik el sem az, hogy „lecsúszott az aranyról”, sem az, hogy „ki tudja, ha nem úgy készül, ahogy, sikerül-e nyernie”. Más csatornákon ezek és a hasonlóan agyzsibbasztó megjegyzések pörögtek napokig.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."