Interjú

„Magyar Péter telefonszáma nekem kétszer is megvan”

Kovács Gergely, a XII. kerület megválasztott polgármestere

Belpol

Nagy győzelmet aratott a Kutyapárt a XII. kerületben, de októberig várniuk kell az önkormányzat átvételével. Mi történhet addig, milyen szerepe lehet a pártnak a fővárosban, hogyan „zabálta fel” a Tisza Párt a szavazóikat, és merre mehetnek tovább 2026-ig – ezekről beszélgettünk a Kutyapárt vezetőjével.

Magyar Narancs: „Szemét, hülye, csöves banda” – egy bekapcsolt mikrofon miatt egy ország hallhatta, mit gondol a volt MSZP-s ellenzéki kerületi képviselő, Vincze Géza a választásokon győztes kutyapártos csapatról. Ez amolyan összefoglalója is az önkormányzatban uralkodó hangulatnak?

Kovács Gergely: Nem mondanám, hogy általában ilyen a hangulat, Géza bácsi mindig is egy külön jelenség volt. Géza bácsit nem értjük, négy és fél éve MSZP-sként, az ellenzéki összefogással került ide, aztán másfél év után nagyjából úgy tűnt, hogy fideszes lett, legalábbis mindent megszavazott és mindennek nagyon örült, ami a fideszes kerületi vezetéstől jött. Ezenkívül a leginkább bekiabálásokkal töltötte az idejét, és az én fizetésem csökkentését követelte.

MN: A képviselő-testületi ülésen, amelyen Vincze ominózus mondata elhangzott, történtek komolyabb dolgok is. Úgy tűnik, mintha a Pokorni Zoltán-féle önkormányzat még át akarna nyomni néhány fontos változtatást. Hozzányúlnak a kerületi építési szabályzathoz (kész) és az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatához (szmsz) is, illetve pozíciókat szüntetnek meg.

KG: Az utóbbit nem értjük, négy pozíciót akarnak megszüntetni, tehát nem egyszerűen embereket kirúgni, de a munkakörüket is megszüntetni. Ezek között viszonylag fontos helyek is vannak, a sajtófőnök például, vagy az egyik aljegyző. Nem ismerjük ezeknek az embereknek a szerződéseit, hogy mondjuk ők anyagilag jobban járnak-e, mint ha akkor távoznának, amikor mi jövünk. Ugyancsak csináltak egy értelmetlen módosítást az szmsz-ben is, amivel elvették a polgármester, a jegyző, illetve a bizottságoknak a képviselő-testület által rájuk átruházott hatásköreit. Tegyük hozzá, nálunk nem voltak különösebben nagy hatáskörei a polgármesternek, az szmsz-ben mennyiségre sok, körülbelül négy oldal, de nagyrészt formális dolgok, és éppen arról szóltak, hogy ne kelljen minden ügyben összehívni a testületi ülést. Parkolási engedélyek kiadása, köztemetések, ilyen jellegű dolgok, éppen ezért nem értjük, miért kell ehhez hozzányúlni. Októberben majd vissza tudjuk csinálni, nagy jelentősége nincs, de kicsit olyan, mintha arra készültek volna ezek a dolgok, hogy bár én nyerek, de marad a fideszes többség. Most meg csak így megmutatják, hogy akkor mi lett volna.

MN: A kész átírása, illetve amire az hatással lehet, már nem változtatható vissza ilyen egyszerűen.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk