Interjú

„Amikor a nyaralás véget ér”

Nádasdy Ádám költő

Könyv

Egy évvel a Hordtam az irhámat című életrajzi prózákból álló kötete után újra versekkel jelentkezett, ezek kapcsán a számvetés szükségszerűségéről, gyászról és iróniáról, hagyományról, a meleg tapasztalatról, a kétlakiságról és a megíratlan gazdagokról is beszélgettünk vele.

Magyar Narancs: Billeg a csónak címmel a könyvhétre jelent meg legújabb verseskötete, ennek a fülszövegében az áll: „a számvetés lehetetlen, hiszen útközben vagyunk”. A versekben mégis felsejlik valamiféle számvetésre való kísérlet.

Nádasdy Ádám: A fülszöveget nem én írtam, a szerkesztő meg alighanem abbéli reményét fejezte ki ezzel, hogy esetleg további köteteket is fogok szállítani a jövőben.

MN: Az egyik versben az áll, „engedjenek már el, leszolgáltam az előírt mennyiséget”, egy másik meg egy olyan helyről beszél, „ahová kizárásos alapon igyekszünk”. Bár nincs kimondva, egyértelmű, miről van szó.

NÁ: Hát igen, a halál. Mit csináljak, az a helyzet, hogy öreg vagyok, és olvasmányainkból is tudjuk, hogy előbb-utóbb meghalunk. Egy pár évvel ezelőtt nagyon megbetegedtem, és akkor ez reális lehetőségként merült fel. Az­óta ismét lekerült a napirendről, mert meggyógyítottak szépen és jól, de hát azért mégiscsak belegondol időnként az ember, hogy lassan csomagolni kell.

MN: Ugyanakkor a kötetben vannak színek, illatok, még humor is.

NÁ: Ne tévesszük össze a halált a gyásszal! Gyászoljon majd az özvegyem, meg aki akar. A halál mégiscsak az élet része, van benne valami természetes. Ezzel szemben a gyászt nem nagyon tudom hova tenni. Nem is akarok írni róla. A halálról igen, meg annak a módozatairól, a lehetősé­gei­ről, de a gyászról nem igazán.

MN: Nem fordult elő olyan soha, hogy egy-egy pályatárs halá­lakor gyászvers írására kérték fel?

NÁ: Ilyesmire nem nagyon emlékszem, de volt nekem egy élettársam, Iván, és az ő halála után azért persze, hogy elkapott a gyász érzése, és akkor talán írtam néhány olyan dolgot, ami idesorolható, de ott meg muszáj volt az iróniát elővenni és beledolgozni. Érdekes, de a gyász és az irónia megfér egymással.

MN: Az elmúlás képei és az irónia ebben az új kötetben is elég jól kijönnek egymással.

NÁ: Ez ilyen búcsú, mint amikor a nyaralás véget ér. Jó életem volt, ha ebben a pillanatban meghalnék, akkor sem lehetne mondani, hogy a pályám derékba tört. Hetvenhét múltam, de azért persze igyekszem, szívóskodok is. Meg próbálok trükkös lenni néha, például ebbe a kötetbe betettem néhány olyan verset, amelyeket egyébként tizenéves koromban írtam.

 
Fotó: Palágyi Barbara
 

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."