Kiss Annamária

Egy fiatal színész, aki jól gitározik, egy másik, aki tehetséges pantomimes, meg egy szép hangú, csinos lány összekeverve rengeteg effekttel, csillogó jelmezzel, zenei betéttel és harsánysággal: ez a Szerelmek városa. Ami viszont a musicalből hiányzik, az épp a címben ígért város, Párizs. De az fájón.

Nem könnyű feladat egy lakásfelújítás: épp egy fél vagy negyedkész házban járunk, ahol még minden munkaterület. Jól indul az előadás: a házigazda Alice (Ónodi Eszter) és barátnője, Magrete (Pelsőczy Réka) közös belépője az utóbbi idők egyik legsikerültebbje.

A japánok sokszor már-már megszállottan törekednek a harmóniára. Ennek a kiegyensúlyozottságot hajszoló ellentmondásnak ékes bizonyítéka a 20. századi japán irodalom kiemelkedő alakjának, az alig 45 évesen rituális öngyilkosságot elkövető Misima Jukiónak e négy egyfelvonásos darabja, és sajnos az élete is.

Nehéz eldönteni, mi a jobb választás: előbb megnézni a kiállítást vagy fordítva: csapjon csak arcul a táncművészet, és utána legyen részünk az aha-élményben. A táncelő­adás ősbemutatóján mi az első felvonás után szaladtunk át a kiállítótérbe.

Az ünnepi vacsoráját elköltő pár, Helen (Lovas Rozi) és Danny (Lengyel Tamás) lakásá­ba berobban a csurom véres Liam (Molnár Áron), akiről hamar kiderül, hogy a feleség testvére.

A nyitójelenet zsidóviccei Alföldi Róbert előadásában kifejezetten viszolyogtatók. Mondjuk, direkt (sajnos a megoldást a Mohácsi testvérektől már láttuk a Dohány utcai seriffben). Ezen az estén egyébként minden „direkt”, a szexjelenetektől kezdve az aktuálpolitikai utalásokon át Mefisztó gonoszságáig. De vajon jót tesz-e a produkciónak, hogy mindent szájba rág?