Visszhang: színház

A trianoni csata

Visszhang

A szereplők leülnek, mintha stúdióbeszélgetés következne.

Mindenki saját néven, saját státusszal, ők a (Szabadkáról) Pestre érkezett vendégművészek. A moderátor Péterfy Bori és Alföldi Róbert. Mi köt össze minket, határon innen és túl, s mi választ szét? Lehetne ez egy izgalmas beszélgetés apropója, de a harsány egymásra felelgetést eltúlzott érzelemkitörések szakítják meg, Sas-kabaré szintű poénok jönnek, s ez ciki még akkor is, ha egyik-másik betalál. Annyit sikerül érzékeltetni, hogy Trianon nehezen feldolgozható – a szó minden értelmében.

A második felvonásban sincs nyoma a téma befogadható értelmezésének, trash neoburleszket kapunk nagyjából arról, hogy a Trianon okozta fájdalomba belefeledkezni zsákutca. Alföldi szájából még körülbelül az is elhangzik, hogy unja a témát. Egy szép család ők, az anya Bori, az apa Róbert, a gyerekek a nemzettest elcsatolt területeit testesítik meg. A zárójelenetben a gonosz és kiábrándult apuka online prostitúcióra kényszeríti a gyermekeit, s azok – ha a vakító fényeffektektől látnánk – a színpadon sűrű káromkodások közepette orálisan elégítik ki egymást meg a körülöttük lévő tárgyakat. Miért?

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.