Remek ötlet, hogy a legyek jelenlétét, körözését és idegesítő röptét a szotyolamagokkal, főként a héjak pöckölésével, dobálásával imitálják. A szereplők végig szotyiznak: ha beszélnek, várnak, esznek vagy mérgesek. A nyolcszögletű vörös padlón magokkal cikkezik fel a szeánszhoz illő teret, és a drámai hatásokat szotyizuhatag kíséri (hol a játszók szórják ki a zsebükből, hol zeuszi magasságokból érkezik). A színpad úszik a napraforgómagban. Mondanám, hogy pompásan szotyizunk, de a darab valójában az ókori görög drámákhoz nyúlik vissza, és egzisztencialista gondolatokat jár körül.
A legtöbb erősen elgondolkodtató előadásnak jót tesz, ha van benne könnyedség, ezen az estén is szomjazzuk a találékony színpadi koreográfiákat, szándékosan elhelyezett anakronisztikus elemeket és kreatív megoldásokat. Ez utóbbira példa az állandó kántálás, ami az említett nyolcszögű alaprajzzal, a papnőknek öltözött hölgyekkel és az életre keltett „lelkiismerettel” (Erőss Brigitta) kiegészülve, enyhe okkultista színezetet is ad az Oresztész és Elektra mítoszán keresztül megjelenített drámának. Nem öncélú a hangulatkeltés, a bosszúállás szerves része a cselekménynek.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
