Irány Horány!

Magányos emberek

Egy kis vidéki nyaralóban összezárva tölti az idejét néhány, a modern kor összes társadalmi ellentétét képviselő figura. Egyszerre törnek felszínre a város és vidék, X és Z generáció, vállalkozó és művész, ateista és vallásos, humán és reál érdeklődésű emberek között feszülő ellentétek. 

Szereplőink jóravaló, felvilágosult emberek, akikben egyetlen közös pont a tonhalkrémes tészta szeretete, de ez kevésnek tűnik a boldogsághoz. Mégis önfeledten szórakozunk a Magányos emberek családtörténetén.

Nincs szükség különösebb drámai konfliktusra, hőseink belegabalyodnak saját nyűgjeikbe, amit csak tetéz a jó adag önbizalom­hiány és az élettel szembeni gyakorlatlanság. A cselekmény a szituációk alá rendelődik, de nem is hiányoljuk a nagy drámát. Épp elég látnunk egy mai magyar család archetípusát. A művészlélek huszonéves fiatalok nem találják a közös hangot az agrárvállalkozó szülőkkel, és úgy általában, a vidékre költözött többiek nem tudnak mit kezdeni a világot életművészként beutazó Annával (Mentes Júlia). Ki-ki a legjobbat szeretné magának és családjának, de túlgondolják, miközben épp azt kezelik lazán, amit megfontoltan kéne. Próbálnak megfelelni, jól viselkedni, közben valahogy boldognak lenni, ám ez sehogy sem sikerül.

Tarnóczi Jakab rendező és Varga Zsófia dramaturg jól bevált párosa magyarította a Nobel-díjas szerző, Gerhart Hauptmann drámáját – ha nem tudnánk a német eredetiről, fel sem tűnne, hogy a szereplők németek voltak, és száz évvel ezelőtt éltek. (A Boronkay Soma nyers fordítását felhasználó szöveget nem csak a mára, de konkrétan a szereplőkre is hangszerelték.) Örök igazság, hogy minden változik, de érzelmeink, s így emberi kapcsolataink mozgatórugói évezredek óta változatlanok. Az ifjú férj frissen doktorált filozófus, esetünkben zenész (Lengyel Benjámin), a barátja, Barna festő, most filmes (Béres Bence), a csábító Anna pedig eredetileg párizsi diáklány. A szülők (Pelsőczy Réka és Rajkai Zoltán) mindkét változatban mezőgazdasági termelésből élnek. De hőseink bármelyik korban is űzzék értelmiségi vagy kétkezi hivatásukat, hasonló érzelmi nehézségeken mennek át.