Magyar Narancs: Az elmúlt pár hétben sokan támadták önt azért, mert egy politikai beszélgetéssorozatba elhívta vendégnek Vona Gábort. Miért gondolta, hogy ez jó ötlet?
Sándor Anna: A Spinoza programjainál nagyon fontosnak tartom egyebek között azt, hogy a társadalom egészségét szolgálják. Ezért volt nálunk több mint száz Popper Péter-előadás, ami a lelki egészségünkről szólt. Ezenkívül alapvető szempont a szórakozva tanítás, hogy valódi tudást adjunk át, de ne túl nehezen. Ennek érdekében van műsoron már hosszú évek óta például Ungvári Tamás irodalomtörténeti vagy Heller Ágnes filozófiai és közéleti előadás-sorozata. A politika ugyan nem foglal el központi szerepet a repertoárban, de azt gondolom, ezzel is fontos foglalkozni, különösen a választások előtt fél évvel, amikor jól látszik, milyen szörnyű a hangulat. Ezért jutott eszembe – most már tudom, naivan –, hogy elhívom a főbb politikai pártok vezetőit, mindenkit, akinek a pártja eléri az 1 százalékot. Mivel ebben benne van a Jobbik is, természetes volt, hogy meghívom Vona Gábort. Ezután rengeteg telefont és levelet kaptam, nagyjából ugyanannyian mondták azt, hogy vonjam vissza a meghívást, mint azt, hogy klassz, amit csinálok. Az ellenzők azzal érveltek, a szélsőjobbnak nem szabad teret adni, én viszont erről azt gondolom, hogy tetszik vagy sem, de a szélsőjobb benn van a parlamentben, szereplője a mai magyar politikai életnek, ezért őket is meg kell ismerni.
MN: Azután sem állt el a meghívástól, hogy megfenyegették a színházat. Pontosan miről szóltak ezek a fenyegetések?
SA: Tüntetést és élőláncot akartak szervezni a Spinozához, de ezeket nem vettem komolyan. Véleményem szerint olyan impotens a magyar közélet, hogy ott sem tudnak rendes tüntetést szervezni, ahol tényleg kellene. Ebben a színházban nagyjából hetven ember fér el, és köztudott, hogy a Spinoza törzsközönségét balliberális értelmiségiek alkotják. Elképesztő, hogy egyesek attól féltek, Vona majd megtérít hetven teljesen más világnézetű embert. A korrektség és a demokrácia szellemében alkalmat akartam teremteni arra, hogy Vonának is feltehessük a kényes kérdéseket, hogy megnézzük, ki ez az ember, akivel ennyire nem értünk egyet, és akire biztosan nem szavaznánk. Ledöbbentem, hogy ez a cirkusz lett belőle.
MN: A Jobbik néppártosodása előtt is meghívta volna a pártvezetőt?
SA: Engem nem érdekel a néppártosodás, ha 2014-ben jut eszembe ez a beszélgetéssorozat, akkor is meghívtam volna. Az előző választásoknál Kéri László politológust kértem fel az akkori választások előtt fél évvel, hogy minden hónapban egy-egy párt programját elemezze. Visszatérve Vonára, vele kapcsolatban személy szerint arra voltam kíváncsi, miért gondolja azt, hogy mi egy percig is komolyan vesszük a Jobbik változását. Ezt mi nem fogadjuk el, mert nem őszinte. Ha az lenne, akkor az egész pártja elhatárolódna tőle.
MN: Utólag hogyan értékeli a beszélgetést?
SA: Elégedett vagyok, Rangos Katalin újságíró feltette azokat a kérdéseket, amelyeket fel kellett, a gárdamellénytől a zsidózáson át minden fontos dologról szó esett. Sokan nehezményezték, hogy Vonát mindvégig udvarias hangnemben kérdezte. Civilizált emberek vagyunk, szerintem ez természetes.
MN: Ezt az esetet leszámítva előfordult az elmúlt tizenöt évben, amikor magyarázkodnia kellett egy program vagy egy meghívott vendég miatt?
SA: Talán tíz-tizenkét évvel ezelőtt, amikor az Egy kis bécsi kurva emlékezései című darabot adtuk elő. Ez egy nagyon komoly előadás volt, és valóban feszegette a határokat szexuális téren, ami miatt magyarázkodnom kellett. Ezt az esetet figyelmeztetésnek fogtam fel, ugyanis akkor jöttem rá: nem biztos, hogy mindig helyes a saját értékítéletem. Azóta, ha kétségeim vannak bármely kényes témával kapcsolatban, több ismerősöm, kollégám véleményét kérem ki. Az elmúlt tizenöt évben kétezer előadásunk volt, ez volt az egyetlen ilyen eset, de közel sem volt akkora a felháborodás, mint most.
MN: Alapvetően tehát egymaga dönti el, mi kerüljön műsorra?
SA: Nagyjából, de több mindenkivel konzultálok. Ez nem azt jelenti, hogy csak az én ízlésemnek megfelelő darabok jöhetnek, viszont azt gondolom, én az utca értelmes embere vagyok, és ha valamit nem értek, annak nincs helye a Spinozában. Ezzel azt akarom mondani, hogy a lilaságnak is van határa. Amikor több évtized után visszatértem Hollandiából, egy olyan helyet szerettem volna létrehozni, ahol értelmes dolgok történnek, és értelmes emberek találkoznak egymással, akik új ismeretekre szeretnének szert tenni. A Spinoza lényege többek között a szórakozva tanítás. Freud nevét például mindenki ismeri, viszont azt kevesen tudják, hogy magyar kollégája, Ferenczi Sándor volt a szakma első kinevezett professzora. A Ferenczi és Freud című darabunkat ennek jegyében történelmi előadásnak is lehet tekinteni, hiszen a két orvos barátságán kívül arról is szól, hogyan kezdődött az egész pszichoanalitikus mozgalom. Hasonló céllal készült darab Pulitzerről is, akiről sokan csak annyit tudnak, rangos újságírói díjat alapított Amerikában, de arról nem hallottak, hogy ő egy makói magyar fiú volt, aki egy fillér nélkül ment el az Államokba, ahol gyakorlatilag megteremtette a modern demokratikus újságírást, és megmutatta, hol van a sajtó helye egy egészséges modern társadalomban.
MN: Mi alapján dönt a témákról? Azt feltételezi, hogy ami éppen önt érdekli, az másokat is megfog?
SA: Bizonyára a személyes érdeklődésem is hatással van a repertoárra, főleg, ha én írom a darabot. De ennél fontosabb szempont, hogy mai témát, mai darabokat viszünk színpadra. Büszke vagyok arra, hogy nem külföldi műveket, nem klasszikusokat, hanem főleg saját előadásokat mutatunk be. Egyébként ennek a kis színháznak különbejáratú operasorozata is van, 21. századi operákkal. Ezek mind saját darabok. Készült opera Frida Kahlo életéről, Spinozáról és Rembrandtról, A Poppera című zenés játékunk Popper Péterre utal. Mata Hariról most készül egy újabb operánk.
MN: Több évtizedig élt Hollandiában, majd hazajött, hogy vállalkozzon. Miért pont színházat alapított?
SA: Hollandiában láttam ezt a műfajt: nem egészen színház, nem egészen vendéglő, valahogy ez is, az is. Inkább egy olyan hely, ahol sok minden történik, és ahol értelmes emberek szívesen jönnek össze.
MN: A Spinozában fontos, hogy legyenek rendszeresen a zsidó kultúrához kapcsolódó programok. Az épület kiválasztásánál jelentős szerepet játszott a VII. kerület történelmi múltja?
SA: Nagyon kevés időm volt keresgélni, ha máshol találok jobbat, akkor talán azt választom, de örülök, hogy így alakult. A Spinoza eredeti elképzelését a következő három dologgal lehetne röviden összefoglalni: zsidó kultúra, holland kultúra és elsősorban a nyílt, szabad szellem. Spinoza személye mindhármat megtestesíti, ezért ez lett a színház neve. Kezdetben azt szerettem volna, hogy a Spinoza Színház legyen a holland kultúra közvetítő intézménye is, ugyanis Hollandia azon kevés uniós országok közé tartozik, amelynek nincsen Magyarországon önálló kulturális intézete. Az első két évben nagyon sokat tettem a holland kultúráért, de holland oldalról nem kaptam ehhez anyagi támogatást, ezért felhagytam ezzel.
MN: Említette, hogy a tanítás, az új ismeretek átadása fontos küldetése a Spinozának. Látogatják az előadásokat fiatalok?
SA: Sajnos nem igazán jönnek, és ez nagy baj. A Spinoza alatt van a Lámpás nevű romkocsma, ami minden este tele van intellektuális fiatalokkal. Szoktam nekik mondani, hogy üljenek be héttől nyolcig hozzám egy előadásra, a jegyek 10 százalékát általában is ingyen adom. De nem jönnek. Attól tartok, a fiatalok alapvetően nem járnak színházba.
MN: Milyen szerepet tölt most be a fővárosi színházi életben a Spinoza?
SA: Büszke lehetek, mert ahhoz képest, hogy 15 éve a színház működésére egy fillér támogatást sem kapok, a Spinoza rajta van Budapest kulturális térképén. Az egész jobbikos cirkusznak egyébként az volt a pozitív hozadéka, hogy több helyen azt olvastam, a Spinoza a liberális értelmiség fellegvára, illetve az értelmiség szentélye, amely nem engedheti meg magának, hogy fogadja Vona Gábort. Őszintén szólva nem tudtam, hogy ilyen magasra értékelik a Spinozát.
MN: Hogyan látja a színház jövőjét?
SA: Szeretném, ha életben maradna, ugyanis sosem tudom, hogy holnap nem kell-e bezárnom. Nem lehet nyereséggel kis színházat csinálni, mert a költségek ugyanakkorák, mint egy nagy színháznál, a bevétel viszont nagyon szerény. A színészt, a jegyszedőt és a technikust ugyanúgy meg kell fizetni attól függetlenül, hogy ide hetven ember fér be, nem hétszáz. Az NKA-tól ugyan soha sem kaptam a színház működését biztosító támogatást, de egy-egy produkcióra időnként sikerül elnyerni némi pénzt. Érdekes, hogy amikor támogatást kérek, akkor a Spinoza nem bizonyul társadalmilag hasznosnak. De amikor egy olyan beszélgetésre hívok hetven embert, amelyen a Jobbik elnöke is részt vesz, akkor a színházunk hirtelen a kultúra fellegvára lesz, ahová nem illik Vonát meghívni.
