Színház

Tudni kell választani

Kelemen Kristóf–Pálinkás Bence György: Borkóstolással egybekötött tehetséggondozás

Színház

Három olyan előadást láttam, amelyek Kelemen Kristóf nevéhez fűződnek, és színházilag mindegyik teljesen más volt.

Azaz kettőben annyi a hasonlóság, hogy a nézők ülnek, és nézik, mit csinálnak a színészek – nem sok társulat mondhatja el magáról, hogy csak ennyi közös van az előadásaikban. A dramaturgként végzett alkotó – aki újabban Pálinkás Bence György képzőművésszel jegyzi a produkcióit – a saját rendezéseit szinte a semmiből építi fel, új nyelvet talál ki hozzájuk. Az eredmény sokszor tökéletlen, de csak annyira, amennyire rögös lehet az ismeretlen felé vezető út, és a néző nem passzív alanya a kísérletezésének, hanem az alkotóval együtt részesül a felfedezés örömeiből és viszontagságaiból.

A tavaly bemutatott előadás, a Miközben ezt a címet olvassák, mi magukról beszélünk a pályakezdő színészek nehézségeivel foglalkozott: kilépett a megcsontosodott struktúrákból, és bátran beszélt olyan problémákról, „belső dolgokról”, melyekről, bár sokan tudnak róluk, inkább hallgatni szokás. A számos fesztiválra beválogatott előadás bennem is heuréka-érzést okozott: tényleg, miért ne lehetne a nyilvánosság elé tárni egy rendszer, egy intézmény problémáit, ha egyszer vannak neki? A Trafóban látható Magyar akác, az előző évad bemutatója egy projektszerű előadás keretében azt mutatta be, hogyan vált az Amerikából idetelepített és bizonyos vélemények szerint kifejezetten káros fafajta a magyar politikai közbeszéd szárnyán a nemzeti kultúra végvárává, Hivatalos Hungarikummá. A show része volt az is, hogy az alkotók a Kétfarkú Kutya Párt módjára komolyan vették azt, amiről csak így bizonyosodhat be, hogy mennyire komolyan vehetetlen, és kenetteljes arccal, hol élőben, hol felvételről szavaltak és ültettek facsemetét: terjesztették a magyar akácot.

Kelemen Kristóf és Pálinkás Bence György legújabb bemutatóját a 3. OPEN Fesztiválon lehetett megnézni. A MU Színházban lezajlott rendezvény olyan előadásokat gyűjtött össze, melyek a részvételre, a közös játékra, a közös gondolkozásra helyezik a hangsúlyt. Sajnos kicsit még mindig keresi a közönségét ez a forma, pedig a szó leggyakorlatibb értelmében lebontja a negyedik falat, és sokkal izgalmasabb, közéletibb, súlyosabb tett részt venni egy efféle előadáson, mint lájkolgatni a Facebookon.

A Borkóstolással egybekötött tehetséggondozás lehetőséget adott a nézőknek arra, hogy ők maguk is kitalálhassák, hogyan tudnak viszonyulni a hungarikumnak nyilvánított nemzeti értékekhez, illetve egy olyan rendszerhez, melyet a hanyagság és a mutyi működtet: ők a Hungarikum Ügynökség.
A hosztok és a hoszteszek (Rétfalvi Tamás, Tarr Judit, Regényi Júlia) már a bejáratnál fontoskodó, mézesmázos modorban fogadnak minket, és krumplinyomdával pecsételik le a „jelentkezési lapjainkat”; az ügynökség lovagkeresztjéért fogunk küzdeni. Mindenki kitölti a valóban létező Hungarikum Bizottság honlapján is fellelhető, PDF-ben letölthető kvízt, mely efféle kérdéseket tartalmaz: „Az akácméz a méztermelés hány százalékát teszi ki Magyarországon?” Állítólag a hat legjobb pontszámot elérő jelentkező fog a következő körbe jutni, hogy aztán további versenyszámokban vetélkedhessen a többiekkel. A darabbeli ügynökség egy bekamerázott különterembe vonul vissza, így a közönség, azaz a versenyzők nyomon követhetik a döntési folyamatot.

Írhatnám, hogy akkor itt lehull a lepel, de az túl drámai lenne, hiszen már meg sem lepődünk: természetesen nem a pontszámok döntenek, hanem az, hogy ki kinek az ismerőse, hogy szimpatikus volt-e az illető, no meg a sietség, mert iszogatás közben nagyon elment az idő. Hiszen csak az a lényeges, hogy a rendezvény le legyen rendezve, a pénz el legyen költve és a pecsétek száma stimmeljen az elszámolásnál. A rendszer fenntartása fontosabb, mint az, hogy a rendszer által létrejöhessen valami jó.

És mi milyen könnyen belemegyünk a játékba! Sőt nagyon is ismerős a terep. Mert ha játszani akarunk, el kell fogadnunk a hivatalos és az általuk felállított játékszabályokat is, és közben úgy kell tennünk, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Én például a leggátlástalanabbul játszom az ő szabályaik szerint, azt találom mondani, hogy a kritikáimon keresztül világnyelvvé fogom tenni a magyart, és meg is nyerem a vetélkedőt.

Mivel részvételi színházban vagyunk, közben azon is elgondolkodom, van-e más választásunk – ott kinn, a külvilágban és itt benn, a játékban. Kelemen Kristófék előadásában mindössze apró lázadások, kicsi felhorgadások vannak, egy idősebb úr a közönségből a sikeremet látva felháborodottan kérdezi, hány pontot értem el, és a borkóstolásos szám versenyzője kijelenti, mindhárom pohárban ugyanaz a bor van. (Ki is esik a következő körben. Pedig persze hogy.) Lenne értelme az ügynökségre borítani az asztalt egy mégiscsak fiktív helyzetben? Az a szabály a részvételi színházban, hogy nincs szabály? Vagy az a fontos, hogy végigjátsszuk az egészet, és közben jól szórakozzunk? Akárhogy is, mivel mégiscsak játékról van szó, távolabbról látom a lehetőségeimet, döntéseimet, rákérdezek a saját szerepemre: jobban átélem a választásomat.

MU Színház, OPEN Fesztivál, november 14.

Neked ajánljuk

Kártyaszámolás

A film felér egy szerencsejáték-mesterkurzussal, amennyiben nemcsak egy black jack- vagy egy pókerparti lefolyásának logikáját mutatja be és érteti meg már-már tudományos alapossággal, de a nagy tétekben folyó és nagy közönséget vonzó bajnokságok álságos világába is hasonlóan leleplező attitűddel avat be. Viszont a film nem erről szól.

Prága romokban

Lehet szó bármilyen titokban kiszivárgó kódról, nemzetközi összeesküvésről vagy világot fenyegető veszélyről, ha a főhőst nem James Bondnak hívják, a büdzsé aligha érheti el a több száz millió dollárt. 

Halandó érzékiség

A galériák nyári kiállításai sokszor az úgynevezett „könnyed” témákra fókuszálnak – a fő sláger a növényvilág. Az idén három ilyen kiállítással is találkozhattunk, de mind különböző módon közelítette meg a tárgyát.

Bartóki billentés

  • Csabai Máté

Ha volna időgépem, biztos visszamennék, hogy halljam Bach orgonajátékát, Beethovent és Lisztet a zongoránál, na meg Bartók Bélát. Utóbbi – ha nem is élőben való – meghallgatásához elég egy egyszerűbb masina is: a nevezetes „barna lemezeken” ugyanis bárki megismerkedhet azzal, hogyan billentett a mester: az 1982-ben megjelent tizenhárom korongon Scarlattitól Beethovenen át Kodályig és persze a saját műveiig végigzongorázza a zenetörténet tetemes részét.

Hajókórház a járványszigetnél

Szőcs Petra csaknem tíz éve megjelent első verseskötetét annak szürreális, groteszk, fantasztikumba hajló stílusa tette emlékezetessé. A Kétvízközben bármi megtörténhetett, különösebbnél különösebb családtagok bukkantak föl, és a beszélő, ha úgy tartotta kedve, kiugrott a harmadik emeletről a szemetes­zsákkal. 

Kint is, bent is

Hogyan egyeztethető össze a szépség- és divatipar túlszexualizált világa a feminista, kapitalizmuskritikus megnyilvánulásokkal? Mennyiben mutathat fel hiteles elbeszélői pozíciókat annak a szerzőnek az első kötete, akinek írói tevékenysége eddig legfeljebb Instagram-posztokban nyilvánult meg? 

Palackposta a porból

Izgalmasan telt a múlt hét: a magyar közélet jobbára az ország miniszterelnökének nagy pillanatával volt elfoglalva. E nagy pillanat pedig Dallas egén ragyogott fel, amikor is Orbán beszédet mondhatott a republikánosok idei nagy összeröffenésén. Fél Amerika hegyezte a fülét, hogy mit akarhat ez a furcsa idegen! A Hungarian cowboy! Vagy nem hegyezte, mármint nem a fél Amerika hegyezte, csak néhány ebédidőben arra lófráló bámész alak, akinek tényleg nem volt dolga.

Caligula lova

Lázár János miniszter korábbi sofőrje, a vasárnap megválasztott mártélyi polgármester, Ambrus István dolgozni is akar. „El kell kezdeni dolgozni. Van mit csinálni Mártélyon” – idézte az időközi választás győztesét a Promenad24 nevű kormánypárti híroldal.

A didergő király

A létező orbánizmusban embernek, állatnak sem egyszerű az élete, de most a fák is rá fognak baszni. Meg mindenki más. Mondjuk fának sosem volt jó lenni a hazában, de most, hogy Orbán Viktor pánikba esett a fenyegető energiakrízis miatt, vagy legalábbis úgy tett, mintha abba esett volna, tényleg elkezdhetnek rettegni.