Tudomány

Lauder-játszótér az Állatkertben: Jönnek az óvodások

A vízidisznócsaládért mindenképpen megéri kilátogatni: Jenő disznó, Jenőné meg a kis vízidisznógyerekek (vízimalacok?). A vízidisznó a maga megnyugtatóan gömbölyded rágcsálói mivoltában tökéletesen leplezi latinos temperamentumát. Korábban egy Urbán nevű hímet telepítettek a kifutóba, aki párzott is Jenőnével (akkor még Urbánné). Hamarosan azonban hatott Jenőre a viselkedésminta: megtanulta, hogy fest egy domináns hím. Addig gyúrt, míg ki nem fejlődött az orrán a nyomjelző mirigy, s egy ködös reggelen Urbán teste, harapásnyomokkal borítva, holtan lebegett a vízidisznó-úsztatóban. Jenő tagad, s ellene csak közvetett bizonyíték hozható: Urbán halála óta ő párzik.
  • - winkler -
  • 1998. június 11.

Orbán-napi búcsú: Bor, víz, nép

A velencei Szent Benedictus Borrend május 30-án szoboravatással, díjátadással, kirakodóvásárral és ami a legfontosabb, komoly italozással ünnepelte a szőlősgazdák védőszentjének, Orbánnak a névnapját. Az 1984 óta megrendezett ünnepség nemcsak afféle helyi érdekű duhajkodás, hanem arra hívja fel a figyelmet, hogy a Velencei-tó környékén március 30-án hivatalosan is beindították az idegenforgalmat.

A jövő század extrái: Robotpilóta

Amíg át nem térünk mi is a repülő csészealjaknak az egy protonsorból álló szupravezető tekercsen alapuló antigravitációs hajtóműveire, az autó szükségszerűen négy keréken gördülő hibaforrás marad, amely csak extrém szituációkban hagyhatja el a földfelszínt, és szinte biztosra vehető, hogy nem rajzol majd gabonaköröket. Belülről azonban már a jövő században tetten érhető lesz az erős extraterresztiális hatás.
  • Bodoky Tamás
  • 1998. június 4.

Az eltűnt idő nyomában: Optikai tuning

A Merkur-sorszámok jelentős mennyiségben úgy húsz évvel ezelőtt váltak először kézzelfogható valósággá: igazi autóvá. Hogy a jármű ne csak egy legyen abból az öt-hat szánalmas típusból, amikhez hosszú várakozás után lehetett hozzájutni, a boldog tulajdonosok megpróbálták különlegessé varázsolni új szerzeményeiket. A cél elérését fantáziadús hazai kisiparosok segítették, a szálak pedig az autósboltokban futottak össze. Divatba jött az optikai tuning, ez a különösen nyomorult megoldás, ami csak a külcsínt illetően teszi sportossá a járművet.

Napszemüveg: Optikai csalódás

Hamarosan kezdődik az uborkaszezon egyik új keletű slágere, a "nem védenek az UV-sugarak ellen az utcán árult napszemüvegek" polémia. Eddig az optikusok támadtak, most azonban a birodalom visszavág.
  • - winkler -
  • 1998. május 28.

Elvis Presley-hasonmások az Almásy téren: Szocialista majális

Elvis-imitátornak lenni szerte a világon elismert és népszerű szabadidős tevékenység, bizonyos esetekben pedig szakma. Hazánk felzárkózását a világtrendekhez jól mutatja az Elvis-hasonmások első magyarországi versenyének megrendezése Budapesten. A nagy vállalkozásra az országgyűlési választások előestéjén került sor, adódott a kérdés is: hová megy a rock ´n´ roll-szavazat.
  • - vágvölgyi -
  • 1998. május 28.

Biofarm: Utolsó vacsora

Rögtön a dohányzásról való leszokás és a sportos életmód után ébred fel az emberben az igény, hogy ideje lenne biotermékeket fogyasztani. Ilyenkor érdemes végiggondolni a következményeket, aztán megváltani a jegyet a legközelebbi biofarmra, hogy személyesen tapasztaljuk meg az önfenntartó ökológiai rendszerek előnyeit. Utána sokkal jobban esik az első slukk cigi és az élelmiszeripari adalékanyagokkal dúsított, halálfejes kadarka.
  • Kovács Róbert
  • 1998. május 21.

A Microsoft trösztpere: Konvergenciaharc

Miután a Windows 98 böngészőtlenítése ügyében múlt szombaton az utolsó tárgyalási kísérlet is kudarcba fulladt a Microsoft és az amerikai Igazságügyminisztérium között, az operációs rendszer piacra kerülésével párhuzamosan újabb perek indulnak a szoftveróriás ellen. Bár a procedúra vége akár a monopolhelyzetével visszaélő mammut feldarabolása is lehet, Bill Gates már egy, a személyi számítógépénél sokkal nagyobb piac meghódításán fáradozik: a televízióhoz köthető webböngésző dobozhoz készült szoftverét szeretné a kábeltévéiparra tukmálni. A konvergenciajelenség következtében a jövő évszázad elején a telefon- és a kábeltévé-társaságok késhegyre menő küzdelmet vívnak majd egymás piacaiért, nevető harmadiknak pedig a háborúhoz szükséges technológiákat fejlesztő és gyártó cégek ígérkeznek.
  • Bodoky Tamás
  • 1998. május 21.

Trendőr: Katonai kultikus tárgyak

A Dózsa György Művelődési Központ előtt mindenkinek sírt a barátnője, hogy elviszik a csávóját katonának. Az enyém vidáman a levegőbe csapott, és ha jól láttam, még pacsizni is próbált a Koltai Bandi családjával. Az eset annyira elgondolkodtatott, hogy hosszú napokra hipnotikus állapotba zuhantam, így a katonaságból az volt az első élményem, hogy a művelődési otthon színpadán egy rögtönítélő bíróság börtönbüntetésre ítél egy honvédet, aki kacsát nevelt a klozeton. A nézőközönség egyedül azért sajnálta az áldozatot, mert elvették tőle a centijét.
  • Szily László
  • 1998. május 14.

Felvételi: Tizenéves törtek

Fiammal egy hónapja felvételizünk. Ugyan még csak 12 éves, de fehér ingben, sötét nadrágban járunk írásbelizni, szóbelizni, ülünk a folyosón dermedten, és várjuk a BIZOTTSÁGOT. A BIZOTTSÁG általában három gimnáziumi tanárból áll, akiknek feladata, hogy tíz perc alatt döntsék el, vajon alkalmas-e a gyerek a megemelkedett korszak megemelkedett szintű gimnáziumába.
  • Czike Bernadett
  • 1998. április 30.

Kutyakozmetika: Szőrözés

Hasonlít a fodrászathoz, legalábbis a feladat jellege. Van azonban egy súlyos szakmai nehezítés: a vendégek időnként harapnak, a fejüket rángatják, panaszosan felüvöltenek, vagy ami a fazonírozás szempontjából szörnyű nehézséget okozhat, végigreszketik a kezelést.
  • Winkler Róbert
  • 1998. április 30.

Szerepjáték a sötét jövőben: Mátrixvadon és ropi

"2020-ban az élet nem csak fegyverekből és drogokból áll. Lennie kell például szeméttel teleszórt sikátoroknak. A csatornában testek hevernek, a hajnali utcákon vad tekintetű, összefüggéstelenül motyogó, késeket markoló őrültek bolyonganak. A játékosok a lakásukat időről időre feltörve, az autójukat szétverve találják. És állandóan szakad az eső" - rendelkezik a Cyberpunk 2020 című szerepjáték szabálykönyve.
  • Bodoky Tamás
  • 1998. április 23.

Győzedelmes tatai csata: A Klapka György Gépesített Lövészdandár megölé a sárkányt

Rossz nyelvek szerint a tatai dandár katonái már akkor tudják, hogy magas rangú külföldi katonai küldöttség érkezik - újabban rendszerint NATO-tagországból - hivatalos és/vagy baráti látogatásra, amikor a leendő vendégek még nem is csomagolnak a szimatszatyorba*. Tank fényesít, gépfegyver tisztít; gyakorlással az idő is gyorsabban telik a Klapka György nevét viselő alakulatnál. Ugye.
  • Makai József
  • 1998. április 23.