Az eltűnt idő nyomában: Optikai tuning

Tudomány

A Merkur-sorszámok jelentős mennyiségben úgy húsz évvel ezelőtt váltak először kézzelfogható valósággá: igazi autóvá. Hogy a jármű ne csak egy legyen abból az öt-hat szánalmas típusból, amikhez hosszú várakozás után lehetett hozzájutni, a boldog tulajdonosok megpróbálták különlegessé varázsolni új szerzeményeiket. A cél elérését fantáziadús hazai kisiparosok segítették, a szálak pedig az autósboltokban futottak össze. Divatba jött az optikai tuning, ez a különösen nyomorult megoldás, ami csak a külcsínt illetően teszi sportossá a járművet.
A Merkur-sorszámok jelentős mennyiségben úgy húsz évvel ezelőtt váltak először kézzelfogható valósággá: igazi autóvá. Hogy a jármű ne csak egy legyen abból az öt-hat szánalmas típusból, amikhez hosszú várakozás után lehetett hozzájutni, a boldog tulajdonosok megpróbálták különlegessé varázsolni új szerzeményeiket. A cél elérését fantáziadús hazai kisiparosok segítették, a szálak pedig az autósboltokban futottak össze. Divatba jött az optikai tuning, ez a különösen nyomorult megoldás, ami csak a külcsínt illetően teszi sportossá a járművet.

Magyarországon az autótulajdonosok száma a nyolcvanas évek elején emelkedett komoly mértékben, de csak kevesen voltak olyanok, akik maradéktalanul elégedettek lettek volna új szerzeményükkel abban az állapotban, ahogy a Merkur-telepről hazavitték. A hozzáférhető típusokban extrának legfeljebb a szivargyújtó számított.

A szegényes választék és a hosszú várakozás ellenére az autókat mégis valamiféle belülről áradó szeretettel kezelték akkoriban. Nevet adtak nekik, kényeztették, szinte csak ünnepnapokon használták. Ezek után egyáltalán nem meglepő, hogy a tulajdonosok mindent megtettek azért, hogy büszkeségüket ne csak a rendszámtábla alapján lehessen megkülönböztetni: a járműveket szinte felvirágozták kívül-belül. Hatalmas félreértés volt, mégis szinte minden autóval rendelkező magyar kisebb-nagyobb mértékben bekapcsolódott ebbe a dekorációs játékba. Az igazi győztesek persze azok voltak, akik elkészítették, illetve forgalmazták az autós kiegészítőket: ami hülyeséget ki lehetett ötleni, azt kiötlötték, és vevőt is találtak rá.

Kezdetben a maszek trafikok

kínálták a válogatott baromságokat, leginkább különféle matricákat és visszapillantó tükörre akasztható apró hülyeségeket. Az öntapadós-kínálat a különféle "H" betűktől Hapci törpén és Magilla gorillán át a behajtani tilos táblát maga elé tartó meztelen nőig a legváltozatosabb formákban jelentkezett, a tükör díszítéséhez pedig többnyire szőrmók figurákat és fóliázott sportegyesületi zászlókat lehetett beszerezni potom pénzért. A kínálat a kalaptartót sem kímélte, a trafikos hőskor hagyta ránk a műszőr focilabdát, de legfőképpen a bólogató fejű kutyát, ami azóta a hazai ízlésterror egyik klasszikus példájává vált, és talán csak a kerti törpéhez mérhető esztétikai merényletként értékelhetjük.

Akadtak persze olyanok is, akik inkább otthon dolgoztak azon, hogy szebbé varázsolják autójukat. Jellegzetes szokás volt az Állami Biztosítótól kapott narancssárga "casco" matrica "csao"-vá való átalakítása, de az elszántabbak szigetelőszalagból készítettek díszcsíkot motorháztetőre, ajtóra. Az asszonyok is (akkoriban autósnak lenni kizárólag férfidolog volt) munkához láttak, üléshuzatot, kormányvédőt varrtak, talán még csipketerítőt is a kocsi tetejére, hogy rá lehessen rakni a vázát.

Mégis éppen az ilyesfajta kézimunkázásból nőtte ki magát az a nagy sikerű funkcionalizmus, ami

a dekoráción túl

már konkrét célokat is megfogalmazott (az első ilyen termék a műszőr kormányvédő volt, ami állítólag azért jó, mert nem csúszik rajta a kéz), és amitől a válogatott hülyeségek autóban való elhelyezése, felszerelése indokoltnak tűnt. A tulajdonos is jól járt: nyugodt lehetett a lelkiismerete, mégsem haszontalan dologra költötte a pénzét.

A funkció diadalát kisiparosok hada vitte sikerre, a termékek beszerzési helye a trafikokból az autósboltokba tevődött át, ahol már ömlesztve lehetett megvásárolni mindent, amiről a betévedt vásárlók azt gondolhatták, a kulturált közlekedés nélkülözhetetlen kellékei.

Elsősorban a fröccsöntők

- akik, megérezve az autózásban rejlő lehetőségeket, a műanyag katonáról vagy a katicabogaras hajcsatról pillanatok alatt álltak át az öntapadós gumicsíkra vagy a macskaszemes ajtóvédőre - jeleskedtek igazán praktikus dolgokkal. Különösen taxisok körében volt nagy sikere az öntapadós jegyzettömbnek, az aprópénztartónak, de ezeknél jóval komolyabb dolgok is előfordultak. A különféle dísztárcsák (ezeket a szó szoros értelmében bele kellett pofozni a felnibe) és kardánbokszok még az ártatlanabb vonalat képviselték, de készítettek különféle spoilereket, csomagtartóra szerelhető szárnyakat is, öklömnyi sportkormányokat. Az ilyen jellegű holmik iránti keresletet még csak-csak meg lehetett magyarázni a sportos hajlammal, de az már teljesen érthetetlen, hogy olyan áltudományos magyarázattal ellátott cuccot is el tudtak adni, mint az ablaklégterelő, aminek valójában annyi köze volt a légellenálláshoz, mint egy öntöttvas kályhának, viszont teljesen szétbarmolta az ajtó fényezését, az ablakot pedig le kellett miatta engedni, mert állandóan bepárásodott. A korszak fröccsöntött darabjai közül a legszebb mégis az úgynevezett taraj, ez a redőnyre emlékeztető

plasztik rémtett

volt, amit a hátsó ablakra kellett rögzíteni, állítólag azért, hogy "ne olvadjanak el a hangszórók a napon". Aki ilyet szerelt fel a kocsijára, nyugodtan kidobhatta volna a szemétbe a belső visszapillantó tükröt, hacsak nem magát akarta bámulni.

Persze egy francot dobta ki. Ehelyett inkább lecserélte egy legalább nyolcvan centi (!) széles panorámatükörre, ami szintén nagy divatnak számított, ugyanúgy, mint a különböző "műszerek", hőmérők, fordulatszámmérők, fogyasztásmérők. Ezek közül a leginkább figyelemre méltó az álriasztó volt, ami voltaképpen két villogó LED-diódából állt, és amiről egészen biztosan elhitte a tolvaj, hogy valódi.

Ma már nem annyira dédelgetett kedvenc az autó, és ennek megfelelően dekorálása, kiegészítőkkel való ellátása is más hangsúlyt kapott. De azért ne legyenek illúzióink, ma is van piaca a hülyeségeknek, és itt nem csak az O´Neill sportcsíkot vagy a golyós üléshuzatot említhetjük: az autósboltokban a toplistát olyan eszement dolgok vezetik, mint a küszöbfény, a vadriasztó vagy éppen a zenélő tolatólámpa, ami hátramenetben a Lambadát játssza a figyelmetlen gyalogosoknak, okulásképpen.

Legát Tibor

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”