Orbán-napi búcsú: Bor, víz, nép

szerző
Legát Tibor
publikálva
1998/23. (06. 04.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A velencei Szent Benedictus Borrend május 30-án szoboravatással, díjátadással, kirakodóvásárral és ami a legfontosabb, komoly italozással ünnepelte a szőlősgazdák védőszentjének, Orbánnak a névnapját. Az 1984 óta megrendezett ünnepség nemcsak afféle helyi érdekű duhajkodás, hanem arra hívja fel a figyelmet, hogy a Velencei-tó környékén március 30-án hivatalosan is beindították az idegenforgalmat.

A velencei Szent Benedictus Borrend május 30-án szoboravatással, díjátadással, kirakodóvásárral és ami a legfontosabb, komoly italozással ünnepelte a szőlősgazdák védőszentjének, Orbánnak a névnapját. Az 1984 óta megrendezett ünnepség nemcsak afféle helyi érdekű duhajkodás, hanem arra hívja fel a figyelmet, hogy a Velencei-tó környékén március 30-án hivatalosan is beindították az idegenforgalmat.

Velence nagyközség, a róla elnevezett tó keleti partvidéke, térképen olyan, mint egy rücskös kifli, valójában viszont kimondottan takaros terep. A belföldi turizmust szórólapokban és óriásposzterekben elképzelő propagandisták ilyenről álmodozhatnak. A településen persze mindent megtesznek, hogy a húzóágazat, az idegenforgalom még jobban fellendüljön, az idén meg pláne, mivel nem kisebb célt tűztek ki maguk elé, mint a minőségi vendéglátás megteremtését. Új rendőrőrsöt avattak, hogy a szezon idején húszan szolgáljanak, védjenek és cirkáljanak állandóan a nagyközségben autóval, gyalog és biciklivel, a parti büfések ultimátumot kaptak, hogy ha nem tartják be azt a rendeletet, mely szerint ahol ülve lehet szeszes italt fogyasztani, ott WC-nek is kell lennie, akkor jobb, ha ki sem nyitnak. Az önkormányzat tulajdonában lévő strandok kerítéseit elbontották, az megy be, aki akar, fizetni nem kell, sőt június elsejétől a kísérleti sintérszolgálat is akcióba lépett. Az előző évek lakossági lelkesedésére alapozva meghirdették ismét a Virágos Velencéért akciót, ami tavaly olyan remekművek megalkotásához vezetett, mint például a "Velence" felirat dísznövényből. Persze a helyiek legnagyobb kincse

a tó,

ami néhány évvel ezelőtt még olyan volt, hogy komolyan fontolgatták a mocsárrá nyilvánítását, de most tiszta, és nem csak bokáig ér a vize.

"Leginkább azokat várjuk, akik elsősorban pihenni szeretnének, tehát családokat, idősebbeket. A fiataloknak ott van Agárd, nálunk kevésbé hangos, ám annál változatosabb programokra számíthatnak vendégeink, komolyzenei estre, operettgálára, és persze szeretnénk, ha minél többen megismernék borainkat. Úgy gondolom, az Orbán-napi rendezvény kiváló nyitánya ezeknek a célkitűzéseknek", mondja Oláhné Surányi Ágnes polgármester. Optimizmusa sokkal erősebbnek tűnik, mint a jövő iránti aggodalma, pontosabban, hogy mi lesz velük, ha fizetővé teszik az M7-es autópályát. A kerülőút, vagyis a 70-es, éppen Velencét szeli át a többi tóparti településsel egyetemben.

Igaz, ilyenkor, nyár elején egyszerűen nem lehet borús a hangulat. Velence friss és ragyogó, az idill szinte tökéletes. Zöldellő fák, egyenesen haladó kerékpárosok, szabadidőruhában grasszáló telektulajdonosok fagylalttal. Leszámítva a Sörkút (korábban Platán Cukrászda) nevű vendéglátóipari egység melletti házon évek óta olvasható, lila színű "buzi cigányok" feliratot, minden a legnagyobb rendben, legfeljebb a május elseje óta a parton tanyázó Steingruber Lunapark hintáslegényei tűnnek olyannak, mintha a csekély érdeklődés miatt éppen koplalóművész-pályára kívánnának átnyergelni. Ráadásul ez az Orbán-napi dolog sem jelenthet számukra komoly bevételt, a nagy dáridót ugyanis jóval távolabb, a Bence-hegy oldalában rendezik meg.

A velencei borvidék

nem számít történelminek, pedig már a XVI. században készültek olyan feljegyzések, amelyek a helyi vörösbort dicsőítik, sőt állítólag 1593-ban Pálffy Miklós báró és katonái, miután tizenegyesekkel győztek a törökök ellen, a környékbeli pincéket szállták meg, és ők sem hívták ki a tisztiorvost, miután kijózanodtak. A legenda szerint a krími háborúból hazatérő angolok éppen erre jártak, és csupán az itt beszerzett borok nem zavarosodtak meg hosszú útjuk során, ami a velenceiek vitathatatlan dicsősége mellett persze azt is jelentheti, hogy itt később alakult ki a turisták átverése. Az emlékezetes vörösbor-alapanyagot a múlt század végi filoxéravész pusztította ki teljesen, a helyette telepített, inkább fehéret termő szőlőtőkék pedig akkor jutottak hasonló sorsra, amikor a hegyet az 1970-es években üdülőövezetté nyilvánították és úgy fölparcellázták, hogy alig maradt termőterület. Akadtak gazdák, akik átálltak a bicikliszerelésre vagy a fizetővendég-szobáztatásra, a kitartóbbak azonban összefogtak, és a nyolcvanas évek elején először kertbarát kör fedőnéven, később pedig Szőlő- és Természetvédelmi Egyesületként láttak hozzá a még megmaradt szőlőkultúra védelméhez és a hagyományteremtéshez, ami 1984-ben Szent Orbán szobrának felállításához és az Orbán-napi hegyünnephez vezetett. Az egyesület 1993-ban borrenddé nőtte ki magát, méghozzá egyedüliként az országban, aminek kizárólag gazdák és borászok a tagjai, tehát nem áll mögöttük valamilyen nagyüzem. A velencei Bence-hegy nyomán vették föl a

Szent Benedictus

nevet, és rendezvényeiken - mint amilyen az Orbán-nap is - szép, püspöklila talárt viselnek.

Kürti Attila borlovag büszkén mondja, hogy viseletük "szerepelt a millecentenáriumi kiadványban", és elhiszem neki, hogy ez bizony nagy szó, mint ahogy az is, hogy a rendezvény "kinőtte magát". Tizenhárom éven keresztül a roppant hangzatos nevű Sárgaföldes úton zajlottak az események, ám idén a nagy érdeklődésre való tekintettel az ünnepséget át kellett költöztetni a jóval tágasabb Panoráma útra, ahonnan valóban csodálatos látvány nyílik a tóra. A nagyobb hely nagyobb változatosságot is eredményezett, két színpadot állíthattak föl, egyet a protokollnak, egyet a kultúrának. Így aztán a Tibiton Stúdió feliratú pólóban feszülő technikusoknak sem kell bajlódniuk az átszerelésekkel, és olyasmire sem kerülhet sor, hogy mondjuk egy lámpalázas népzenész zavarában fejbe vágjon citerával egy borlovagot vagy Katona Bélát, az Országos Idegenforgalmi Bizottság elnökét, aki azért van itt, hogy hivatalosan is megnyissa a hegyünnepet, és aki úgy gondolja, hogy az Orbán név aktuális humorforrás is. "Ezen a héten Orbánt ünneplik", kacsint ki a közönségre, majd jön a hatásszünet és a poén: "a szőlősgazdák védőszentjére gondolok", és a nézők egy része érti a tréfát. "Hiába, nagy huncut ez a Béla", bólogatnak balról, de akkor már éppen arról van szó, hogy 1999 a gasztronómia és a borok éve lesz, amiből egyesek arra következtetnek, hogy mámoros hangulatban és teli gyomorral evezünk majd át az ezredfordulóba, mások viszont már inkább a szoboravatást néznék.

Orbán-szobor

nélkül ugyanis semmit nem ér egy ilyen ünnepség, az ilyesmi nem pusztán emlékmű, rituálé is kapcsolódik hozzá: a gazdák, ha jó volt a tavalyi termés, borral locsolják, ha meg nem, akkor sárral dobálják. Miután végre lehull a lepel, senkit nem ér meglepetés, ugyanaz a kissé Körmendi Jánosra emlékeztető, áldást osztó figura mosolyog a népre, kezében szőlőskosárral, amit 1984-ben lelepleztek egyszer, csak éppen nem itt, hanem a már említett Sárgaföldes úton. Mindenesetre az átköltöztetés nagyszerű alkalmat kínál, hogy a helyi lelkészek felszenteljék, a talapzatába rejtett alapító okirat pedig nyilvános záradékkal, a Velencei Híradó című lap legfrissebb számával és némi aprópénzzel egészüljön ki.

A ceremóniát a polgármester asszony zárja azzal, hogy "szíveskedjenek megfordulni, lazításként a két éve működő népdalkör műsora következik a másik színpadon". A piros-fehérbe öltözött asszonyok a helyszínre való megérkezésben nagyot alakítottak, mivel a Panoráma útra egy kabrió Ikarusszal jöttek, ám színpadi produkciójukat meghallva szétszéled a közönség, hogy nekilásson bort kóstolni. Persze nemcsak garantált minőségű nedűkhöz lehet hozzájutni, versenyen elért helyezéstől függően 15-50 Ft/deci árfolyamon, kirakodóvásár is van, pont az ne lenne. Igaz, nem akkora mértékben és nem olyan brutálisan, mint ahogy azt általában falusi búcsúkon megszokhattuk, úgyhogy akik adios táskát, vagy Rabook edzőcipőt akarnak venni, csalódottan hazakullognak. Viszont borászati kellékekből, merített papírból, fajátékból elég komoly a felhozatal. A lokálpatriotizmus is megjelenik "Velence See" feliratú pólók formájában.

Miután az Ikarus Néptáncegyüttes is bizonyított talajon, a nap második fénypontjára kerül sor, a Velencei-tájegység borversenyének ünnepélyes eredményhirdetésére. Mivel a tizenöt aranyérem mellett harminchárom ezüst- és huszonhárom bronzérmet is ki kellene osztani, a konferáló borlovag bemondja, hogy "a második és harmadik helyezettek érmüket 18 és 19 óra között vehetik át a Szt. Benedictus sátrában", de azért az ő nevüket is felolvassa. A díjözönt követően egy másik lovag elmond néhány népi rigmust, végül egy harmadik jól meglocsolja a szobrot, miközben többször is ráordít: "Igyá´, Orbán!".

Jogos tivornyázásba csak egy fiatalember kezd, aki olymposos üvegből nyakal valamilyen díjnyertes fehérbort, miközben kortársai egy terepjáróval belehajtanak a tömegbe, és elhúznak a naplemente irányába. A színpadon eközben egy vegyes tüzelésű sváb rezesbanda a Smokie együttes halhatatlan slágerét nyomatja instrumentálisan, ám kiálláskor a karmester is a nézők felé fordul, és a zenekar összes tagjával, kicsikkel és nagyokkal együtt, vidáman kurjant: "Who The Fuck Is Alice?"

Legát Tibor

szerző
Legát Tibor
publikálva
1998/23. (06. 04.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...