Tévétorrent

Bad Blood

Tévétorrent

Kanada – hála a domináns amerikai médiareprezentációnak – általában a boldog, harmonikus unalom földjeként tételeződik, ahol mindenki udvarias, és egyenletes politikai, társadalmi, gazdasági prosperitás honol. A kanadai City televízió igaz történeten alapuló gengszterdrámájával mintha csak cáfolni akarná ezt a tételt. A minisorozat középpontjában a Rizzuto család áll, amelynek vezére, Vito (még szép!) ideiglenes szövetségbe csábítja/kényszeríti Mont­réal etnikailag színes, bonyolult szövésű bűnszervezeteit.

A széria nem kockáztat sokat, mindenféle narratív sallang nélkül (hacsak a pragmatikus időfelbontást nem tekintjük annak) fejti fel a család felemelkedésének és bukásának történetét – tulajdonképpen Montréal alternatív térképét adva a néző kezébe. A dokkoknál átveszik a kokaint az írek, a francia ajkú motoros banda városszerte terít, a hai­tiak pedig utcaszinten árulják az anyagot. A készítők tényleg alapos képet festenek a város közigazgatási-politikai helyzetéről, de ahogy az sok bűnfilmnél lenni szokott, a „munkának” a magánélet szolgáltat ellenpontot: mindenki sokat emlegeti a családot, a vért és a becsületet, ami egy idő után elveszi az érzelmi súlyt, és elcsépeltté válik.

Simon Barry keze alatt Rizzutóék bús antihősökké válnak, akik csak törvényes útra szeretnék terelni üzleteiket, és a „közösségükért” dolgoznak (arról kevés szó esik, hogy hogyan nyomorították meg a város gazdaságát, és hány holttesten át vezetett idáig az út). A Bad Blood egy kicsit steril, de alapos dolgozat, csak akkor csúszik el, amikor a szívhez kellene szólnia.

Figyelmébe ajánljuk

Kilátástalanul

A tömött tokiói metróknál és a csúcsforgalomnál egy rémisztőbb van: mikor magunk maradunk egy aluljáróban. Bármelyik pislogó lámpa mögötti kanyarban ott lapulhat egy rém – vagy jegyellenőr! –, a hidegen ásító csempék pedig egyetlen pillanat alatt fullasztó börtönné változhatnak.

A csavar

Gösta Engzell a II. világháború éveiben (is) hivatalnok volt a svéd külügyminisztérium jogi osztályán, ha hinni lehet a filmnek, az alagsorban, közvetlenül a kétes állapotú szennyvízcsatornák szomszédságában, egy emiatt jogosan panaszkodó, kis létszámú stáb főnökeként.

Az ara kivan

Maggie Gyllenhaal dühös, és majd szétfeszítik a határozott tézisek. A mennyasszony! e két érzés nyomait viseli magán a leghatározottabban; feszül a varratoknál, majd kibuggyan belőle a sok vitriol.

Elég, ha röhögünk?

Évek óta következetesen építi drMáriás azt a vizuális univerzumot, amelyben történelmi figurák, kortárs politikusok, popkulturális ikonok és fiktív szereplők keverednek egy groteszk társadalmi panorámában. A most bemutatott anyag az életműnek egy újabb, sűrített fejezete. Egyszerre provokáció és diagnózis, összegzés a kerek számok mentén (Máriás 60/Tudósok 40), ugyanakkor reagálás a mára.

Antropomorf univerzum

A művész 2014-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem grafika szakán, több csoportos és egyéni kiállítása is volt már. 2017-ben elnyerte az Év grafikája díjat, és ugyanezen évben Jagicza Patríciával közösen készített nagy méretű gumicukornyomata is díjat nyert a Miskolci Grafikai Triennálén.

Illúziók, realista keretben

Van a világtörténelemnek egy kényelmes morális olvasata: nagy háborúk és nagy békék váltják egymást, nagyhatalmak emelkednek fel és buknak meg, a kisebb államok pedig sodródnak a hullámverésben, majd a demokrácia győzedelmeskedik.

Itt éreztük magunkat otthon

Hol volt eddig a társadalom, hogy az elmúlt tizenkét hónapban hirtelen évtizedes sztorik kezdtek hatni rá elementáris erővel? Mire véljük ezt a ráébredést? És számít, hogy vannak, akik már húsz éve erről beszéltek?