Ben Edlund parodisztikus, önreflexív szuperhőse már többször volt adaptáció alanya (1994-ben animációban, 2001-ben élő szereplős sorozatban), de szerencsétlen módon mindig sikerült elkerülnie a szuperhősaranykorokat. Ám most végre minden együtt áll: virágoznak a szuperhős-adaptációk és a feldolgozás minősége is kiváló.
A sztori a kissé labilis, nyápic könyvelő, Arthur Everest szemszögéből indul, aki akaratlanul a szuperhős-társadalom részévé válik egy hi-tech molyjelmez segítségével. Eleinte nehéz eldönteni, hogy a semmiből felbukkanó, egzaltált Kullancs az ő gyerekkori traumáktól gyötört képzeletének szüleménye, idealizált egója-e vagy valódi személy. A sorozat átmenti az egyértelműen gyerekekre szabott animációs adaptáció bombasztikus hangvételét, miközben kibontja az abban csak sugallat szintjén megjelenő, felnőtteknek szóló motívumokat is. Minden csak viccnek, abszolút jó és abszolút gonosz ripacskodó küzdelmének tűnik, miközben észrevétlenül kapunk leckéket a morális szürke zónákról (az A megtorlót parodizáló Overkill jóvoltából), az erő és felelősség kapcsolatáról (Arthurnak lassan el kell fogadnia idétlen jelmezével járó küldetését) vagy az őrület és elhivatottság keskeny mezsgyéjéről (a Kullancs őrült viselkedése és őrülettel határos jósága). A készítők nem engedik elfelejteni, hogy mennyire magányos embereket nézünk: egyedül laknak, ráakaszkodnak az első emberre, aki kedves hozzájuk (mi is hát a Kullancs?), képtelenek kifejezni az érzéseiket. A Kullancs a fergeteges és a melankolikus kitűnő koktélja.
Magyar felirat: bekdaniel
