A kormányszimpatizánsok szerint is aggasztó a korrupció az országban

  • 2018. április 2.

Választás 2018

De az érdemtelen gazdagodást is problémásnak látják.

A 24.hu megbízásából készített felmérést a Republikon Intézet, amelyben azt vizsgálták, hogy az egyes pártok szimpatizánsai miként ítélik meg a korrupciót.

Összességében megállapítható, hogy a Jobbik, illetve a baloldali, liberális pártok támogatói jóval nagyobb problémának tartják a jelenlegi korrupciót, és annak hatásai is jobban zavarják őket, mint a kormánypári szavazókat.

Ugyanakkor az is kiderül a felmérésből, hogy a megkérdezett Fidesz-szavazók 34%-a szerint az országot teljesen átszövi a korrupció, és 31% szerint ez már olyan méreteket ölt, amely az ország működését is veszélyeztetheti. Sőt, 59 százalékuk teljesen, míg 27 százalékuk részben egyetért azzal a felvetéssel, hogy a korrupcióban érintett személyek érdemtelenül gazdagodnak.

A kutatás kitér arra is, hogy mennyire lehet boldogulni megfelelő kapcsolatok nélkül. A felmérésben részt vevő kormánypárti szavazók 32 százaléka szerint fideszes kapcsolatok nélkül nem lehet sikeres vállalkozást indítani. 44 pedig százalékuk úgy gondolja, ha a kormány továbbra is szabálytalanul költi el az Európai Uniótól kapott támogatásokat, előbb-utóbb büntetésre lehet számítani.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.