"Elkészült" Beethoven X., befejezetlen szimfóniája
Mesterséges intelligenciával tették teljessé a művet.
Mesterséges intelligenciával tették teljessé a művet.
Kevesen hitték volna, hogy a járványidőszak legnagyobb szenzációja lesz a svéd poplegenda, az ABBA feltámadása.
Hiába számít Wales legsikeresebb együttesének a Manic Street Preachers, a top pozíció eddig csak egyszer, a This Is My Truth Tell Me Yoursszal jött össze nekik a brit albumlistán, és annak is már 23 éve.
„New York olyan, mint egy szellemváros. Csendes és üres minden. De egyre melegszik az idő, ezért az az érzésem, az emberek hamarosan ismét az utcákon lesznek” – nyilatkozta tavaly májusban a költő-énekes lapunknak.
Kétszeri halasztás után tudták megrendezni az 50. születésnapinak szánt koncertet, így az a furcsa helyzet állt elő, hogy a főhős időközben 51 éves is elmúlt.
A magdeburgi születésű Georg Philipp Telemann, minden idők legtermékenyebb zeneszerzőinek egyike Bach és Händel kortársa volt.
Az énekesnek nyáron volt egy komolyabb esése, ami miatt nehezére esik a mozgás.
A görög kormány háromnapos nemzeti gyászt rendelt el, ravatalánál százezrek álltak sorba. A 96 éves korában elhunyt görög zeneszerző hosszú élete szó szerint annak a szabadságeszménynek megtestesülése volt, amelyet általában a Mediterráneummal kapcsolatban szokás elképzelni.
Az idén húszéves a Žagar zenekar, amelynek frontemberével egyebek mellett arról beszélgettünk, hogy most éppen mi érdekli a zenében, mit gondol a fiatal művészekről, és miért nehéz magyarként nemzetközi sikereket elérni.
A jelenbe nyúló poptörténet egyik legkedvesebb, ráadásul korszakokon átívelve is rendre izgalmas zenékkel jelentkező formációja négy év után jelentkezett új (tizedik) albumával.
A klasszikus zene világában köztudott, hogy az 1920-as alapítása után hat évtizeden át középkategóriájú együttesnek számító City of Birmingham Symphony Orchestra a maximalista Simon Rattle ambiciózus művészeti vezetésének közel két évtizede (1980–1998) alatt lépett szintet, és került az élvonalba.