Visszhang: koncert

Jamie Winchester

Visszhang

Kétszeri halasztás után tudták megrendezni az 50. születésnapinak szánt koncertet, így az a furcsa helyzet állt elő, hogy a főhős időközben 51 éves is elmúlt.

Érződött rajta a megilletődöttség, már az első konferálást így kezdte: „Ki gondolta volna, hogy valaha eljutunk idáig?” Amióta Jamie 2013-ban visszaköltözött Írországba, minden fellépése eseményszámba megy, de erre most különösen igaz volt a jelző. Pályafutásának összes meghatározó zenekarát felelevenítették, ott volt Hrutka Róbert, akivel a legnagyobb sikereit érte el, valamint Tátrai Tibor és Pálvölgyi Géza, akikkel a Tátrai Bandben játszott együtt. Ezen a ponton lépett színpadra meglepetésvendégként Horváth Charlie is, az ő közreműködésével hangzott el az este egyetlen magyar nyelvű dala (A küszöbön túl). A Boom Boom-blokknak szomorú aktualitást adott, hogy a csapat basszusgitárosa, Szappanos György nyár elején tragikus hirtelenséggel meghalt, a 2009 utáni szólókarrier repertoárját pedig Pásztor Simi segítségével idézték meg. 

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.