„Bernachinak nagy a hangterjedelme, hangja bársonyos és tiszta, ám nem annyira édes, mint Senesinóé, de a modora jobb; az alkata nem túl előnyös, mert olyan nagy termetű, akár egy spanyol szerzetes. Fabri tenorja édes, tiszta és szilárd, de kétlem, hogy elég erőteljes lenne a színpadhoz; úriember módjára énekel, nem vág grimaszokat, és a modora különösen kellemes; ő a zene legnagyobb mestere, aki valaha színpadon énekelt. La Strada a prima donna: hangja mindig szép, előadásmódja tökéletes, de a megjelenése rendkívül rossz, és rémisztően mozgatja a száját. Rangban alatta következik Merighi; a hangja nem kiemelkedően jó vagy rossz, ő maga pedig magas és igen kecses, tűrhető arccal; negyvenes nőnek látszik, könnyedén és kellemesen énekel. Az utolsó Bertoli, neki sem a hangja, sem a hallása, sem a modora nem szól a javára; ellenben tökéletes szépség, amolyan Kleopátra, az a fajta arcszín szabályos vonásokkal, szép fogakkal, és amikor énekel, rettentően csinos mosoly jelenik meg a szája körül; azt hiszem, tükör előtt gyakorolhatta az éneklést, mivel az arca sohasem torzul el.”
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
