Zene

Ian Curtis, a Joy Division egykori énekese idén júliusban lett volna 52 éves - kevesen tudnák őt elképzelni középkorúnak. Nem is volt esélye: - minek -

Hősünk éppen halni készül, de filmes hullajelölt lévén előbb még rágyújt egy sztorira, amiből kiderül, mi juttatta e 2 gyerek/4 kerék családapát lőtt sebekkel az esőáztatta aszfaltra. Bár a helyszínelők már úton vannak, nem mondhatni, hogy elsietné a dolgot, saját, gyorsan terebélyesedő vértócsájában fekve sem enged a történetmesélés újkori kibúvóinak. Vajon tudja-e e szimpatikus hullaaspiráns, hogy azzal, amit tesz (biztosan ölő lőtt sebbel visszaemlékezik), régi, nagy hagyományokat folytat? Köves Gábor

Ügyes, kellemesen mesés rácsodálkozás indítja a kiállítást: mennyiféle ember milyen sokféle önábrázolása, idealisztikusan és játékosan, elvontan és naturálisan! A vitrinek tükrei megsokszorozzák a festett, faragott, égetett, népviseletbe öltöztetett vagy épp műanyagból öntött figurákat, előttük, mögöttük ott magasodunk és bámulunk mi is, egyfajta Bábel előtti állapot békés sokadalmában. Innen zuhanunk majd a nagy szétszórattatásba, amelyből a kiállítás hosszú alcíme szerint is Évezredes hiedelmek, végzetes téveszmék ködén át a kulturális sokszínűség lassú tudomásulvétele és ma sem bevégzett elfogadása felé vezet az út. A zsúfolódó tarka tömeg csak a mai szemünknek kedves, a más népekkel kapcsolatos balhiedelmek alapja éppen hogy a külön-lét, a távolság, a kultúrák közötti kapcsolatokat többnyire meghatározó érdekütközés, a hódítás, az alávettetés, a félelem. - kovácsy -

Írásunk címét Krasznahorkai Lászlótól kölcsönöztük: azonos alcímű szövege a 2000 folyóirat 2001/7-8. számában jelent meg, s nagyjábóli foglalatát adja annak az élménynek - a japán kultúrával való találkozás élményének -, mely alapjaiban határozza meg a kiváló író ezredforduló utáni művészetét, s a nyugati és keleti kultúrákról való gondolkodását. Az első mondat így hangzik: "A vágy, hogy valami tökéletesre találjon, a modern európai emberben éppannyira elementáris, éppannyira lebírhatatlan és elfojthatatlan, mint gyanakvása mindazzal szemben, ami tökéletes" - és ez a mondat nagyjából össze is foglalja azokat a gondolati és befogadási dilemmákat, melyekkel az olvasó Krasznahorkai új kötetével ismerkedve szembesül. Dunajcsik Mátyás

Lehet, hogy épp a közelben voltunk, amikor ez megesett, de az is lehet, hogy csak egy magyar vígjátékból vesszük. A frissen bemutatott ebédvendég (apuka, kérem, hadd mutassam be a lovagomat, nagyon rendes fiú ám a pubi) a jó benyomás kedvéért viccet mesél; bűn rosszat.

Hogy az állítólagos nőideál, a begyes szőke Playboy-nyuszi nem egyéb, mint egy B-kategóriás sci-fi jól sikerült digitális effektusa, azt sokan sokféleképp próbálták már a világ elé tárni. Egy szappanmárka hétköznapi nőket retusált kedvére valóan hétköznapivá, de alighanem sokan ismerik az olyan videókat is a YouTube-on, amelyek bemutatják, hogyan kell a legismertebb képszerkesztő programmal, a Photoshoppal egy kifejezetten túlsúlyos nő előnytelen fotójából szexi címlaplányt kreálni.

Komoly hiányokat pótolt a francia DACM társulat (báb)előadása, hiszen ma Magyarországon nincs "divatja" a felnőtt bábjátszásnak. Mindemellett a Jerk témájában is merésznek nevezhető: a rendező a hírhedt, punk regényíróként is aposztrofált Dennis Cooper azonos című, valós történeten alapuló kisregényéből építkezett.

Egy John 5-ról szóló kritikát nem árt azzal kezdeni, hogy tisztázzuk: ő volt Marilyn Manson gitárosa. Õ persze nyilván szeretné, ha néhány szólólemez és pár illusztris rocker melletti vendégszereplés után már önmagát adná el a név, de, hogy rögvest az elején el is oszlassuk a kételyeket: erre valószínűleg a büdös életben nem fog sor kerülni.

Eddig is sokat hallottam Krassó Miklós filozófusról (1930-1986), Jávor István dokumentumfilmjének hőséről, de bármilyen legenda élt is bennem, most jelent csak meg "élőben" ez a szókratészi figura. Már érteni vélem Konrád György csodálatát, aki barátként szegődik mellé a Lukács György-szemináriumon.

az idegtépően fiatalon, 1990-ben mindössze negyvennégy évesen meghalt zseniális orosz hegedűművész játssza J. S.

valahogy a szakma zenekara lett kicsit, pedig aki látta őket tavaly a Petőfi-híd tövében, az tudhatja, hogy ez a zenekar hihetetlenül szórakoztató is tud lenni. Itt most Vernon Reid gitáros van elemében: a koncert első felében a számok közötti "konferálásokat" is ő oldja meg, mégpedig a legkézenfekvőbb módon: előrejön, elereszt egy félperces gitárszólót (hátulról beszalad a képzeletbeli road, és megkínálja haboltóval a füstölgő gitárnyakat), kedvesen mosolyogva bezsebeli az ovációt, majd indul a következő dal.

A bécsi akcióművészek - köztük a mára nagyapó korba lépett Hermann Nitsch - a világháború utáni pállott légkörű, osztrák konzervativizmus ellenében léptek fel: a piedesztálra emelt ösztönös és állati testiséggel sokkolták a szemforgatóan hazug nyárspolgárokat. A korábban tevékenysége miatt többször elítélt sztárművész hatvanas évektől megrendezett többnapos, "orgia-misztérium színház" néven futó előadásainak légkörét a Galeria White-ban kiállított fotósorozat tanulmányozása után érzékelhetjük: a fehér ruhában (vagy meztelenül) sürgölődő, állatáldozatot bemutató, beleket trancsírozó, szemmel láthatóan erősen exhibicionista alakok csordája felfokozott hangulatú keresztáldozatot mutat be.