bábszínház - GISELE VIENNE: JERK [FASZFEJ]

  • Deres Kornélia
  • 2008. október 23.

Zene

Komoly hiányokat pótolt a francia DACM társulat (báb)előadása, hiszen ma Magyarországon nincs "divatja" a felnőtt bábjátszásnak. Mindemellett a Jerk témájában is merésznek nevezhető: a rendező a hírhedt, punk regényíróként is aposztrofált Dennis Cooper azonos című, valós történeten alapuló kisregényéből építkezett.
Komoly hiányokat pótolt a francia DACM társulat (báb)elõadása, hiszen ma Magyarországon nincs "divatja" a felnõtt bábjátszásnak. Mindemellett a Jerk témájában is merésznek nevezhetõ: a rendezõ a hírhedt, punk regényíróként is aposztrofált Dennis Cooper azonos címû, valós történeten alapuló kisregényébõl építkezett. Ennek középpontjában a "houstoni tömegmészárlás" néven emlegetett sorozatgyilkosság egyik résztvevõjének (David Brooks) önterápiája áll, aki a bábmûvészet segítségével próbálja elmesélni addigi tapasztalatait a bûn iránti vágyról, a gyilkosságok pontos elkövetésén át a megcsömörlésig.

Steril és klausztrofób térben ül a darab tulajdonképpeni egyetlen szereplõje, akit a fiatal bábmûvész, Jonathan Capdeville játszik. Õ Brooks, ugyanolyan színész (ahogyan õ mondta: "a Brooksot megszemélyesítõ bábfigura"), mint bemutatott kesztyûbábjai, amik (akik?) közremûködésével lineáris idõrendben kísérli meg el- és újrajátszani a kínzásokat, gyilkosságokat. Bár alapvetõen bábelõadásról van szó, Vienne bátran keveri a különbözõ "anyagokat", így a történet egyes részleteinek átadása papíron történik: mindenki a kapott füzetbõl olvas el két novellát. Sajnos mintha pont ezek a "holtpontok" akasztották volna kicsit meg az elõadás lendületét. Capdeville-t mindenesetre méltán mondják zseniálisnak: fegyelmezett játéka hátborzongató. A bábmozgások sokszor nem látványosak, inkább a hangra helyezõdik a súly. Különösen igaz ez az elõadás második felében, amikor a bábok már a színész elõtt hevernek, õ maga pedig hasbeszéléssel játssza el a még hátralévõ jeleneteket: Brooks egyre erõsödõ féltékenységét társa, Wayne iránt és az utolsó gyilkosságot. A közönség - már az a része, amelyik nem hagyta ott az elõadást, morális befogadóképességének korlátaira hivatkozva - egy témában és technikában is rendhagyó, sokkoló one man show-t láthatott. Remélhetõleg nem utoljára.

MU Színház, október 13.

**** és fél

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.