Steril és klausztrofób térben ül a darab tulajdonképpeni egyetlen szereplõje, akit a fiatal bábmûvész, Jonathan Capdeville játszik. Õ Brooks, ugyanolyan színész (ahogyan õ mondta: "a Brooksot megszemélyesítõ bábfigura"), mint bemutatott kesztyûbábjai, amik (akik?) közremûködésével lineáris idõrendben kísérli meg el- és újrajátszani a kínzásokat, gyilkosságokat. Bár alapvetõen bábelõadásról van szó, Vienne bátran keveri a különbözõ "anyagokat", így a történet egyes részleteinek átadása papíron történik: mindenki a kapott füzetbõl olvas el két novellát. Sajnos mintha pont ezek a "holtpontok" akasztották volna kicsit meg az elõadás lendületét. Capdeville-t mindenesetre méltán mondják zseniálisnak: fegyelmezett játéka hátborzongató. A bábmozgások sokszor nem látványosak, inkább a hangra helyezõdik a súly. Különösen igaz ez az elõadás második felében, amikor a bábok már a színész elõtt hevernek, õ maga pedig hasbeszéléssel játssza el a még hátralévõ jeleneteket: Brooks egyre erõsödõ féltékenységét társa, Wayne iránt és az utolsó gyilkosságot. A közönség - már az a része, amelyik nem hagyta ott az elõadást, morális befogadóképességének korlátaira hivatkozva - egy témában és technikában is rendhagyó, sokkoló one man show-t láthatott. Remélhetõleg nem utoljára.
MU Színház, október 13.
**** és fél
