bábszínház - GISELE VIENNE: JERK [FASZFEJ]

  • Deres Kornélia
  • 2008. október 23.

Zene

Komoly hiányokat pótolt a francia DACM társulat (báb)előadása, hiszen ma Magyarországon nincs "divatja" a felnőtt bábjátszásnak. Mindemellett a Jerk témájában is merésznek nevezhető: a rendező a hírhedt, punk regényíróként is aposztrofált Dennis Cooper azonos című, valós történeten alapuló kisregényéből építkezett.
Komoly hiányokat pótolt a francia DACM társulat (báb)elõadása, hiszen ma Magyarországon nincs "divatja" a felnõtt bábjátszásnak. Mindemellett a Jerk témájában is merésznek nevezhetõ: a rendezõ a hírhedt, punk regényíróként is aposztrofált Dennis Cooper azonos címû, valós történeten alapuló kisregényébõl építkezett. Ennek középpontjában a "houstoni tömegmészárlás" néven emlegetett sorozatgyilkosság egyik résztvevõjének (David Brooks) önterápiája áll, aki a bábmûvészet segítségével próbálja elmesélni addigi tapasztalatait a bûn iránti vágyról, a gyilkosságok pontos elkövetésén át a megcsömörlésig.

Steril és klausztrofób térben ül a darab tulajdonképpeni egyetlen szereplõje, akit a fiatal bábmûvész, Jonathan Capdeville játszik. Õ Brooks, ugyanolyan színész (ahogyan õ mondta: "a Brooksot megszemélyesítõ bábfigura"), mint bemutatott kesztyûbábjai, amik (akik?) közremûködésével lineáris idõrendben kísérli meg el- és újrajátszani a kínzásokat, gyilkosságokat. Bár alapvetõen bábelõadásról van szó, Vienne bátran keveri a különbözõ "anyagokat", így a történet egyes részleteinek átadása papíron történik: mindenki a kapott füzetbõl olvas el két novellát. Sajnos mintha pont ezek a "holtpontok" akasztották volna kicsit meg az elõadás lendületét. Capdeville-t mindenesetre méltán mondják zseniálisnak: fegyelmezett játéka hátborzongató. A bábmozgások sokszor nem látványosak, inkább a hangra helyezõdik a súly. Különösen igaz ez az elõadás második felében, amikor a bábok már a színész elõtt hevernek, õ maga pedig hasbeszéléssel játssza el a még hátralévõ jeleneteket: Brooks egyre erõsödõ féltékenységét társa, Wayne iránt és az utolsó gyilkosságot. A közönség - már az a része, amelyik nem hagyta ott az elõadást, morális befogadóképességének korlátaira hivatkozva - egy témában és technikában is rendhagyó, sokkoló one man show-t láthatott. Remélhetõleg nem utoljára.

MU Színház, október 13.

**** és fél

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.