Krassó Miklós látszólag egész életében nem csinált semmit, mûfaja a jegyzet és a beszéd, ám úgy élt, mint aki tudja, hogy az utolsó ítéletkor csak azt kérhetik számon rajta, hogy önmaga volt-e.
Romantikus szerelme 1968-ban született egy Dubcek-párti tüntetésen, és tizenkét évig tartott. Hat óra alatt megtanulta a Koránt, taxiba ült, és a londoni Központi Mecset imámjától megkapta róla a papírt. Áttért a katolikus hitrõl a muzulmánra - szerelembõl. Anyósa vádjaira, miszerint mindenki, akiben egy csöpp zsidó vér van, az cionista, az "ultraasszimiláns családból származó" Krassó Miklósnak az a válasza, hogy õ csak egy palesztin arab lányt akar...
Haldoklásának hatvankét napjában valószínûleg megismétlõdött a szakítás utáni négy hét, amikor semmilyen külvilági ingerre sem válaszolt, csak a belsõ szellemre figyelt. Szervezeti, egyházi értelemben nem vallásos, de hisz a valóság földi és az igazság égi mivoltában. Testvérének, Krassó Györgynek is azt hányja szemére, hogy úgy tesz, mintha hinne, és nem akarja magát elengedni, mert állandóan bizonyítania kell, hogy hisz, ezért csupa ideológia, egy "urbánus népies", aki bálványt csinál a "kültéri népségbõl", egy mártír. A válasz: õ nem ismeri a valóságot, és az ellenvetésekre oda sem figyel.
A filmet azoknak ajánlom, akik a minden mindennel összefügg elv életbe ültetésére kíváncsiak.
Vetítette a Duna Tv
*****
