Magyar Narancs
hetilap borító
Előfizetés
Hetilap

Zene

Zene

Nyolc kis kritika

n Thomas Bernhard - Ritter, Dene, Voss Ritka eset, hogy egy színész saját magát alakíthatja a színpadon, hát még hogy egyszerre három. Ilse Ritter, Kirsten Dene és Gert Voss nevét Bernhard tette halhatatlanná egyik legjobb színpadi művével, amelynek címe úgy hangzik, akár egy rendezői utasítás: íme a színészeim! Most, az író halálának tizenötödik évfordulóján Ritternek, Denének és Vossnak még egy további értelemben is önmagát kell alakítania, hiszen a nevükkel fémjelzett darab tizennyolc évvel ezelőtti, nagy sikerű előadását játsszák újra.
  • 2004. március 25.

Zene

Könyv: Hozott forma (Falcsik Mari: Sanzon nehéz időkben)

Egy, mondjuk, líraian megilletődött nőalak, amint, mondjuk, kivetkezik az ismeretlen háttérből: eddig folyóiratok hasábjain barátkoztunk Falcsik Mária verseivel, aki most Falcsik Mari néven sodorja tovább a történet szálait. Ez a dívaszerű fellépés, a próbaköltő átöltöztetése, hízelgő marketinggel gyorsított ráillesztése a versolvasói tudat peremére: hatékony piaci hadmozdulat, s nyilván a kései-korai népszerűség egyik fürge emeltyűje lehet. Falcsik - a borító tájékoztatása szerint - "1956-ban született Budapesten". A kurta fülszöveg nyomban felrebbent néhány kérdést: Kiről is van szó? Mit csinált eddig? Merre van hazája? Ki rejtőzik a borítóra fényképezett női arc mögött?
  • 2004. március 18.

Zene

Film: Szelíd nőn a tegnap és ma jegyei (Böszörményi Zsuzsa: Mélyen őrzött titkok)

"A pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve." E némileg avétosnak tűnő közmondás különös értelmet nyer, ha a filmművészet felől közelítjük, pláne, ha a magyar felől. A kiállás az alsó kutyákért legalább annyira ambivalens, mint nemes hagyománya a hazai filmkészítésnek, nincs is okunk panaszra, ha csupán a szépre akarunk emlékezni. Arra hát, mi másra. Ezért aztán mondhatjuk nyugodtan, az esetek döntő hányadában ez a pokol nem a zsöllyében élhető át, de a vásznon mutatja magát. Ott járunk néha, ahová semmi pénzért be nem tennénk a lábunkat, s tényleg csak ritkán vannak ezzel így az alkotók is.

Zene

Opera: Világsztárok (Janácek: Jenufa)

Név szerint két Éva: a világ vezető operaházainak állandó díszvendége, Marton és az itthon eddig méltánytalanul háttérbe szorult Bátori. De kezdjük az elején. A 150 éve született morva zeneszerző negyedik színpadi művét Az ő nevelt lánya címmel 1904-ben mutatták be Brnóban. Ám a nemzetközi áttörésre még sokáig várnia kellett. Mai címét csak jó 15 évvel később, a német fordítást készítő, Franz Kafka barátjaként elhíresült prágai osztrák író/költő, Max Brod kérésére nyerte el, s így tűzték műsorra Bécsben, Kölnben, Berlinben, New Yorkban és persze - 1974-ben - Budapesten is. A különböző zenei változatok kálváriáját nem részletezem, de tény, hogy az eredetivel közel megegyező variánst csak 1981-ben Párizsban, Sir Charles Mackerras vezényletével ismerhette meg az addigra már lelkes Janácek-rajongóvá lett közönség.
  • 2004. március 18.

Zene

Nyolc kis kritika

n Lawrence Block Az apák bűnei című krimije eredetileg 1976-ban jelent meg angolul. Megkésett hát a kiadás, és érzi ezt a szerző is, mert a magyar változathoz írt előszavában megjegyzi: "New York és az én otthonom ez idő alatt gyökeresen megváltozott.

Zene

Könyv: Modell mai műgyűjtőknek (A Hatvany-gyűjtemény rekonstrukciója)

Két és fél éve tudományos konferencia elevenítette fel a Hatvany család kulturális és közéleti szerepét. Az előadásokból összeállított kötet bemutatja az irodalmár Lajos és az orientalista Ber-talan világát, a még Deutsch néven alapított s majdan több ezer embernek kenyeret biztosító családi vállalkozást, sőt a hatvani kastélykertet is. A központi szerep Hatvany Ferencé, akit festőként is jegyeztek, de műgyűjtőként alkotott világszínvonalút. Kollekciójának rekonstrukciójával Mravik László - gyűjtéstörténetünk avatott ismerője - példát mutat más elkallódott gyűjtemények feldolgozására is.
  • 2004. március 11.

Zene

Könyv: Van-e súlya a tömegnek? (Frédéric Barbier - Catherine Bertho Lavenir: A média története)

Afrancia szerzőpáros a tömegtájékoztatási eszközök kialakulásának és elterjedésének újkori históriáját kísérli meg felvázolni. Mindvégig társadalmi kontextusba ágyazva teszi ezt, főként a jogi szabályozásra és a gazdasági sajátosságokra koncentrálva, a problémaorientált "mélyfúrások" mellett, felett azonban egy nagyobb társadalomfilozófiai gondolati ív is kirajzolódik: a közügyekbe való beleszólás emancipálódásának, demokratizálódásának tendenciája.
  • 2004. március 11.

Zene

Színház: Czillei és a Buborékok (Két bemutató a Nemzetiben)

Párban járnak a Nemzeti Színház bemutatói - sok egyéb szempont mellett az egyeztetésé is ezt diktálja. Rajzolódik a profil: sok komoly, tehetséges, nagy színész mellett és mögött társulat még nincsen, és rendezőből jelentős hiány mutatkozik. De már vannak remek pillanatok, olykor alakítások is.
  • 2004. március 11.

Zene

Kiállítás: Szemmel és szellemmel (Frantisek Drtikol fényképei)

Frantisek Drtikol valahol azt írja: alapvető művészi célja az volt, hogy úgy ábrázolja és örökítse meg az embert, amint azt az Isten önmaga képére megteremtette, önmaga szépségéért. Ruhátlanul, mert a meztelenségben tükröződik a szépség spiritualizmusa, viszont nem érvényesülnek a társadalmi és történelmi helyzetek és szerepek, hiszen a teremtés önmagában álló pillanat volt. Munkáival kapcsolatban a fotótörténeti közmegegyezés nagyjából arra jutott, hogy Drtikol képeiből dekorativitás, egyszersmindmagasztos békesség
  • 2004. március 11.

Zene

Kiállítás: Múlt, de a miénk(Nemzetközi szamizdat-kiállítás)

Egyfajta rokonszenvező szorongással lép a látogató a hűvösen üzemcsarnokszerű kiállítási térbe - én legalábbis így voltam ezzel. Vajon mi az a hatalmas anyag, amely indokolja, hogy ekkora területen állítsák ki, elég izgalmas-e, emészthető-e azoknak is, akiknek hiába közeli, mégis csak letűnt korszak, legendák zavarosa mindaz, amit a szamizdat szó sugall. Nyilván meg lehet találni a rendezők által javasolt tematikus logika alapján kínálkozó útvonalat is, az anyag elrendezése mégis a csapongóbb szemlélődés felé tereli az embert. A félhomályban fénylő szigetek - a tárlók - véletlenszerűen, de ha úgy tetszik, mégis mintha valami hatalmas, egynemű és legyűrhetetlen tektonikus erő hatására bukkantak volna fel és kövesedtek volna meg mozdíthatatlanul. Egyúttal szelíd felhők visszatükröződéseiként is tekinthetjük őket, átélve azt a sugallatot, hogy mindaz, amit az üveg takar, a leglégiesebb, legtisztább és reménytelenségében is - vagy éppen azért - nemes szabadságvágy csillanása.
  • 2004. március 11.

Zene

Film: Az elcserélt könyv esete (Anthony Minghella: Hideghegy)

Amikor legutóbbi filmjét, A tehetséges Mr. Ripleyt tárgyaltuk, azt mondtuk: Az angol beteg sikere akkora volt (Oscar-eső), hogy emberünk eztán egy jó ideig azt csinál, amit csak akar, és annyi pénzből, amennyit nem szégyell ráfordítani. És ez így lesz még akkor is, ha netán első próbálkozásai meg sem közelítik az opus magnum sikerét. Nos, úgy tűnik, feltevésünk beigazolódik, s első megközelítésben ezért nincs is okunk panaszra, Minghella kitűnő ízléssel választ. Akár Patricia Highsmith regénye, akár ez a mostani alapanyag, hát mondhatom, remekművek. Az utóbbi, Charles Fraizer könyve, nemcsak remek, de sikeres is, kábé akkor volt az amerikai bestsellerlisták kitartó bajnoka, amikor rendezőnk a beteggel kaszált. Viszont létezik sajna egy második megközelítés.
  • 2004. március 11.

Zene

Koncert: Rendbe tett zajok (A Stomp Budapesten)

Bő féltucatnyi telt házas előadás 6-15 ezer forintos jegyárak mellett - ez azért már jelez valamit a lelkes érdeklődésből, amely mögött vagy komoly hírverést kell sejtenünk, vagy azt, hogy valami nagyon erőteljes igényt, széles befogadói tábort céloz meg a produkció. A Stomp különleges, ütőhangszeres mozgásszínház, más megközelítésben hibátlan, szórakoztató ritmuscirkusz, megint másként mértéktartó, könnyed kikapcsolódást kínáló látvány- és hangzásvilág.
  • 2004. március 11.

Zene

A nép ópiuma: Apáink útján (Megasztár)

Nálam, őszintén szólva, minden kifogást elsöpör az a tény, hogy olyan műsorról van szó, amely minél kiválóbb teljesítmények létrehozására ösztönzi a résztvevőket. A valóságshow-sagák kultúraformáló erejét tekintetbe véve ez nem kis dolog, még akkor sem, ha el tudom képzelni, hogy némelyik Megasztár-résztvevő idővel Pongó mellett lépjen színre valamelyik Balaton-parti highlife diszkó színpadán. Maga a vállalkozás azonban ennél jóval ambiciózusabb és tiszteletre méltóbb: új arcokkal megjelenni a magyar könnyűzenében, a későbbiek során (remélhetőleg) pénzt és munkát invesztálva széles körben, gyorsan ismertté és népszerűvé tett énekesekbe. Líraibb megfogalmazásban: tehetséges és szeretetre méltó embereket helyzetbe hozni.
  • 2004. március 4.
További cikkek betöltése