A színész, aki manapság mindenütt ott van

Mikrofilm

Filmek, tévésorozatok, reklámok és mémek – Pedro Pascal az elmúlt években szinte mindenhol felbukkan.

Augusztus közepén mutatták be a magyar mozik Celine Song Többesélyes szerelem című filmjét. Ebben Pedro Pascal egy jól szituált szingli pasit játszik, aki romantikus kapcsolatba bonyolódik a másik főhőssel, a Dakota Johnson alakította házasságközvetítővel. Mint kritikánkban mi is kiemeltük, Pascal nem először alakítja a sármos dandyt, de ami még ettől is feltűnőbb: mintha manapság minden második hollywoodi produkcióban benne lenne.

Ott van a még mindig műsoron lévő A Fantasztikus 4-es: Első lépések (kritikánk itt olvasható), amelyben Reed Richardst, a szuperhőscsapat vezetőjét alakítja. A magyar mozikat (eddig) elkerülte, de szintén idén mutatták be az Örökség, a Fehér éjszakák és az Amitől félünk rendezőjének új filmjét, az Eddingtont, melynek egyik főszereplője ugyancsak Pascal. Ari Aster kortárs westernje egy Új-Mexikóban található fiktív várost mutat be a 2020-as Covid-járvány idején, ahol Joaquin Phoenix gátlásos rendőre és Pascal polgármestere feszül egymásnak, többek között a maszkviselés miatt. És akkor még nem beszéltünk az idei év egyik legnagyobb sorozatos durranásáról, a The Last of Us második évadáról, melynek szintén Pascal a főszereplője.

És ez csak az idei év – tavaly négy filmben (Gladiátor II., The Uninvited, Szökevény csajok, Freaky Tales) és egy szinkronszerepben (A vad robot) tűnt fel, de ő cipeli a hátán A Mandalórit is, amelynek már készül a mozifilmváltozata, A Fantasztikus 4-es-beli karaktere pedig minimum két filmben (Bosszúállók: Titkos háború és Ítéletnap) visszatér majd.

De a futószalagon érkező filmek és sorozatok csak egy részét teszik ki a napjaink popkultúráját meghatározó Pascal-jelenségnek. Cikkek sora emlegeti őt divatikonként, több mémet ihlettett már – hihetetlen népszerűségéhez persze az is kellett, hogy Pascal nemcsak stílusos, de jóképű, az interjúk szerint pedig kedves és megértő is. Ráadásul korunk másik meghatározó sztárjával, Sidney Sweeney-vel ellentétben egy elbaltázott reklámkampány vagy napvilágra kerülő Trump-pártisága sem rontott hírnevén. Pascal inkább azzal került be a hírekbe, hogy látványosan kiáll a transz emberek jogai mellett, hiszen fiatalabb testvére, Lux maga is transznemű modell és színésznő.

Az, hogy Pascal mára Hollywood egyik elsőszámú sztárjává vált, azért is különleges, mert ez a státusz eddig jellemzően az olyan fehér amerikaiak számára volt nyitott, mint Brad Pitt, George Clooney, vagy épp Timothée Chalamet. Pascal azonban chilei származású: szülei az egészségügyben dolgoztak, anyai ágon pedig rokonságban áll az országot 1970-73 között irányító szocialista elnökkel, Salvador Allendével. Épp ezért mikor Augusto Pinochet került hatalomra, a családnak menekülnie kellett: először Venezuelába, majd Dániába költöztek, mielőtt letelepültek az Egyesült Államokban, először Texasban, majd Kaliforniában. Pascal itt járt művészeti iskolába, majd az ország egyik legnagyobb presztízsű ilyen egyetemén, a New York University Tisch School of the Artson végzett. A 90-es évek végén kezdett el mellékszerepeket kapni olyan tévésorozatkban, mint az Angyal kontra démon, vagy a Buffy, a vámpírok réme. Közben, mint a legtöbb küszködő kezdő színész, ő is pincérkedett; volt, hogy annyira nem volt pénze, hogy barátjának és egykori egyetemi osztálytársának, Sarah Paulsonnak kellett kisegítenie, akinek szintén ekkoriban indult be a karrierje. Ma már ő is sikeres, Emmy-díjas színésznőnek számít. Pascal egészen a filmes áttöréséig színházban is aktív volt, 2010-ben a komikus Sarah Silverman rendezésében Flaca Loves Bone című darabját is bemutatták, ugyanebben az évben pedig színházi rendezőként is debütált David Anzuelo Killing Play nevű darabjával.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.