A több mint húsz éve Szombathelyről indult black metal zenekar, a Sear Bliss nem kisebb fegyverténnyel büszkélkedhet, mint hogy első magyar igazán underground zenekarként külföldi lemezszerződést kapott, és átturnézta Európát a műfaj leghírhedtebb képviselőivel. Szerződtetésében nyilván benne volt, hogy akkoriban a black metal volt az a hívószó, amelyre világszerte ugrottak a kiadók, de a trombitával, harsonával, szintetizátorral dolgozó Sear Bliss már abban a dömpingben is különleges, kreatív csapatnak számított, és az idő őket igazolta: noha lemezt már jó pár éve nem csinált, a zenekar a mai napig létezik.
Ha pedig egy zenekar szünetelteti az albumkészítést, akkor menetrendszerűen érkezni szoktak az ilyen-olyan szólólemezek, és ez alól a Sear Bliss sem kivétel. Az Arkhē Nagy András énekes/basszusgitáros projektje, az Λ pedig örvendetesen sokszínű lemez, amely kellő távolságot tart az anyazenekartól, de úgy, hogy mégsem lett homlokegyenest másmilyen. Talán a kései Ulver lehet a megfelelő párhuzam – ők közelítettek ilyen jó értelemben vett eklektikussággal a black metálból kiinduló zenéjükhöz. Itt is vannak a norvégokat idéző, tiszta énekkel fűszerezett, pszichedéliával is flörtölő megoldások (Rianás, Fergeteg hava), és mondjuk a Kovenantre emlékeztető indusztriális masírozások (Lélekölők, Meditation), plusz meglepő módon egy korai Napalm Death-feldolgozás (Scum), amely olyan, amilyennek minden átdolgozásnak lennie kéne: csak a szövegből lehet felismerni az eredetit, annyira kreatív, merész és kiválóan sikerült munka.
Hammer/Nail, 2016
