Zene

hátrafordulni. Friss áru érkezett az ötvenes-hatvanas évekből. A legújabb múlt idő, főleg latin holmikkal.

A hetvenes-nyolcvanas években progresszív zenészkörökben illett megbotránkozva beszélni Pendereckiről, a Gyászzene Hirosima áldozatainak emlékére és a Lukács-passió egykori szerzőjéről, aki későbbi műveiben „elárulta” a kortárs zenét azzal, hogy „eladta magát” az akkoriban újdonságszámba menő retró irányzatnak, amelyet azóta sokféle módon neveztek, többek közt neoromantikának és eklektikának is.

Vannak előadóművészek, akik állócsillagként élik életüket: készen lépnek elénk, és lényegében mindvégig olyanok maradnak, amilyennek megismertük őket.

A november 6-án elhunyt zongoraművészt és karmestert a Zeneakadémiánál búcsúztatták el. Áder János beszédet mondott a ravatalnál. Képek.

Ezért nem veszi át. Ha később sem mond beszédet, visszavonják a díját.

Travis Stewart a tört ütemek megszállottja: poliritmia iránti vonzódását még a gyerekkori, észak-karolinai zenekaraiból hozta magával, majd gyorsan rákattant az elektronikus zenekészítésre.

Vicces, hogy a Green Dayt pont azután iktatták be tavaly a Rock And Roll Hírességek Csarnokába, hogy kritikailag hatalmasat hasaltak Uno, Dos és Tré címmel illetett, háromlemezes dobásukkal, melynek rögtön a megjelenése után Billie Joe Armstrong frontembert rehabra kellett vinni.

Habár elsőre úgy tűnhet, a reklám, a marketing meg a brandépítés gyakorlata korántsem mostanában jelent meg a klasszikus zene világában. Akárcsak manapság, hajdan sem csupán jóhiszeműen éltek ezekkel a technikákkal.