Koncert

Bryan Adams

  • Soós Tamás
  • 2016. november 13.

Zene

Talán művészi érdemein felül dicsérjük Bryan Adamset, ha a könnyűzene egyik nagy túlélőjeként emlegetjük, pedig ha egymás mellé rakjuk, mondjuk, a Run to You-t, az Everything I Do-t, a Cloud #9-t, no meg a That’s Rock and Rollt a most nálunk is megturnéztatott Get Up!-ról, egyértelművé válik, hogy a kanadai születésű pop­-rock sztár mindig tökéletes időzítéssel csatlakozott rá a globális slágertrendekre. Kezdetben a stadionrockot értelmezte újra azok számára, akiknek a Def Leppardban, a Mötley Crüe-ben, de még a Kissben is túl hangos volt a riffelés, majd az MTV-ben is megtolt, filmzeneballadás vonalon slisszolt a slágerlisták élére, hogy az ezredfordulón még az elektronikával felvizezett popzenével is megbarátkozzon. A tavalyi Get Up! Buddy Holly naivan álmodozó rock and rollját idéző dalaival pedig felüljön a tízes éveken átmasírozó retróvonatra.

Aktuális koncertjét a negyvenpluszos párokat még mindig tizenöt­pluszos belépők kicsengetésére késztető balladák és – szerencsénkre – a jó öreg arénarock dominálják, nevezetesen a sztárstátuszt meghozó Reckless album 84-ből, amiről hat számot is eljátszik a hangra nem, de külsőre gyorsan öregedő énekes. Épp ilyen álmos, őszi estére illő, családbarát rockzenélés folyik tehát a színpadon, de a koreografált poénoktól a rákos rajongónak ajánlott dalig minden, mástól hatásvadásznak ható gesztus közvetlennek tűnik és emberinek, mert a szíveket túlságosan komoly arccal facsaró Bryan Adams amúgy egészséges öniróniával közelít a koncertezéshez. Poénra veszi az első sorban sikító rajongót és a gitárszólózást egyaránt, a ráadásban pedig a mobiltelefonnal kivilágított All For You mellett Eddie Cochran és Elvis Presley is előkerül, így végül Adams úgy vonulhat le a színpadról, ahogy a nyolcvanas évek elején fellépett oda: korszakos zenészek jól fésült és profin szórakoztató kistestvéreként.

Budapest Sportaréna, október 10.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.