Lemez

Majd kicsattan

Machinedrum: Human Energy

  • - minek -
  • 2016. november 13.

Zene

Travis Stewart a tört ütemek megszállottja: poliritmia iránti vonzódását még a gyerekkori, észak-karolinai zenekaraiból hozta magával, majd gyorsan rákattant az elektronikus zenekészítésre.

Beteg hiphoppal kezdett, azután jött az a dubstep/footwork/garage/d&b kevercs, amely szubkulturálisan híressé tette – és akkor még mindig csak a Machinedrumként jegyzett szólóprodukcióiról beszélünk (elvégre ő a Sepalcure duó egyik fele is). A már a Ninja Tune kiadónál kijött, szívet-lelket melengető Vapor City/Vapor City Archive albumsorozaton tökélyre vitte a tört, jungle/juke/grime típusú ritmikák és a vattacukor tapintású, soulos vokálminták összesimítását, ám a legfrissebb albuma valahogy egészen másként szólal meg. Először is, ezúttal a kissé nyersebb, popos, hogy azt ne mondjuk, hatásvadászabb kifejezésmódok felé tett öles lépést: ezek a dobok, basszusok, szintihangok ismerősek lesznek azoknak is, akik számára leginkább a giga EDM-bulikon fújják meg a harsonát. A felvezető Lapis például egyetlen eksztatikus drop, amit persze nem enged el a művész, inkább vált a Ruckazoid hangjára épülő Morphogene-re, ahol a szinte r&b-s vokál virtuóz módon kanyarog a nyaktörő ritmusok között. Nem is ez az utolsó ilyen szerzemény: Stewart főleg vendégvokalistáinak énektémáit rendezi gusztusos kompozíciókba, melyek szinte túlcsordulnak a töményen adagolt életörömtől. Azután ebből vagy tökéletes seggrázás támad (Angel Speak), vagy olyan szaggatás, hogy alig győzzük követni (Do It 4 You). S a behízelgő szintiriffekre húzott csattogós grime (Isometrix) éppúgy védjegye, mint az iskolatévés (egy színdina­mikai oktatóprogramban simán felhasználható) Spectrum Sequence ujjgyakorlata.

Az önfeledten euforikus száguldás után néha jólesik megpihenni: ezt szolgálják az alig számnyi átkötések, melyekre rendre olyan széttördelt popsziporkák következnek, mint a Jesse Boykins III vajszerűen puha soulvokáljára épülő Celestial Levels a maga egymásra halmozott, Enya-szerű szintihangjaival. Úgy tűnik, mintha a művész soha nem unná meg a kedvenc hangszíneivel és ritmusképleteivel való játékot. S mikor már azt hinnénk, hogy a csilingelő Opalescenttel le is vezette az általa kumulált feszültséget, a végén még egy törős-zúzós darabbal (Colour Communicator) rákontráz, és ott hagyja a hallgatót abban a vidám, kissé fókuszálatlan, de alapvetően jóleső állapotban, amely talán munkájának legnagyobb dicsérete.

Ninja Tune/Neon Music, 2016

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.