Beteg hiphoppal kezdett, azután jött az a dubstep/footwork/garage/d&b kevercs, amely szubkulturálisan híressé tette – és akkor még mindig csak a Machinedrumként jegyzett szólóprodukcióiról beszélünk (elvégre ő a Sepalcure duó egyik fele is). A már a Ninja Tune kiadónál kijött, szívet-lelket melengető Vapor City/Vapor City Archive albumsorozaton tökélyre vitte a tört, jungle/juke/grime típusú ritmikák és a vattacukor tapintású, soulos vokálminták összesimítását, ám a legfrissebb albuma valahogy egészen másként szólal meg. Először is, ezúttal a kissé nyersebb, popos, hogy azt ne mondjuk, hatásvadászabb kifejezésmódok felé tett öles lépést: ezek a dobok, basszusok, szintihangok ismerősek lesznek azoknak is, akik számára leginkább a giga EDM-bulikon fújják meg a harsonát. A felvezető Lapis például egyetlen eksztatikus drop, amit persze nem enged el a művész, inkább vált a Ruckazoid hangjára épülő Morphogene-re, ahol a szinte r&b-s vokál virtuóz módon kanyarog a nyaktörő ritmusok között. Nem is ez az utolsó ilyen szerzemény: Stewart főleg vendégvokalistáinak énektémáit rendezi gusztusos kompozíciókba, melyek szinte túlcsordulnak a töményen adagolt életörömtől. Azután ebből vagy tökéletes seggrázás támad (Angel Speak), vagy olyan szaggatás, hogy alig győzzük követni (Do It 4 You). S a behízelgő szintiriffekre húzott csattogós grime (Isometrix) éppúgy védjegye, mint az iskolatévés (egy színdinamikai oktatóprogramban simán felhasználható) Spectrum Sequence ujjgyakorlata.
Az önfeledten euforikus száguldás után néha jólesik megpihenni: ezt szolgálják az alig számnyi átkötések, melyekre rendre olyan széttördelt popsziporkák következnek, mint a Jesse Boykins III vajszerűen puha soulvokáljára épülő Celestial Levels a maga egymásra halmozott, Enya-szerű szintihangjaival. Úgy tűnik, mintha a művész soha nem unná meg a kedvenc hangszíneivel és ritmusképleteivel való játékot. S mikor már azt hinnénk, hogy a csilingelő Opalescenttel le is vezette az általa kumulált feszültséget, a végén még egy törős-zúzós darabbal (Colour Communicator) rákontráz, és ott hagyja a hallgatót abban a vidám, kissé fókuszálatlan, de alapvetően jóleső állapotban, amely talán munkájának legnagyobb dicsérete.
Ninja Tune/Neon Music, 2016
