Lemez

Majd kicsattan

Machinedrum: Human Energy

  • - minek -
  • 2016. november 13.

Zene

Travis Stewart a tört ütemek megszállottja: poliritmia iránti vonzódását még a gyerekkori, észak-karolinai zenekaraiból hozta magával, majd gyorsan rákattant az elektronikus zenekészítésre.

Beteg hiphoppal kezdett, azután jött az a dubstep/footwork/garage/d&b kevercs, amely szubkulturálisan híressé tette – és akkor még mindig csak a Machinedrumként jegyzett szólóprodukcióiról beszélünk (elvégre ő a Sepalcure duó egyik fele is). A már a Ninja Tune kiadónál kijött, szívet-lelket melengető Vapor City/Vapor City Archive albumsorozaton tökélyre vitte a tört, jungle/juke/grime típusú ritmikák és a vattacukor tapintású, soulos vokálminták összesimítását, ám a legfrissebb albuma valahogy egészen másként szólal meg. Először is, ezúttal a kissé nyersebb, popos, hogy azt ne mondjuk, hatásvadászabb kifejezésmódok felé tett öles lépést: ezek a dobok, basszusok, szintihangok ismerősek lesznek azoknak is, akik számára leginkább a giga EDM-bulikon fújják meg a harsonát. A felvezető Lapis például egyetlen eksztatikus drop, amit persze nem enged el a művész, inkább vált a Ruckazoid hangjára épülő Morphogene-re, ahol a szinte r&b-s vokál virtuóz módon kanyarog a nyaktörő ritmusok között. Nem is ez az utolsó ilyen szerzemény: Stewart főleg vendégvokalistáinak énektémáit rendezi gusztusos kompozíciókba, melyek szinte túlcsordulnak a töményen adagolt életörömtől. Azután ebből vagy tökéletes seggrázás támad (Angel Speak), vagy olyan szaggatás, hogy alig győzzük követni (Do It 4 You). S a behízelgő szintiriffekre húzott csattogós grime (Isometrix) éppúgy védjegye, mint az iskolatévés (egy színdina­mikai oktatóprogramban simán felhasználható) Spectrum Sequence ujjgyakorlata.

Az önfeledten euforikus száguldás után néha jólesik megpihenni: ezt szolgálják az alig számnyi átkötések, melyekre rendre olyan széttördelt popsziporkák következnek, mint a Jesse Boykins III vajszerűen puha soulvokáljára épülő Celestial Levels a maga egymásra halmozott, Enya-szerű szintihangjaival. Úgy tűnik, mintha a művész soha nem unná meg a kedvenc hangszíneivel és ritmusképleteivel való játékot. S mikor már azt hinnénk, hogy a csilingelő Opalescenttel le is vezette az általa kumulált feszültséget, a végén még egy törős-zúzós darabbal (Colour Communicator) rákontráz, és ott hagyja a hallgatót abban a vidám, kissé fókuszálatlan, de alapvetően jóleső állapotban, amely talán munkájának legnagyobb dicsérete.

Ninja Tune/Neon Music, 2016

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.