„Mire teleszívta magát a felesége szagával, s már nem érezte többé, lement az utcára, a kertkapu elé. Egy idő múlva a sarkon befordult a felesége, körülötte négy-öt gyerek. A kapu felé közeledve az asszony léptei hirtelen lelassultak, egy pillanatra meg is állt, majd futva elindult feléje. B. is szaladni kezdett, tudtán kívül. Amikor közeledni kezdtek egymáshoz, az asszony megtorpant, mintha nem volna bizonyos a dolgában; majd újra futásnak eredt. B. megismerte rajta a szürke, hosszú ujjú, fekete csíkos gyapjúszvettert, melyet közvetlenül letartóztatása előtt vett neki egy belvárosi üzletben. Felesége levegőnek és húsnak egy különös, soha nem látott vegyülete volt, egyetlen a maga nemében. Felülmúlta mindazt, amit a börtönben hét évig összegyűjtött róla.
Amikor kibontakoztak egymás karjaiból, B. a kerítésnek támaszkodott. Az asszony mögött néhány lépésnyire négy-öt fiú álldogált, kíváncsi, de kissé megütközött arccal. Hét-nyolc-kilenc évesek lehettek. Nem öten voltak, csak négyen. B. a kerítésnek támaszkodva, egyenként megvizsgálta őket.
– Melyik az enyém? – kérdezte. Az asszony ekkor kezdett el sírni.”
Déry Tibor novellája, a Szerelem Makk Károly 1971-es filmje révén azok számára is ismerős lehet, akik nemigen forgatják a mára valamelyest csökkent ázsiójú korszakos író műveit. A novella, illetve a film sztorija péntektől operává alakult formájában is megismerhetővé válik, hiszen a 60. évforduló és vele az 56-os tematika jegyében sor kerül majd Varga Judit új operája, a Szerelem bemutatójára (operaház, október 21., hét óra). Méghozzá egy másik idevágó különlegesség, az idén elhunyt finn zeneszerző, Einojuhani Rautavaara színpadon eddig még sosem játszott egyfelvonásosa, az 1956-os magyarországi események által ihletett Bánya párdarabjaként finn kreatív stábbal és Bogányi Tibor vezénylete alatt.
„Ma szép hang van, csupa nap, futkos a nóta az árokszélen, és remek rabkocsi sugárzik az időben, még a töltésen is mindenki kutyázik.” Különösebb fantáziairamlás nélkül kijelenthető, hogy Weöres Sándor idézett soraiban is ott az elnyomás, a diktatúra képzete: a Téma és variációk című vers, s így annak utolsó variációja az Óbudai Danubia Zenekar ugyancsak péntek esti koncertjén hangzik majd fel (Zeneakadémia, október 21., fél nyolc). A zenekar Téma és variációk alcímű programján Bíró Kriszta idézi majd Weörest, míg Webern és Elgar nevezetes variációit, valamint a nagybácsi híres filmzenéjét, az Országúton szvitet Marcello Rota fogja elvezényelni.
Balázs János szintén variációkat zongorázik hétfői szólóestjén (Zeneakadémia, október 24., fél nyolc), a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara pedig a megemlékezések sorát gyarapítja majd: az Egmont-nyitánnyal indítva koncertjét, s előadva a „káros politikai nézetei miatt” 56 után az intézményből eltávolított Járdányi Pál Vörösmarty-szimfóniáját (Zeneakadémia, október 22., fél nyolc).
Említsük végül a historikus előadásmód két közelgő fő eseményét: a Fesztiválzenekar barokk együttesének koncertjeit Midori Seiler vezetése alatt (Zeneakadémia, október 23., fél négy és háromnegyed nyolc), valamint Vashegyi Györgynek és két együttesének operaprodukcióját, a Titus kegyelmét (Zeneakadémia, október 27., fél nyolc). „A nagy opera nem volt valami nagy dolog, a zenéje olyan rossz, hogy csaknem valamennyien elaludtunk rajta” – Mária Ludovika császárné fogalmazott így a prágai ősbemutatón látott opera seriáról, de nekünk csütörtök este szabadjon majd másként vélekednünk.
