Koncert

Zsoltárszimfónia

Krzysztof Penderecki: Jeruzsálem hét kapuja

  • Csengery Kristóf
  • 2016. november 20.

Zene

A hetvenes-nyolcvanas években progresszív zenészkörökben illett megbotránkozva beszélni Pendereckiről, a Gyászzene Hirosima áldozatainak emlékére és a Lukács-passió egykori szerzőjéről, aki későbbi műveiben „elárulta” a kortárs zenét azzal, hogy „eladta magát” az akkoriban újdonságszámba menő retró irányzatnak, amelyet azóta sokféle módon neveztek, többek közt neoromantikának és eklektikának is.

Penderecki valóban végrehajtott egy jelentős stiláris fordulatot, mint rajta kívül az idő tájt és azt követően sokan: a tizenkét egyenrangú hang használatára épülő művek után visszaengedte zenéjének hangzásába és struktúrájába a tonalitást – persze olyan „elszínezett” változatban, amely világossá teszi, hogy nem a 19. században vagyunk, hanem a 20. végén vagy a 21. elején. Ma már tisztán látjuk, hogy ez a legtöbbeknél nem neo- korszak volt: nem másolás, hanem a posztmodern gondolkodás múltra irányuló reflexiója, feldolgozó tendencia, amely a jelent igyekszik interak­cióba hozni a múlttal.

Penderecki az utóbbi években többször járt nálunk műveit vezényelve. Legutóbb 2013 novemberében, nyolcvanévesen Nyolcadik szimfóniáját, A mulandóság dalait dirigálta a Concerto Budapest élén a Müpában. Az is vokális alkotás volt, a zenekart kiegészítő kórussal és szólistákkal, mahleri modell szerint felépülő, költői szövegeket feldolgozó szimfónia, akárcsak a mostani látogatásakor felhangzott Hetedik: a Jeruzsálem hét kapuja, amelyet a szerző 1996-ban komponált Jeruzsálem fennállásának háromezredik évfordulójára. Ezt a művet hallhattuk nemrég a Penderecki előtt tisztelgő CAFe Budapest hangversenyén. A szimfonikus zenekarra, öt énekes szólistára és népes kórusra komponált darab műfaji megjelölése lehetne oratórium is, hiszen a héttételes szerkezet nem szimfóniaszerű, már csak azért sem, mert a vokalitás minden tételben meghatározó. De nem a műfajmegjelölés a lényeges, hanem a mű. A darab hitvalló kompozíció, melynek szövegét a zeneszerző állította össze, főként zsoltárok részleteiből, valamint különféle prófétai könyvekből (Ézsaiás, Ezékiel, Jeremiás, Dániel), s e hitvallás lényegi vonása, hogy nem magántermészetű, hanem közösségi, ezért egy város az alapmetaforája; egy város, amely sok embert fogad be, s amely a műben nem önmagát jelenti, hanem a hitet, az Istennel való kapcsolatot.

Közösségi és felekezetek feletti mű, ezt jelzi, hogy míg a hétből hat tétel latin szövegre íródott, a hatodikban az egyedül e ponton megszólaló beszélő héberül recitálja Ezékiel monumentális feltámadásvízióját. A szimfónia zenei stílusa, megszólalásmódja mintha Mahler és Stravinsky „metszéspontjában” találná meg önmagát: a tételekben sok a mahleri emlék, de Stravinsky makacs ritmusai, repetíciói és hangsúlyai is kísértenek. Penderecki nagy invencióval komponál és mesterien építi fel a drámai folyamatokat, s ezért műve rendkívüli hatást gyakorol a közönségre – sokan állva ünnepelték a szerzőt, ami kortárs darabnál legalábbis ritka.

Mégis, amikor a koncert után otthon újra meghallgattam a szimfóniát, nem hatott rám úgy, mint a helyszínen. Azt hiszem, azért, mert ez nem hangfelvételre való darab, itt nagyon számít a jelenlét, többek közt a hatalmas előadó-apparátus térhatása is – a teljes szimfonikus együtteshez és a két énekkarhoz a teremben a hátunk mögött, a karzaton nagy létszámú rézfúvósegyüttes csatlakozott, nem beszélve a színpad két oldalán elhelyezett két hatalmas tubafonról – ezt a hosszú, textilütőkkel megszólaltatott, hangolt csövekből álló ütőhangszert, amely borzongató, nem e világi hangokat ad, Penderecki e mű kedvéért találta fel. A Rádiózenekarhoz, a Rádióénekkarhoz (karigazgató: Pad Zoltán) és a Nemzeti Énekkarhoz (karigazgató: Somos Csaba) lengyel szólisták (Iwona Hossa, Ewa Vesin, Ag­nieszka Rehlis, Adam Zdunikowski, Piotr Nowacki) csatlakoztak, a héber prózaszöveget Sławomir Holland mondta el.

CAFe Budapest, Müpa, október 12.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.