Koncert

Zsoltárszimfónia

Krzysztof Penderecki: Jeruzsálem hét kapuja

  • Csengery Kristóf
  • 2016. november 20.

Zene

A hetvenes-nyolcvanas években progresszív zenészkörökben illett megbotránkozva beszélni Pendereckiről, a Gyászzene Hirosima áldozatainak emlékére és a Lukács-passió egykori szerzőjéről, aki későbbi műveiben „elárulta” a kortárs zenét azzal, hogy „eladta magát” az akkoriban újdonságszámba menő retró irányzatnak, amelyet azóta sokféle módon neveztek, többek közt neoromantikának és eklektikának is.

Penderecki valóban végrehajtott egy jelentős stiláris fordulatot, mint rajta kívül az idő tájt és azt követően sokan: a tizenkét egyenrangú hang használatára épülő művek után visszaengedte zenéjének hangzásába és struktúrájába a tonalitást – persze olyan „elszínezett” változatban, amely világossá teszi, hogy nem a 19. században vagyunk, hanem a 20. végén vagy a 21. elején. Ma már tisztán látjuk, hogy ez a legtöbbeknél nem neo- korszak volt: nem másolás, hanem a posztmodern gondolkodás múltra irányuló reflexiója, feldolgozó tendencia, amely a jelent igyekszik interak­cióba hozni a múlttal.

Penderecki az utóbbi években többször járt nálunk műveit vezényelve. Legutóbb 2013 novemberében, nyolcvanévesen Nyolcadik szimfóniáját, A mulandóság dalait dirigálta a Concerto Budapest élén a Müpában. Az is vokális alkotás volt, a zenekart kiegészítő kórussal és szólistákkal, mahleri modell szerint felépülő, költői szövegeket feldolgozó szimfónia, akárcsak a mostani látogatásakor felhangzott Hetedik: a Jeruzsálem hét kapuja, amelyet a szerző 1996-ban komponált Jeruzsálem fennállásának háromezredik évfordulójára. Ezt a művet hallhattuk nemrég a Penderecki előtt tisztelgő CAFe Budapest hangversenyén. A szimfonikus zenekarra, öt énekes szólistára és népes kórusra komponált darab műfaji megjelölése lehetne oratórium is, hiszen a héttételes szerkezet nem szimfóniaszerű, már csak azért sem, mert a vokalitás minden tételben meghatározó. De nem a műfajmegjelölés a lényeges, hanem a mű. A darab hitvalló kompozíció, melynek szövegét a zeneszerző állította össze, főként zsoltárok részleteiből, valamint különféle prófétai könyvekből (Ézsaiás, Ezékiel, Jeremiás, Dániel), s e hitvallás lényegi vonása, hogy nem magántermészetű, hanem közösségi, ezért egy város az alapmetaforája; egy város, amely sok embert fogad be, s amely a műben nem önmagát jelenti, hanem a hitet, az Istennel való kapcsolatot.

Közösségi és felekezetek feletti mű, ezt jelzi, hogy míg a hétből hat tétel latin szövegre íródott, a hatodikban az egyedül e ponton megszólaló beszélő héberül recitálja Ezékiel monumentális feltámadásvízióját. A szimfónia zenei stílusa, megszólalásmódja mintha Mahler és Stravinsky „metszéspontjában” találná meg önmagát: a tételekben sok a mahleri emlék, de Stravinsky makacs ritmusai, repetíciói és hangsúlyai is kísértenek. Penderecki nagy invencióval komponál és mesterien építi fel a drámai folyamatokat, s ezért műve rendkívüli hatást gyakorol a közönségre – sokan állva ünnepelték a szerzőt, ami kortárs darabnál legalábbis ritka.

Mégis, amikor a koncert után otthon újra meghallgattam a szimfóniát, nem hatott rám úgy, mint a helyszínen. Azt hiszem, azért, mert ez nem hangfelvételre való darab, itt nagyon számít a jelenlét, többek közt a hatalmas előadó-apparátus térhatása is – a teljes szimfonikus együtteshez és a két énekkarhoz a teremben a hátunk mögött, a karzaton nagy létszámú rézfúvósegyüttes csatlakozott, nem beszélve a színpad két oldalán elhelyezett két hatalmas tubafonról – ezt a hosszú, textilütőkkel megszólaltatott, hangolt csövekből álló ütőhangszert, amely borzongató, nem e világi hangokat ad, Penderecki e mű kedvéért találta fel. A Rádiózenekarhoz, a Rádióénekkarhoz (karigazgató: Pad Zoltán) és a Nemzeti Énekkarhoz (karigazgató: Somos Csaba) lengyel szólisták (Iwona Hossa, Ewa Vesin, Ag­nieszka Rehlis, Adam Zdunikowski, Piotr Nowacki) csatlakoztak, a héber prózaszöveget Sławomir Holland mondta el.

CAFe Budapest, Müpa, október 12.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.