Zene

November volt, cudar idő Szentpéterváron, Sztupa a szamovárral babrált, Troché jobban örült volna egy kis papramorgónak, meg is mondta. De hiába húzták az időt teázással, vodkászattal, hat órakor bele kellett ugrani a csizmába, aszt' föl a cobolybundát, sálat a nyakuk köré, és uccu.

"Helló, Edit vagyok! Dió, a nagybátyám zoológus, húsz évig teknősöket kutatott az óceán közepén Most jött haza" És meglátjuk őt! Úgy néz ki, mint egy világzenével kacérkodó folk-beat énekes, s valami erősen aranyossági (ha a műsor nem kifejezetten az óvodásokat célozná, úgy mondanánk: "jófejségi") alapú tevékenységet végez, lassan ereszkedve berepül a képbe, ilyesmi Az összekötő szöveg szerint írja a disszertációját, de ahogy mi is jeleztük, őskövület az illető, hát: kézzel írja Mikor azt tudja egy óvodás is, hogy mondjuk a Gutenberg-galaxisnak már simán befellegzett Információs sztrádák hálózzák be hétköznapjainkat, máshogy kelünk, máshogy fekszünk, mint Dió fénykorában (tehát a rendszerváltás környékén) Vágom, arra megy ki a játék, hogy ezt a vicces Ellen-Köbükit valahogy domesztikálják a serdületlen néposztályok képernyőn (a Millenáris ilyesmikre hivatott szegleteiben) elhelyezkedő tagjai S a sztori e fordulatánál búcsút is veszünk ősemberi hősünktől, és átcsapunk egy csoportos foglalkozás (fent nevezett) helyszíni közvetítésébe, ami azért is jó, mert a jelzett korosztályra nyilván a közösségi élmények vannak a legnagyobb hatással Szombaton például egy empatikus szakelem segítségével a bábozás régi és új útjain hágott egymás sarkára az aprójószág, s produkált szerfelett tiszteletreméltó eredményeket - nekem éppenséggel hiányzott egy Joker-báb (s ne jöjjenek avval, hogy az 18-as, inkább nézzenek körül) A jövő héten a fél pár zoknik univerzális problematikája, utána pedig a betűk jönnek - remélem, végeznek velük m1, szombatonként 1605-kor ***** . .

A könyv hátoldalán Vonnegut és Tennessee Williams méltató szavai, elöl Kate Winslet és Leonardo DiCaprio összeérő orrai (rendezte: Sam Mendes): akár a nemrég bemutatott filmváltozat rendezői megnyilatkozásai, akár a kortársi elismerések felől közelítünk, rendre az derül ki, hogy Richard Yates (1926-1992) azok közé az elsülylyedt amerikai prózaírók közé tartozik, akik kivívták ugyan a szűken vett szakma nagyrabecsülését, de a fűszeresnél aligha számíthattak pozitív megkülönböztetésre A szabadság útjai (első kiadás: 1961) műfaja a házastársi veszekedős, dresszkódja a "New York-i divatáruházak vidéki alkalmi ruházata", a kiábrándulás pontos ideje pedig az ötvenes évek, mely a mű születésekor még élő anyag lehetett a szerző számára A kérdéses évtized mai szemmel színtiszta retro, a műfaj pedig erősen másnapos: hányszor, de hányszor kellett végigasszisztálni a nemrég még fess, de hasban és derékban immár megereszkedett házastársak egymást gyalázó veszekedéseit, és kitérni az alacsonyan repülő viszkispoharak elől Mindez persze aligha róható fel Yatesnek; ő időben ott volt, amikor az Amerikai Álom hulláját megtalálták a gardróbban, és tisztességgel elvégezte a helyszínelést Alapos személyleírást készített az áldozatokról, a korabeli yuppie-sorsba beletörő emberpárról, és felvette az adatait az elzsírosodással sikeresebben megbirkózó szomszédoknak, munkatársaknak is Mára mindebből a szakszerűen felfestett krétarajz maradt, és az inkább tudományosan fontos felismerés: lám, csak meglett az utolsó hiányzó láncszem is a yuppie evolúciójából Fordította Karáth Tamás Partvonal, 332 oldal, 3500 Ft ** . .

Sok mindenért lehet átkozni a U2-t: rockdinoszauruszok lettek, az Achtung Baby vagy a Pop óta nem írtak előremutató lemezt, és természetesen ott van Bono, aki továbbra is birtokolja "a férfi, aki szabadidejében megmenti a világot" címet Pedig csak az történt, hogy a név beteljesítette ígéretét: az írek egy ideje már egy felderítő repülő magasságából tekintenek a mainstream popzenére És az is igaz, hogy kevés az ilyen rockmamut, amely korábban ennyiszer újragondolta már önmagát Az album felvételei 2006-ban kezdődtek Rick Rubin producerrel, de azok a számok a lomtárban végezték, és végül négy helyszínen vették fel a lemezt Brian Eno és Daniel Lanois irányításával Hangszerelésileg ismerős tájakon járunk: a jól ismert hangzás aligha okoz majd meglepetést, de van néhány elsőre ható dal és zenei megoldás A címadó szám egy azonnal fülberagadó sláger ügyes refrénnel, az I'll Go Crazy If I Don't Go a korai U2-dalok világát helyezi mai környezetbe, és a Moment Of Surrender gospeles énektémája is magával ragadó Hamar lejön, hogy próbálnak lépést tartani a korszellemmel: a Magnificent eleje olyan, mint egy White Stripes-szám, a Get On Your Boots a QOTSA, a Breathe pedig a Kings Of Leon felé kacsint, illetve inkább pislog A Fez (Being Born) című dalban ötletes reprízként tér vissza a lemez leglendületesebb dala, a Get On Your Boots refrénje, ám valójában egyedül a zongorás, feszes ritmusú Breathe és a lemezt záró, finoman hömpölygő Cedars Of Lebanon rugaszkodik el a tipikus U2-hangzástól - utóbbiban Bono a Gázai övezet háborús állapotait próbálja felfesteni, bicskanyitogató közhelyességgel Ez a lemez változatosabb és egységesebb, mint az atombomba hatástalanítását kitűző előző anyag, de még az All That You Can't Leave Behind szintjét is átugorja Rutinos, görcsmentes munka, amely inkább a korai U2-lemezekkel áll - igaz, távoli - kapcsolatban Universal/Island Records, 2009 **** alá . .

Lassan nemzeti ünnepnappá növi ki magát az idén negyedik éve, most már 1300 étterem részvételével zajló mozgalom A Magyar Turizmus Zrt ötlete nagyjából zseniális: minden évben legyen egy nap, amikor fél áron lehet fogyasztani a csatlakozott éttermekben Utóbbiaknak ez még akkor is óriási reklámlehetőség, ha az adott estét esetleg nem zárják haszonnal (bár az sem kizárt) A gyakorlat viszont elég kaotikus Az interneten böngészve ugyanis kiderül, hogy a TCS egyelőre inkább a magyaros mutyizás és a kreatív átkúrások továbbfejlesztésére szolgál, semmint a jónép étterembe szoktatására Magam még viszonylag jól jártam Múlt csütörtökön a szívemnek kedves Bobek Caféban söröztünk hosszasan, és ha már akció van, mindenki evett is De a számla háromnegyedét mindenképpen a sörök és a kiváló Bobek Koktél darabjai tették ki, talán ezért fordulhatott elő, hogy a pincérek kihozták a teljes számlát, majd reklamálásunkra 10 százalékos kedvezményt ajánlottak, míg végül megfelezték az összeget - de legalább kifejezetten udvariasan tették Másnap a Művész étteremben ültünk (egész hétvégén TCS - hirdették) A nagyszerű vörösboros hagymaleves megváltás volt az ötlettelenül berendezett teret belengő, kedélyes mulatós zene bódulatából, ha már a langyos borban hiába kerestem vigaszt Aztán valami olyasmi, ami még soha: a főfogás Kakasgombócok, értsd: kakaspörkölt krumpliba töltve De ahogy felvágom, látom: aszalt szilva pihen a hús helyén Igen, összekeverték a szilvás gombóccal, nagy a forgalom - szabadkozik a kedves pincérnő, miközben szalad az új adagért Ezek után az, hogy az italok nem voltak fél áron, már meg se lep Persze ez is jobb, mint a kedvenc (olvasott) sztorim: fél órát várni a japánoknál, mert éjfél előtt nem engednek fizetni (utána már, ugye, no akció) Hadd kérjem hát a szervezőket: ugyan, tessék már rendet tartani! Február 26 Ötlet: ***** Gyakorlat: ** . .

A telt házas előzmények (A38, Kultiplex, Almássy tér) után egyáltalán nem tűnt túlvállalósnak a középiskolai zenekarból első számú hazai metálfavorittá avanzsálódott Subscribe azon döntése, hogy a zenekar tízéves születésnapja alkalmából szintet lépjenek, és kipróbálják magukat egy önálló koncerten a Petőfi Csarnok színpadán Ugyan telt ház itt nem volt, de azért a PeCsa saccra háromnegyedét megtöltötték azok, akik kíváncsiak voltak erre a különlegesnek mondható eseményre, és ez már azért is siker, mert a tavaly nyári koncertdömpingben nemzetközileg elismert zenekaroknál is előfordult, hogy ennél lényegesen kevesebb nézőt hoztak be ugyanide A Subscribe nem véletlenül tart itt Tavalyelőtti, második lemezük (Stuck Progress To Moon) a hazai modern metál egyik csúcsalkotása, és koncerten is kimondottan erős a brigád Itt kissé megilletődötten kezdtek (nyilvánvalóan a helyszín és az alkalom miatt), később azonban nem hiányzott a zenekarra jellemző dinamikus színpadkép A Subscribe érezhetően készült erre az alkalomra: jó érzékkel válogatták össze a régebbi és a minden szempontból erősebb frissebb dalaikat, és sokszor jammelésbe hajolva prezentálták az egyébként hibátlanul megkomponált témákat A színvonalas dalokon és a jó fazonon túl pontosan ez a spontaneitás és lazaság teszi nagyon szerethetővé ezt a zenekart: simán és görcsmentesen váltanak saját dalból James Brown Sex Machine-jébe (tudják, ebben van a gerappa, ami valami ezeréves Sziget büntetőszlogenje volt), és ugyanígy játsszák végig még komolyabb meglepetést okozva a Led Zeppelin Black Dogját A hibátlan koncert után már csak a jövő kérdéses a Subscribe-nál: vajon beállnak ők is a hazai élvonal sorába, hogy évente kétszer végigjátsszák az országot, nyaranta pedig a fesztiválokat, vagy a korábbi külföldi kísérleteiket folytatva inkább "Nyugaton" méretik meg a produkciót, hogy kipróbálják: vajon ott is megáll-e a lábán A koncert alapján mindenképpen Petőfi Csarnok, február 27 ***** . .

Az 1954-ben született szerző, akiről utoljára a decemberi Tiszatáj nagyszerű osztrák összeállításában, Arany Mihály írásában olvashattunk, a kortárs osztrák irodalom középgenerációjához tartozik, író és esszéista, öt regényéből kettő magyarul is megjelent A hetvenes években indult - érdekes, hogy nevét Hima Gabriella 1995-ös, remek Tu felix Austriájának bevezetője (Tendenciák a mai osztrák prózában) nem említi, pedig ekkor már Menasse esszékötete, a címével Musilra utaló Das Land ohne Eigenschaften (a Tulajdonságok nélküli ország) is megjelent Igaz, az általános elismerést meghozó Schubumkehr (Csúszásirányváltó) épp 95-ös (Menasséről elsőként Bombitz Attila 2001-es kötetében, a Mindenkori utolsó világokban találhattunk átfogó tanulmányt) A Kalligramnál most megjelent könyv a 2005-ben megjelent Das war Österreich alapján készült Címlapján, miként a német kiadásén, egy félbevágott puncskocka, aminek jelkép mivolta a 38 oldalon kezd feltárulni Nevezett édesség a Második Köztársaság jelképe lenne, mely köztársaságnak 2005-ben ünnepelték a hatvanadik évfordulóját (az első 1920-ban alakult meg) A kocka: "Kívül rózsaszín cukormáz, belül barna töltelék" Menasse kérlelhetetlenül és könyörtelenül azt vizsgálja, mi minden van a máz alatt, s hogy ami ott van, az elhallgatások, torzítások, miként formálták az osztrák "irodalmi üzemet", hogyan tették lehetővé Kurt Waldheim és Jörg Haider színrelépését, s hogyan befolyásolják az ország és az EU viszonyát Súlyos és nyilván sokban vitatható (s vitatott) gondolatok sorjáznak e nagyon nehéz és komoly (bár korántsem iróniamentes) könyvben - talán megkockáztathatjuk, hogy a például Bernhardtól jól ismert Hassliebe jegyében Feladatunk nehezítendő esetleg érdemes Paul Lendvai Az osztrák titok című, ellenpontként olvasható könyvével együtt forgatnunk A titoktalanítás érdekében Fordította: Bombitz Attila Kalligram, 2008, 384 oldal, 2990 Ft ***** . .

Frank Caprát és vele a becsületes, jó embereket a múlt század negyvenes éveiben hagyta cserben a korszellem. A divatból kifelé tartó népi hősök közé tartozott egy botcsinálta politikus is; az illetőt Mr. Smithnek hívták, aki - ha valaki netán nem látta volna James Stewart fiatalkori klasszikusát, a Becsületből elégtelent (eredetileg: Mr. Smith Goes to Washington) -, angyali naivitásával és megátalkodott jóságával tűnt ki a korrupt washingtoni nagykutyák táborából. Mr. Smith ugyan 1939-ben tette tiszteletét a nagypapák mozijában (majd, mint említettük, hamarosan leáldozott a hozzá hasonló, jóságos szerzeteknek), a Milk láttán azonban örömmel állapíthatjuk meg, hogy hetven év elteltével is milyen jól tartja magát, és az sem állítható, hogy olyan sokat változott volna az idők során. Dombi Lőrinc

A Mahagonny a kényelmetlen igazságok és a még kényelmetlenebb szentenciák valóságos tárháza, így tán nem meglepő, ha elsőbben a recenzensből is néhány kevésbé komfortos mondat és némi tudákosság kívánkozik ki az évad hatodik operai bemutatója láttán (a baletteket most nem számítva). Nos, a premier színhelyéül szolgáló Thália Színházon kezdve a sort: mi tűrés-tagadás, az opera-előadások valamiképp nem működnek e falak között. Talán az épület dacol a műfajjal, vagy a múlt emlékei terhelik meg az élményt (bár ugyan miért ártana Kazimir Károly spektákulumokkal okító, elkötelezett szellemisége Brecht és Weill muzikális képeskönyvének?), nem tudni, ám az mindenesetre tény, hogy a hangulat immár többedszer marad alatta az operapremiereken okkal elvárható szintnek, s akkor a hétköznapi előadásokról jobb, ha nem is szólunk. Másrészt, László Ferenc

Hiába: a megértést akkor is nehezen adja föl az ember, ha tudja, hogy a színház nem egyetemi auditórium, az előadás nem olyan előadás. Hajlandó megmozgatni összes érzékét, asszociációs tárházát és absztrakciós képességeit, a fantáziájáról, tapasztalatairól, emlékeiről és vágyairól nem is beszélve - de a végén mégiscsak szeretne egyetlen, bárha rövid épkézláb mondatot összerakni arról, miről is szólt a Vakond című előadás. Csáki Judit

Rossz, ha van, még rosszabb, ha nincs - mi az? A házasság. A Nem kellesz eléggé a nagy számok törvényét követve osztja a hasonló bölcseleteket: egymásba gabalyodó sztárok és sztorik sokasága lepi el a vásznat.

A honfitárs H.I.M. nyomdokaiban zenetévéket, tinilányszíveket és bulvármagazinokat meghódító finn rágógumidark-zenekar számára még akkor is tagadhatatlanul hatalmas zakó a néhány évvel ezelőtti Sziget nagyszínpados, késő esti koncert után a Dürer-kertben játszani, ha már elővételben elment a jegyek nagy része, maga a hely pedig szinte csurig megtelt.

két műsort is hallhattunk a zeneszerző New York-i debütálása alkalmából. Előbb Papp Márta egyórás összeállításban interjúvolta meg az eseményekről Gőz Lászlót, Kurtág amerikai bemutatkozásának egyik szervezőjét, majd Farkas Zoltán zenetörténész társaságában elemezte új művét, az Anna Ahmatova négy versére írt dalciklust.