koncert - THE RASMUS

  • - vincze -
  • 2009. február 26.

Zene

A honfitárs H.I.M. nyomdokaiban zenetévéket, tinilányszíveket és bulvármagazinokat meghódító finn rágógumidark-zenekar számára még akkor is tagadhatatlanul hatalmas zakó a néhány évvel ezelőtti Sziget nagyszínpados, késő esti koncert után a Dürer-kertben játszani, ha már elővételben elment a jegyek nagy része, maga a hely pedig szinte csurig megtelt.
A honfitárs H.I.M. nyomdokaiban zenetévéket, tinilányszíveket és bulvármagazinokat meghódító finn rágógumidark-zenekar számára még akkor is tagadhatatlanul hatalmas zakó a néhány évvel ezelõtti Sziget nagyszínpados, késõ esti koncert után a Dürer-kertben játszani, ha már elõvételben elment a jegyek nagy része, maga a hely pedig szinte csurig megtelt. Látszik, hogy a világméretû hisztériát kiváltó, 2003-as Dead Letters óta erõsen csökken irántuk az érdeklõdés, a zenekarról pedig ordít, hogy kézzel-lábbal igyekeznek kapálózni a hanyatlás ellen. Az új anyagukon (Black Roses) még a hírhedt amerikai slágergyárost, Desmond Childot is meghívták besegíteni a dalszerzésbe, aki a nyolcvanas évek végén virágzó popmetál kihagyhatatlan háttérembereként olyan slágerek megírásában való közremûködéséért kerül majd a pokolra, mint például a Kiss I Was Made For Lovin' You-ja.

A koncertet nézve aztán igazából az ütött szöget a fejembe, hogy hogyan bírta egyáltalán eddig ez a zenekar, ahol az egyetlen karizmatikusabb figura az énekes Lauri Ylönen, de még õ is gyenge színpadi jelenség a hasonló adottságú Ville Valóhoz képest (Wayne Husseyval vagy Valorral meg inkább ne is hasonlítsuk össze, mert abból nagyon rosszul jönne ki szegény), arról nem is beszélve, hogy énekhang tekintetében is erõsen jellegtelen. Innentõl kezdve pedig nem lehet csodálkozni, hogy a Rasmus koncertje pontosan annyira volt izgalmas, mint egy szelet zsírosdeszka: milliméterre kiszámolt, középszerû dalok sorakoztak egymás után, különösebb lelkesedés nélkül, bár profin eljátszva. Nem csodálom, hogy Desmond Child - az új dalok tanúsága szerint - nem tudott mit kezdeni ezzel a brigáddal, hiszen amíg egy Aerosmithben vagy egy Bon Joviban minimum két tehetséges figura van, addig a Rasmusban csak a többiek szürkesége emeli ki valamennyire Ylönent, ami azért nagyon kevés az üdvösséghez.

Dürer-kert, február 18.

**

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.