Zene

Micsoda hatóereje lehet egyetlen beteljesülésnek! Utóíze vissza-visszahúz még évekkel később is akár, keresztül a keserű emlékek löszfalán, át az ellenérveken.

Angol reneszánsz dalokat dúdolgatok magamban, ami mind a Magyar Narancs, mind a világ történelmében példátlan esemény.

Cipőt a cipőboltból. A praktikus bölcsesség a lábbelikre éppúgy vonatkozik, mint közkedvelt cipészünkre, Ridley Scottra, a báránybőr akciófilmek minőségi szállítójára.

Németország és Tanganyika, Kína és Kalifornia, Párizs és Marseille, Ascona és Koppenhága, Teruel és London - csapongó, esetleges válogatás a helyszínekből. Időpont: a XX. század, a világ vizuális tudomásulvételének a százada, Brassai, Capa, Kertész, Munkácsi, Moholy-Nagy százada.

Az antik drámakincs színházi "megzenésítésére" valahogy nem cuppan tömegesen a közönség - nem is egészen igaz, lásd a katonás Médeát meg a nemzetis Oidipuszt -, a klasszicista reprízre még kevésbé, és ezt mind nagyon-nagyon rosszul teszi.

Az ember egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy képes esztétizálni a természetet, elragadónak, sőt szépnek látni és láttatni mindazt, ami aligha ebből az igényből született.

"Sorsfordulatokban, kegyetlen csatákban, egyetértést nem ismerő meghasonlásokban, még béke idején is szörnyű eseményekben gazdag kor megírására vállalkozom" - olvashatjuk a témamegjelölést a szikár Tacitusnál, s e krudélisen találó mondat jószerével minden történeti munka és memoár elé is odabiggyeszthető lenne, ami csak a XX. századi magyar históriát tárgyazza.

Ha minden rendben megy, látni fogom, hogy milyen Moszkva 2042-ben. Valószínűleg nem hasonlít majd arra, amit Vlagyimir Vojnovics leír a Moszkva 2042 című könyvében.

Nyolc kis kritika

Volt egyszer egy film, 1963-ban készült - akkor még senki nem élt, legalábbis mifelénk.

A háromosztatú film nyitó része játszódhatna akár a megszállt Ukrajna valamelyik apró falujának legszélén.

Are you ready, Steve? Ah ha! Andy? Yeah! Mick? Okay - ismerős? Alright fellas, let's go! Így sem: Oh, it's been gettin' so hard / Livin' with the things you do to me, ah ha/ My dreams are gettin' so strange / I'd like to tell you everythin' I see...? Egy kis gyöngyszem a méltán elfeledett Sweet együttes 1973-as Blockbusters című albumáról, a Báltermi villám. Szocialista munkaverseny a Chinn-Chapman slágergyárban - könnyű vele elkezdeni egy filmet, kort fest, hangulatot teremt, cool, ha akarom.

Nagy József, azaz Josef Nadj 1980-óta Franciaországban alkot. A pantomimet, a kontakttáncot a keleti harcművészetek és a butoh világával vegyíti, helyenként költői szövegekkel díszíti az előadást.

Itt van ez a baromi hosszú gumikötél, a fix végén (elején?), valahol a messzi ködben Moliére Don Juanja, a másikon meg Bodó Viktor az egész társulattal. Ugranak - kisebbet, nagyobbat. Vakmerés kevés van benne, inkább kíváncsi játékosság: szakad-e a kötél vagy csak nyúlik; ja, és hogy mit bír ki az a fix pont.