"Sorsfordulatokban, kegyetlen csatákban, egyetértést nem ismerő meghasonlásokban, még béke idején is szörnyű eseményekben gazdag kor megírására vállalkozom" - olvashatjuk a témamegjelölést a szikár Tacitusnál, s e krudélisen találó mondat jószerével minden történeti munka és memoár elé is odabiggyeszthető lenne, ami csak a XX. századi magyar históriát tárgyazza. Az idén kilencvenesztendős Szántó Miklós visszaemlékezésébe is jócskán beleillene ez a mondat, hiszen életútjának kacskaringóiban múlt századi történelmünk megannyi fatális, nagy- és kisszerű mozzanata tetten érhető. Illegális kommunista, munkaszolgálatos, Révai József népművelési minisztériumában a filmügyek felelőse (e tisztében több, mára nézhetetlenné avult s éppúgy néhány klasszikussá nemesedett produkció felső kapcsolata), majd 1956-ot követően a párthierarchiától elszakadva a magyarországi szociológiai kutatások egyik kezdeményezője, valamint lapszerkesztő volt hosszú pályafutása során Szántó. Ám ez a változatos karrier s a nagy vagy legalábbis fontos emberek közelsége (Rákositól Kádárig) önmagában még aligha garantálhatná az emlékirat közbecsét. A szerző azonban - idős korára is intakt módon megőrzött önreflexivitásának és irodalmár hajlamának hála - jobbára sikerülten körvonalazza az apparátusi lét ötvenes évekbeli pszichózisát meg a hatvanas évek értelmiségének sérülékenységében is bizakodó reformhangulatát s önnön, ma már sajnálnivalóan lelkes balekségét, baklövéseit és kudarcait sem próbálja elleplezni az olvasó elől.
Túl mindezeken a visszaemlékező személyes fájdalmának kibeszélése és a múlt földolgozásának, értelmezésének kötelme egy ponton a korfestő memoárt valóságos drámai forrássá alakítja át. Szántó Miklós ugyanis 1956. október 30-án az ostromlott Köztársaság téri pártházban tartózkodott, s a horrorisztikus események szemtanújaként és elszenvedőjeként a forradalom egy megmagyarázhatatlanul kegyetlen s egyszersmind máig tisztázatlan epizódjáról nyújt bevallottan és szükségképp szubjektív beszámolót. A személyes veszteség (első felesége, Kállai Éva belehalt a Köztársaság téren szerzett sérüléseibe) okán vagy éppenséggel dacára annak Szántó utóbb évtizedeken át, mi több, jószerével mindmáig e tragikus, az '56-os forradalomra árnyékot vető eseménysor magyarázatát, "értelmét" kutatja, s a könyvében megfogalmazott kérdések (és feltevések) elgondolkozásra késztethetik a történelem működését elvont folyamatként, a forradalmat pedig magasztos népünnepélyként szemlélő jámbor olvasót. S ha netalán Szántó Miklós családi életének vagy külföldi utazásainak egyes keresetlenül előadott mozzanatait mégoly magánérdekűnek ítéljük is, hát ezért a becses gondolatébresztésért föltétlenül érdemes kézbe vennünk e vaskos kötetet.
Indiana University/Glória Kiadó, 2006, 595 oldal, 3900 Ft
