Bándzsi dzsámping - A nagy Sganarelle és Tsa (színház)

  • Csáki Judit
  • 2006. november 16.

Zene

Itt van ez a baromi hosszú gumikötél, a fix végén (elején?), valahol a messzi ködben Moliére Don Juanja, a másikon meg Bodó Viktor az egész társulattal. Ugranak - kisebbet, nagyobbat. Vakmerés kevés van benne, inkább kíváncsi játékosság: szakad-e a kötél vagy csak nyúlik; ja, és hogy mit bír ki az a fix pont.

Nagyjából mindent, bármit. A díszletet például nagyon is (azt is a rendező Bodó tervezte): háztető a város felett, hajléktalanoknak összkomfortosítva. Ég és föld között, mondjuk. Vagy: pokol és menny, közhelyesebben. A háztetőről mindenesetre közelebb van a hold, mint lentről, és Bodónak ez láthatóan fontos.

Don Juant Hodelka Jánosnak hívják - a műsorfüzetben komoly erőfeszítés tétetik mindenféle non-fictionnek tetsző elemek összegereblyézésére, szórakoztató ez is -, Sganarelle-t pedig Szganauernek.

Az előadás egy klasszikus bohóctréfával kezdődik - Keresztes Tamás a csetlő-botló karmester, aki miközben az üres zenekari árokban csapódik szanaszét, rendületlenül rázza hintőporos parókáját, csak úgy fulladoznak az első sorban ülők. A tréfa ki van tartva, jól. Hangolódunk ráfelé.

Rezes Judit takarítónőként ímmel-ámmal partvist tologat - viszi még följebb is, efelől semmi kétségünk nem lehet: itt minden nőnemű Hajduk Károly Hodelkájának ágya, azazhogy sarokba vetett matracai körül kering. Az orosz maffiózó prémes kabátját magára kanyarító,

nehézkesen szuszogó

Elek Ferenc alkalmi nője, Pelsőczy Réka is vakon oda vágyik, az agyonhasznált ágyneműk közé; a számos kosztümben felbukkanó Jordán Adél is, a kislányosra vett kislány, Ubrankovics Júlia is, de még a nejlonszatyrával tüchtig hajléktalant, egyszerre agresszív és idétlen nyomoroncot idéző Tóth Anita is - tán csak a zsibogó szomszédasszony, Czakó Klára nem, de őt meg is büntetik, bár nem pont ezért...

Hát igen: sudár cselekményt itt föl nem lelünk; sorjáznak a jelenetek, látszólag a mi életünkből vették valamennyit, a viszonyok rezgősek és tompák - kavalkád, mondjuk az ilyenre. A közepében rendületlenül rendül Hajduk Károly kényszeres nőcsábásza; ez a pasas kétségtelenül nagyon keres valakit - önmagára gyanakszom - vagy inkább valamit. Nem találja. Szenvedély - kivált szerelmi vagy szexuális - nemigen van benne; szikrányi se, na. A körülötte sertepertélő, nagyjából mindent nehezményező és helytelenítő szolga inkább amolyan megtűrt barát; Kovács Lehel nagyon érzékenyen kerekíti ismerősre ezt a figurát.

A Bodó-féle színház jelentős teret enged a részt vevő színészek ötletrohamainak - ők, mármint a színészek többsége pedig e nemben is jól van kondicionálva. Némi TÁP-os nosztalgia - süssfelnapos hétfők - hangulata lengedez a jobb jelenetek felett; az első rész végi koncertet például nagyon megnézném ott élőben is, nem beszélve a West Side Story egyik felvonásvégi fináléjára szerkesztett álkaraoke-dzsemboriról. A rendezői kontroll jórészt a hozott cuccok minőségi rostájára és az azon fennakadó ötletek, rögtönzések összecsiszolására irányul. Agymenésből keletkezik, ami keletkezik.

Valahányszor a gumikötél összerándul, megjelenik egy fölismerhető szereplő Moliére-től - a Kun Vilmos-Olsavszky Éva által játszott házaspár, úgy is mint háziurak; Hajduk ebben a jelenetben, Kun Vilmos agyonbeszélésében egyszerűen frenetikus. A második részben Bán János apája ismét csak a drámaelőd húrjait pengeti, nagyjából ugyanolyan hatásfokkal, mint amabban, azazhogy eléggé hiába.

Az előadásban sok a brutalitás, de mind erőteljesen mutatja, hogy nagyon színházi, nem kell félni tőle. Akrobatika inkább. Mindig jó nézni a Nagy Ervin-Keresztes Tamás lézengő párosát: lehetne mindkettő még kettő HodelkaÉ Vajdai Vilmos rezervált öltönyös ura nem parancsol itt, inkább figyel - relatíve így jár jól.

Aztán a második részre fölhígul az előadás, terjengős lesz és önismétlő. Még így is képes egy-két lapáttal rápakolni az eredeti, megcélzott fílingre - hogy tudniillik a világ rohadt és rossz, itt és most kiábrándító, leverő -, de gazdagítani már nem tudja. Csillapulnak a nagy lengések, elidőzünk a meghallgatás (casting)-jelenet parodisztikus apróságain, kedvtelve vesszük szemügyre Rezes Judit csámpás-selypítős, örök balek asszonyát, eszünkbe villan Hajduk egyik mondata az első részből - "én csak a csapatban, társulatban hiszek" -, egyetértőn bólintunk. A Tóth Anita által játszott világvége-véglény agyonveri Sganarelle-t vagy kit is, aztán pieta-pózban az ölébe vonja a már halott donjuant - ez a kép például kifejezetten szép sivár.

Bodó Viktor színházcsinálási módszere meg annak eredménye is egyrészt a mozgékonyság, változékonyság, másrészt a trendiség jeleit mutatja. Ennyiben is mai, ha úgy tetszik. Tehetségfedezete szilárd - szolidnak mondanám, ha nem félnék a félreértéstől. Mindazonáltal ezúttal sem a premier közönsége járt jól: ennek a dolognak még van hová javulnia, a szórakoztatás színvonala egyelőre egyenetlen.

Katona József Színház, november 2.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

A belülről bomlasztók

Fideszes alkalmazottak sopánkodnak, hogy ejnye, ejnye, nem vigyáz a Tisza Párt a szimpatizánsai adataira! A mostani adatszivárgási botrányt alaposan felhabosítva tálalja a kormánypárti közeg, a Tisza cáfol, hogy valóban kerültek ki valós adatok, de azokat más módon is beszerezhették fideszes körök.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le a figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.