Bándzsi dzsámping - A nagy Sganarelle és Tsa (színház)

  • Csáki Judit
  • 2006. november 16.

Zene

Itt van ez a baromi hosszú gumikötél, a fix végén (elején?), valahol a messzi ködben Moliére Don Juanja, a másikon meg Bodó Viktor az egész társulattal. Ugranak - kisebbet, nagyobbat. Vakmerés kevés van benne, inkább kíváncsi játékosság: szakad-e a kötél vagy csak nyúlik; ja, és hogy mit bír ki az a fix pont.

Nagyjából mindent, bármit. A díszletet például nagyon is (azt is a rendező Bodó tervezte): háztető a város felett, hajléktalanoknak összkomfortosítva. Ég és föld között, mondjuk. Vagy: pokol és menny, közhelyesebben. A háztetőről mindenesetre közelebb van a hold, mint lentről, és Bodónak ez láthatóan fontos.

Don Juant Hodelka Jánosnak hívják - a műsorfüzetben komoly erőfeszítés tétetik mindenféle non-fictionnek tetsző elemek összegereblyézésére, szórakoztató ez is -, Sganarelle-t pedig Szganauernek.

Az előadás egy klasszikus bohóctréfával kezdődik - Keresztes Tamás a csetlő-botló karmester, aki miközben az üres zenekari árokban csapódik szanaszét, rendületlenül rázza hintőporos parókáját, csak úgy fulladoznak az első sorban ülők. A tréfa ki van tartva, jól. Hangolódunk ráfelé.

Rezes Judit takarítónőként ímmel-ámmal partvist tologat - viszi még följebb is, efelől semmi kétségünk nem lehet: itt minden nőnemű Hajduk Károly Hodelkájának ágya, azazhogy sarokba vetett matracai körül kering. Az orosz maffiózó prémes kabátját magára kanyarító,

nehézkesen szuszogó

Elek Ferenc alkalmi nője, Pelsőczy Réka is vakon oda vágyik, az agyonhasznált ágyneműk közé; a számos kosztümben felbukkanó Jordán Adél is, a kislányosra vett kislány, Ubrankovics Júlia is, de még a nejlonszatyrával tüchtig hajléktalant, egyszerre agresszív és idétlen nyomoroncot idéző Tóth Anita is - tán csak a zsibogó szomszédasszony, Czakó Klára nem, de őt meg is büntetik, bár nem pont ezért...

Hát igen: sudár cselekményt itt föl nem lelünk; sorjáznak a jelenetek, látszólag a mi életünkből vették valamennyit, a viszonyok rezgősek és tompák - kavalkád, mondjuk az ilyenre. A közepében rendületlenül rendül Hajduk Károly kényszeres nőcsábásza; ez a pasas kétségtelenül nagyon keres valakit - önmagára gyanakszom - vagy inkább valamit. Nem találja. Szenvedély - kivált szerelmi vagy szexuális - nemigen van benne; szikrányi se, na. A körülötte sertepertélő, nagyjából mindent nehezményező és helytelenítő szolga inkább amolyan megtűrt barát; Kovács Lehel nagyon érzékenyen kerekíti ismerősre ezt a figurát.

A Bodó-féle színház jelentős teret enged a részt vevő színészek ötletrohamainak - ők, mármint a színészek többsége pedig e nemben is jól van kondicionálva. Némi TÁP-os nosztalgia - süssfelnapos hétfők - hangulata lengedez a jobb jelenetek felett; az első rész végi koncertet például nagyon megnézném ott élőben is, nem beszélve a West Side Story egyik felvonásvégi fináléjára szerkesztett álkaraoke-dzsemboriról. A rendezői kontroll jórészt a hozott cuccok minőségi rostájára és az azon fennakadó ötletek, rögtönzések összecsiszolására irányul. Agymenésből keletkezik, ami keletkezik.

Valahányszor a gumikötél összerándul, megjelenik egy fölismerhető szereplő Moliére-től - a Kun Vilmos-Olsavszky Éva által játszott házaspár, úgy is mint háziurak; Hajduk ebben a jelenetben, Kun Vilmos agyonbeszélésében egyszerűen frenetikus. A második részben Bán János apája ismét csak a drámaelőd húrjait pengeti, nagyjából ugyanolyan hatásfokkal, mint amabban, azazhogy eléggé hiába.

Az előadásban sok a brutalitás, de mind erőteljesen mutatja, hogy nagyon színházi, nem kell félni tőle. Akrobatika inkább. Mindig jó nézni a Nagy Ervin-Keresztes Tamás lézengő párosát: lehetne mindkettő még kettő HodelkaÉ Vajdai Vilmos rezervált öltönyös ura nem parancsol itt, inkább figyel - relatíve így jár jól.

Aztán a második részre fölhígul az előadás, terjengős lesz és önismétlő. Még így is képes egy-két lapáttal rápakolni az eredeti, megcélzott fílingre - hogy tudniillik a világ rohadt és rossz, itt és most kiábrándító, leverő -, de gazdagítani már nem tudja. Csillapulnak a nagy lengések, elidőzünk a meghallgatás (casting)-jelenet parodisztikus apróságain, kedvtelve vesszük szemügyre Rezes Judit csámpás-selypítős, örök balek asszonyát, eszünkbe villan Hajduk egyik mondata az első részből - "én csak a csapatban, társulatban hiszek" -, egyetértőn bólintunk. A Tóth Anita által játszott világvége-véglény agyonveri Sganarelle-t vagy kit is, aztán pieta-pózban az ölébe vonja a már halott donjuant - ez a kép például kifejezetten szép sivár.

Bodó Viktor színházcsinálási módszere meg annak eredménye is egyrészt a mozgékonyság, változékonyság, másrészt a trendiség jeleit mutatja. Ennyiben is mai, ha úgy tetszik. Tehetségfedezete szilárd - szolidnak mondanám, ha nem félnék a félreértéstől. Mindazonáltal ezúttal sem a premier közönsége járt jól: ennek a dolognak még van hová javulnia, a szórakoztatás színvonala egyelőre egyenetlen.

Katona József Színház, november 2.

Figyelmébe ajánljuk

Szálldogálni finoman

Úgy hírlik, a magyar könyvpiacon újabban az a mű életképes, amelyik előhúz egy másik nyuszit egy másik kalapból. A szórakoztatás birodalmában trónfosztott lett a könyv, az audiovizuális tartalom átvette a világuralmat. Ma tehát a szerző a márka, műve pedig a reklámajándék: bögre, póló, matrica a kisbuszon. 

Ja, ezt láttam már moziban

Dargay Attila ikonikus alkotója volt a világszínvonalú magyar animációs filmnek. A Vukot az is ismeri, aki nem olvasta Fekete István regényét, de tévésorozatain (Pom Pom meséi, A nagy ho-ho-horgász stb.) generációk nőttek fel, halála után díjat neveztek el róla. Dédelgetett terve volt Vörösmarty klasszikusának megfilmesítése. 

Desperados Waiting for the Train

  • - turcsányi -

Az a film, amelyikben nem szerepel vonat, nos, bakfitty. S még az a film is csak határeset lehet, amelyikben szerepel vonat, de nem rabolják, térítik vagy tüntetik el. Vannak a pótfilmek, amelyekben a vonatot buszra, tengerjáróra, repülőgépre, autóra/motorra, egészen fapados esetben pedig kerékpárra cserélik (mindegyikre tudnánk több példát is hozni). 

Lentiből a világot

Nézőként már hozzászoktunk az előadások előtt kivetített reklámokhoz, így a helyünket keresve nem is biztos, hogy azonnal feltűnik: itt a reklám már maga az előadás. Kicsit ismerős az a magabiztosan mosolygó kiskosztümös nő ott a képen, dr. Benczés Ágnes Judit PhD, MBA, coach, csak olyan művien tökéletesre retusálták, kétszer is meg kell nézni, hogy az ember felismerje benne Ónodi Esztert.

Crescendo úr

A Semiramis-nyitánnyal kezdődött koncert, és a babiloni királynőről szóló opera szimfonikus bombákkal megtűzdelt bevezetője rögtön megalapozta az este hangulatát. Szépen adta egymásnak a dallamokat a klarinét, a fuvola, a pikoló, a jellegzetes kürttéma is könnyed fesztelenségét domborította Rossini zenéjének, akit a maga korában Signore Crescendónak gúnyoltak nagy ívű zenekari hegymászásai okán. A Danubia Zenekarra a zárlatban is ilyen crescendo várt.

A miniszter titkos vágya

Jövőre lesz tíz éve, hogy Lázár János a kormányinfón közölte, megépül a balatoni körvasút abból az 1100 milliárd forintból, amit a kormány vasútfejlesztésekre szán. A projektnek 2023-ban kellett volna befejeződnie, és egy ideig a gyanús jelek mellett is úgy tűnt, hogy minden a tervek szerint alakul: 2021. június 18-án átadták az észak-balatoni vasútvonal Szabadbattyán és Balatonfüred közötti 55 kilométeres, villamosított szakaszát.

Ahol mindenki nyer

Orbán Viktor magyar miniszterelnök hétfőn baráti látogatáson tartózkodott a szomszédos Szlovákiában, ahol tárgyalásokat folytatott Robert Fico miniszterelnökkel és Peter Pellegrini államfővel. Hogy miről tárgyaltak, arról sok okosságot nem lehetett megtudni, az államfő hivatala nem adott ki közleményt, posztoltak egy kényszeredett fotót és lapoztak; a miniszterelnök, Orbán „régi barátja” ennél egy fokkal udvariasabbnak bizonyult, amikor valamiféle memorandumot írt alá vendégével; annak nagyjából annyi volt a veleje, hogy Fico és Orbán matadorok, és reményeik szerint még sokáig azok is maradnak (Robert Fico szíves közlése).

„Inkább magamat választom”

A Budaörsi Latinovits Színház fiatal színésze a versenysport helyett végül a színház mellett döntött, és ebben nagy szerepe volt Takács Vera televíziós szerkesztőnek, rendezőnek is. Bár jelentős színházi és ismert filmes szerepek is kötődnek hozzá, azért felmerülnek számára a színház mellett más opciók is.