Alulnézőke - Vlagyimir Vojnovics: Moszkva 2042 (könyv)

  • Tompa Andrea
  • 2006. november 23.

Zene

Ha minden rendben megy, látni fogom, hogy milyen Moszkva 2042-ben. Valószínűleg nem hasonlít majd arra, amit Vlagyimir Vojnovics leír a Moszkva 2042 című könyvében.

Ha minden rendben megy, látni fogom, hogy milyen Moszkva 2042-ben. Valószínűleg nem hasonlít majd arra, amit Vlagyimir Vojnovics leír a Moszkva 2042 című könyvében. Legfeljebb két dologban: hogy akkor is valamilyen bizánci típusú hatalom kezében lesz, bár az aktuális istenséget, amelynek a város hódol, másnak fogják majd hívni, talán Olajnak vagy Gáznak. És hogy a nyilvános vécékben akkor sem lesz vécépapír. Vojnovics - kinek könyvei hazánkban meglehetősen ismeretlenek, az összes többi kortárs orosz emigráns és nem emigráns íróéval együtt - vidám és optimista kirándulást tesz a nem is olyan távoli, még emberi léptékű jövőbe, hogy szemügyre vegye a megvalósult kommunizmus országát. Az utópia utópiája ez, merthogy már a száz évvel korábbi idő (az új időszámítás, a Nagy Októberi óta) is az utópia jegyében telt és annak megvalósításán fáradozott, ezt tehát megfejelni egy jövőképpel... Nem anti-Orwell lesz belőle, hanem inkább egy kedélyes, élhetetlen 1984. Mellesleg a könyv 1987-ben jelent meg Nyugaton, és az olvadó birodalomban már 90-ben kiadták. De a regény minden időktől függetlenül a karneváli nevetés nagy irodalmához tartozik. Semmi sem reménytelen benne, legfeljebb az örök körforgás. Hogy kiút, az nincs.

Sorakoznak benne szépen Vojnovics nevető elődei: Gogol kisembere, akit a szél is meg a hatalom is rángat (Vojnovics másik, magyarul is megjelent regénye, A kucsma Gogol Köpönyegének kortárs újraírása), Bulgakov meg az egész 30-as évek orosz rövidprózája Zoscsenkóval az élen, Ilf-Petrovék és persze az Amerikában élt kortárs Szergej Dovlatov, akit mostanában szívesen adnak ki nálunk. És nemcsak ők, hanem a régmúlt írói, Rabelais meg az egész nem hivatalos irodalom. (És ha már minták, akkor itt vannak a jövőbe utazó francia felvilágosítók, akik, komolyan véve felvilágosító szerepüket, valami jobbról álmodnak.)

Mert mindig kétfajta irodalom volt, ahogy azt Vojnovics íróhőse is állítja, aki a jövőbe utazva, mint afféle mai kíváncsi Candide számba veszi a jövőt és benne önmagát, saját művei utóéletét. A kétféle irodalom: a hivatalos meg a nem hivatalos. Vagy ahogy a megvalósult kommunizmusban számon tartják, az elsődleges és a másodlagos. Az elsődleges: a 19. század meg nagyjából minden, ami "meg lett haladva", a másodlagos: ami a Genialisszimusz dicsőségére íródott, ha nem éppen általa. Az irodalom, mint minden boldog korban, a társadalmi működést is modellálja: Moszkva ugyanis elsődleges terméket fogyaszt és másodlagosat gyárt, amely másodlagos terméket, népies nevén szart, leadja és újrahasznosítja. Az elsődleges és másodlagos irodalom paródiájában felismerni vélem a nagy Mihail Bahtyin kultúraelméletét, amelyet éppen Rabelais-ról szóló könyvében fejtett ki. Egyetemi tanulmányaimból úgy emlékszem, ebből nőtte ki magát a karneválelmélet, aminek lényege a kultúra alulnézete, parodisztikus szemlélete. Alulnézeti kérdés egy kultúrával kapcsolatban például az, hogy van-e papír a vécén, és hogy mi a sorsuk a másodlagos termékeknek.

Apropó karnevál. A könyv igazi főhőse Szim Szimics Karnevalov, egy másik hatalmas orosz író, aki Nyugatra menekülve írja halhatatlan kőtábláit A "Nagy Zóna" címmel (Szolzsenyicin ősorosz alakja és Gulag című műve bontakozik ki a ködből), ő is nyilván a karnevalizált irodalomhoz tartozik. Vojnovics, mint a nagy szovjet kertész Micsurin, gyönyörűséges neveket olt egymásba; Berij Iljics például, no meg maga a Genialisszimusz is. Egyébként a jó Szolzs, azaz Karnevalov arra készül, hogy fehér lovon cárként vonuljon be Oroszországba, kiűzze a komcsikat és helyreállítsa a bizánci rendet. Mivel nem bírja kivárni az összeomlást, Svájcban lefagyasztatja magát kis zsidó menedzserével, pej lovával, valamint Tom nevű néger szolgájával együtt. De eljön ám az ő országa, Szerafim néven földre száll mint szeráf, új vallást állít a régi helyére - egyébként kevés író ismerte fel, hogy az utópisztikus kommunizmus alapja is teológiai -, szakállviselést rendel el, valamint Dal Értelmező szótárának és saját műveinek ismeretét. (A négykötetes Dal-szótár, amely a régi orosz nyelv legátfogóbb enciklopédiája, valóban Szolzsenyicin bibliája.) A fergeteges Szolzsenyicin-paródia olvastán meglepődve tudom meg, hogy Vojnovicsot azért zárták ki '73-ban az írószövetségből, mert Szolzsenyicin védelmére kelt.

A Moszkva 2042 egyébként nem valami sci-fi agyalmány - van benne némi efféle tudományos kalandozás is, bár éppen ez a legkevésbé izgalmas benne -, hanem a szovjet jelen paródiája, különböző mitológiák és hagyományok, köztük akár a posztmodern irodalomkritika ki-be fordítása: a jövőbe utazó író azt a könyvét olvassa, amelyet még meg sem írt - mi ez, ha nem a "mű, amely olvassa önmagát" posztmodern kritikai közhelye? Ez a szatirikusan hatványra emelt szovjetizáló nyelv meg Karnevalov óorosz képződményei nem kis feladat a három fordítónak, a megoldás olykor humoros - Zirka Nyecsiripenkónak hívják az ukrán énekesnőt, nézőkének a tévét, repülkének a repülőt -, máskor szürke és kényszeredett (lemosdódási és reggeliződési szükségletek stb.). Merthogy maga a nyelv is utópisztikus, akárcsak a világ, melynek eljövetelét megjósolja. Utópia, mert ez a világ zseniális megoldást talál a vécépapírra, amely, jelenti Vojnovics, 2042 Moszkvájában bizonyos formában igenis létezik: a Pravdát már eleve erre nyomják. Meglátjuk.

Fordította Abonyi Réka, Egeres Katalin, Hetényi Zsuzsa. Gabo, 2006, 440 oldal, 2990 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.