K. vagyok én - Pálos György: Sztornó (film)

  • - turcsányi -
  • 2006. november 16.

Zene

Volt egyszer egy film, 1963-ban készült - akkor még senki nem élt, legalábbis mifelénk.
Pável Jurácek (kinyírta a rendszer, nem részleteznénk, ma már tán értelme sincs: cseh újhullám, egyebek) rendezte, az volt a címe: Jozef Kilián; ma már tán megriadnánk a túlságosan is direkt Kafka-irányú utalástól, de akkor épp erre ment ki a játék, meddig lehet elmenni. Egy pasas ballagott - tán haza, tán a melóból, mindenesetre valami aktatáskával - az utcán, mikor elcsábította egy macskakölcsönző kirakata, s hazavitt egy pompás példányt - csak egy éjszakára. Másnap vitte volna vissza, aztán a kölcsönzőnek nyoma se, sehol se. Az alig félórás film a továbbiakban arról szól, hogy a pasas törvénytisztelő lúzerként minden követ megmozgat, hogy leadja a lejárt bérleti idejű macskát. Járja az utcát, a környéket eredménytelenül, odiszszeázik hivatali ajtók előtt. Részeredményei vannak, a szálak egy bizonyos Jozef Kiliánhoz vezetnek, de a végére, amikor egy prágai kerthelyiségben a nyomára akad, csak egy másik pasast talál, annál is van egy macska...

Ma már nyilván arról lehetne filmet forgatni, hogy mi van akkor, ha a hősünk elmulasztaná visszavinni a kistestű ragadozót.

Pálos György Sztornója - így, ezer év távolából - teljes hosszában erre a műre emlékeztet. Ez is egy rémálom. Holott nagyon is valóságos keretek között játszódik. Egy negyvenes évei elején járó középiskolai történelemtanárnak nehézségei támadnak az adóhivatallal, holmi útelszámolás kapcsán. E nehézségek, bár első látásra kétségkívül pimfnek látszanak, mégis rosszindulatúnak bizonyulnak, s villámpillanat alatt terjednek szét a távolról sem hősies hős egész létezésére, megállás nélkül, a teljes öszszeomlásig. Az "egy csapásra bedől minden" gyakorta megénekelt filmes szám, nyilván nehéz megtalálni hozzá az alig használt formát. Nekem tetszik, amit végül is kerítettek hozzá (a forgatókönyv, sőt a fényképezés is a rendező műve): hogy valóságos a város, valóságos az asztal, a szék, a lakás, amit el kéne végre cserélni, a munkahely. Az meg még jobban tetszik, hogy megszólalásig valóságosnak tűnnek a szereplők, hogy tudniillik pont a megszólalásig. Asszony, gyerekek, anyós, após, kollégák. Ám ha egyszer kinyitják a szájuk..., rögtön olyat mutatnak, amit csak valami kabarétréfa-szerűen horrorisztikus álomban várna tőlük az ember - az igazi arcukat. Talán épp azt, amit - kizárólag magánhasználatra - tartunk felőlük. Próbálnak sután, nem is nagyon ügyelve a hihetőségre, úgy tenni, mintha velünk lennének, de döntéshelyzetben gondolkodás nélkül az eljáró hivatalnak, a perlekedő szomszédnak, a lemeszelő rendőrnek adnak igazat - bárkinek, csak feltétlenül velünk szemben. Az ilyesmivel egy darabig önfeledt békében lehet együtt élni, fel sem veszi az ember... S amikor eljön a pillanat, dehogy pillanat: az idő maga, amikor már nem megy, nos, azt nevezhetjük mindközönségesen felnőtté válásnak. Amikor a "leszarom" kezdetű és végű stratégiák használhatatlanságát már be kell látni - midlájf krájzisz, azt is túl lehet élni (alighanem).

S ha e felnőtté válás egy hideg verítékben végződő rémálomban jön el, még könnyen megúsztuk - akkor is, ha azt végig ébren töltöttük (vagy csak úgy hittük). De van mindebben egy kellemetlen ellentmondás, hisz épp e "könnyű megúszás" mesterének lenni jelenti az adott kontextusban az ifjúságot - s ezzel az ellentmondással nehéz mit kezdeni. Filmalkotónak jól jön ilyenkor valami isteni beavatkozás, melynek segedelmével kiderülhet, hogy nem is magunk tehetünk az egészről, hovatovább ami rákövetkezik, az még jól is elsülhet, s nem mondjuk közvetlenül a korai klimaxba álmodtuk magunkat, hogy a dementia praecoxra már ne is gondoljunk. Pálos semmiképpen nem igyekszik megnyugtatni; hogy nála a végére visszaáll az eredeti rend, kevéssé tűnik happy endnek, sokkal inkább egy rossz kezdetnek. Megette a fene az egészet.

A Sztornó egy szép, átgondolt és nagyon személyes munka egy popikonnal a főszerepben. Mely választás egyfelől kitartás az alkotói csapat ebbéli szokásai mellett (néhányan amatőrök mindig), másfelől talán fial annyi nézőt, amennyit egy efféle próbálkozás alanyi jogon is megérdemelne.

A Hungarotop bemutatója

Neked ajánljuk